tóth gabi
Szakértők szerint az ország demográfiai katasztrófa előtt áll.
Az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) kedden bemutatott legfrissebb jelentése szerint Ukrajna lakossága közel az egynegyedével, több mint 10 millió fővel csökkent a 2022 februárjában kitört háború óta. A Reuter hírügynökség beszámolója szerint a népességcsökkenésbe beletartoznak a külföldre távozó menekültek, az elvesztett területeken maradt lakosság, valamin a háborús emberáldozatok is.
Florence Bauer, az UNFPA kelet-európai igazgatója kiemelte, hogy jelentésüket az ukrán kormány adatai alapján állították össze. Hozzátette, hogy az ország „már a háború eszkalációja előtt is komoly demográfiai gondokkal nézett szembe, mivel a tömeges kivándorlás miatt a legalacsonyabb népesedési rátával rendelkezett Európában. Ezért társadalma öregedésnek indult és összlakossága csökkent, amit jelentősen felgyorsított a 2022-es orosz agresszió, melynek következtében sok ukrán vesztette életét”.
A jelentés szerint Ukrajnában ma egy nőnek átlagosan egy gyermeke születik, amely világszinten is az egyik legalacsonyabb termékenységi mutatónak felel meg és jóval alatta marad a társadalom reprodukciójához minimálisan szükséges 2,1-es értéknek.
Az UNFPA azt is megállapította, hogy a háború kezdete óta 6,7 millió ember menekült el Ukrajnából. Bauer szerint a konfliktus Ukrajna lakosságára gyakorolt hatásának pontos számbavételére a konfliktus befejeződéséig kell várni, amikor végre népszámlálást lehet tartani.
Ukrajna lakossága a háború előtt is elvándorló tendenciákat mutatott. Az 1991-ben 52 milliós, s az ezredfordulón is még csak 48,5 milliós ország lakossága 2010-re 45,8 millióra, 2020-ra pedig a becslések szerint 41 millió körülire csökkent (azért csak becslések szerint, mert azóta nem tartottak hagyományos népszámlálást).
A háború kitörése tovább rontott az amúgy is katasztrofális helyzeten. Mint ismert, az ukrán menekültáradat az orosz offenzíva első pillanatában megindult elsősorban az Európai Unió tagállamai vagyis nyugat felé, de sokan távoztak Oroszország és Belorusszia irányába is. Európában a legtöbb ukrán menekült a szomszédos Lengyelországba ment, itt körülbelül 1,5 millióan adtak be menekültkérelmet. A második legkedveltebb hely Németország lett egymillióval, de említésre méltó még Csehország is a csaknem félmillió menedékkérelemmel. (Mindhárom országban eddig is rengeteg ukrán élt az anyagi lehetőségek miatt.)
Az ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Demográfiai és Társadalomkutatási Intézetének új kutatása szerint Ukrajna lakossága akár 25 millióra is csökkenhet 2051-re.