INSIDER

Szerző Kis Dalma Róza

Létrehozva: 2024.10.19.

„Ébredj, Ádám!” – Egy ország aggódik a múlt héten elgázolt várpalotai fiúért, aki élet-halál között fekszik

A 16 éves Liscsai Ádám Zsoltot október 8-án este elgázolta egy autós Székesfehérváron. A festőnek tanuló fiatal barátaival ment át zöld jelzésnél a zebrán, amikor elgázolták, majd a kocsi elhajtott. A fiú súlyos koponyasérüléssel, válságos állapotban fekszik a kórházban.

Három fiatal, Ádám, István és Patrik Székesfehérváron, a Deák Ferenc utca és a Budai út kereszteződésében található gyalogátkelőhelyen akartak átmenni október 8-án, este 19 óra körül. A fiatalok megvárták míg zöldre vált a lámpa, ekkor léptek az úttestre. Már majdnem átértek, amikor egy autós elgázolta Ádámot, aki több métert repült, majd az aszfaltra zuhant. Az autós ezután megállás nélkül továbbhajtott. Ádám édesanyját a barátja, Patrik értesítette a szörnyű hírről.

elgázolt Ádám
Az elgázolt Ádám egy igazi mosolygós, kedves tini, jelenleg 10. osztályos, festőnek tanul  Fotó:  Facebook

"Nagy a baj, Ádámot elgázolta az autó!"

Az édesanya Facebook-bejegyzésében számolt be a szörnyű esetről, amiben felidézte, hogy percekkel a baleset előtt beszélt Ádámmal telefonon, mert chipset akart venni, ezért utalt neki pénzt. Amikor felhívta az anyját azt mondta: megkaptam anya, szeretlek! Nem sokkal később történt a gázolás. A 16 éves várpalotai fiú agya több helyen bevérzett, az orvosok mélyaltatásban, folyamatos kontroll alatt tartják. Az anya szerint a felébresztési folyamat hosszú lesz, de az orvosok remélik, hogy állapota stabilizálódik és hamarosan megkezdhetik a rehabilitációját. Ádám édesanyja, Beatrix, mindennap mellette van a kórházban.

Nagyon nehezen viselem ezt a helyzetet, de a nagyobbik fiam, aki sérült születése óta, oxigénhiánnyal született. Miatta tovább kell mennem és Ádika miatt is 

– nyilatkozta lapunknak az édesanya, Beatrix, aki elmesélte, hogy Ádám festőnek tanul, 10. osztályos, szeret zenét hallgatni és játszani a számítógépen.

„Mosolygós fiú, igazi kis vigyori. Szeret segíteni másokon. Imádja a kisbabákat, kutyusokat, macskákat. Önkéntes segítőként dolgozott az Alex Állatmenhelyen" – részletezte az édesanya, aki egyedül neveli két fiát. 

Az anya most minden nap bejár Székesfehérvárra, hogy fiát meglátogassa. Emellett másik, tartósan beteg fiát, Bencét is rendszeresen orvoshoz kell vinnie. A folyamatos utazás nagy terhet ró rá, nagy szüksége lenne egy autóra, amely megkönnyítené a látogatásokat és a mindennapi ellátást. Az utazások költségei mellett számos más kiadással is küzd, ezért minden segítséget hálásan elfogad ebben a nehéz helyzetben.

Isten tartja bennem a reményt. Kérem, aki teheti, imádkozzon Ádámért, hogy felébredjen. Csak akkor tudnak nyilatkozni az orvosok arról, hogy milyen maradandó sérülési lesznek, ha már nincs altatásban és az agyi tevékenységet tudják vizsgálni 

– tette hozzá Beatrix, akivel együtt imádkozik most egy ország kisfia felépüléséért. Csütörtökön meg is kezdődött Ádám felébresztése, az elgázolt fiúért millió szív egyszerre dobbant aznap.

Beismerő vallomást tett a sofőr

Az autót vezető férfi a baleset után elhajtott és egy murvás területen parkolta le a járművet, majd később bement a rendőrségre, ahol feladta magát. Beatrix elmondta, hogy bár a rendőrségtől még nem kapott tájékoztatást a baleset körülményeiről, időközben egy tanú, aki autóval közlekedett a baleset idején, megkereste az anyát üzenetben, aki gyakorlatilag megerősítette a barátok által elmondottakat. Információink szerint a sofőr a kihallgatásán beismerő vallomást tett. 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek