RETRO RÁDIÓ

Sötét ruhában gyalogoló, zsákos fantom hozta a frászt az autósokra az M3-on

Létrehozva2024. 10. 22. 18:40

A férfi fekete ruhában ballagott az M3-ason. A fantom még egy fekete zsákot is vitt magával.

Döbbenetes bejelentéseket kaptak a zsaruk október 21-én az esti órákban, Gödöllő térségéből: a hívások szerint ugyanis az M3-as autópályán egy rejtélyes, bizonytalan járású fantom őgyeleg, méghozzá magán az autópályán! 

fantom
A fantom az autópályán őgyelgett. Életveszélyes mutatványának nem lett következménye, mindenki megúszta sérülések nélkül a nem mindennapi húzást   Fotó: Shutterstock (illusztráció)

Fekete ruhával, fekete zsákkal mászkált a fantom a pályán

Információink szerint a férfi fekete ruhában és egy fekete zsákkal sétált a forgalommal szemben, és csupán az isteni szerencsén múlott, hogy senki nem ütötte el. Életveszélyes húzásával nem csak a saját, hanem az autósok életét is veszélyeztette, ugyanis  úgy tudjuk, hogy az illető miatt több kocsinak is fékeznie kellett, és csakis a szerencsén múlott, hogy nem történt tragédia. 

A riadt autósok közül ugyanis többen is gyors fékezéssel és kerülgetéssel védték ki a fantom meglepetésszerű feltűnését, majd riadtan tovább hajtottak. Ezek után többen is értesítették a rendőröket, hogy közöljék: siessenek a helyszínre és tegyenek valamit a fantommal.

Isteni szerencse, hogy senki nem sérült meg

Lapunk úgy tudja, hogy az illetőhöz valóban kiérkeztek a rendőrök, akik nem sokkal a bejelentések után eltávolították a saját és mások életével hazardírozó férfit az M3-asról. Ezzel kapcsolatban lapunk felkereste az illetékes rendőrséget is, akik elmondták: valóban ők vitték le a férfit a pályáról:

A bejelentések alapján az illetékes Autópálya alosztály járőrei a helyszínre mentek és az ott sétáló személyt figyelmeztették, majd lekísérték a pályatestről

 - mondta el a Ripostnak a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Beluzsárné Belicza Andrea. Úgy tudni, hogy az eset során csodával határos módon senki - sem a fantom, sem autós - nem sérült meg. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.