RETRO RÁDIÓ

„Azt mondták, hogy örüljek, ha bottal fogok tudni közlekedni” - maratonra készül a sztrókja után Bertalan

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 10. 20. 19:00

Testileg és lelkileg is csaknem megsemmisült Ofella Bertalan, ám ő nem törődött bele a sorsába. A sztrókja után küzdött, harcolt, egészen addig, míg ismét a rajtvonalhoz nem állhatott.

A sztrók előtt a sport volt Bertalan élete. Futballozott, a korával dacolva még az öregfiúkban is játszott. Hosszas felkészülés után 2020-ban, 50 éves korában a maratont is lefutotta Budapesten. A távot akkor négy óra harminc perc alatt teljesítette. Mindemellett nagyon sokat kerékpározott, keresztedzésként, és éveken keresztül készítette fel magát erre a megmérettetésre. Aztán olyan következett, ami sosem gondolt volna. 2021 júniusában sétálni indul a kutyájával kora este, majd hirtelen rosszul lett, nem sokkal később már életmentő műtét végeztek el rajta. 

A sztrók után sem adta fel a sportember
Bertalannak a sztrók utáni felépülésben a kerékpározás is sokat segített Fotó: olvasói

A sztrók csak egy legyőzendő akadály Bertalan életében 

„Már a parkban is nagyon rosszul éreztem magam. Alig tudtam hazamenni, a bal oldalam teljesen megsemmisült, a kerítésnek támaszkodva húztam magam hazáig” 

- emlékszik vissza a férfi, akit azonnal az Amerikai úti kórházba szállítottak a mentők, és azonnal életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

A nyaki ütőeremet kellett megműteni, szerencsére a sztrók nem érintette a beszédközpontomat, de a bal oldalam teljesen lebénult

 - folytatja Bertalan, akit a műtét után átszállítottak az Uzsoki utcai kórházba és ott ápolták. Lábra sem tudott állni, magatehetetlen volt, pelenkázni kellett. Az agyának 80 százaléka sérült a sztrókban A kórházi kezelést hosszas rehabilitáció követte az ORI-ba. Itt ültették át először kerekesszékbe. A mindig aktív életet élő Bertalan a sztróktól testileg és lelkileg is teljesen megsemmisült.

Az orvosaim akkor azt mondták, hogy örüljek, ha bottal fogok tudni közlekedni. De a kitartás és az akarat csodákra képes. Egyik este nagy vihar volt, a kezem elindult az ég felé, jött vissza bele az élet. Éreztem, hogy van miért küzdeni, és nem törődtem bele a sorsomba, és nem adtam fel. Mindent megtettem érte, hogy ismét teljes életet élhessek

 - fogalmazott a sportoló, aki a kitartásának és az erőfeszítéseknek köszönhetően a rehabilitáció végére már bottal tudott közlekedni. Ekkor talált rá a családja az ARNI módszerre.

Bertalan célul tűzte ki maga elé, hogy a sztrók után is ismét rajtvonalhoz áll
A sztrók után ismét rajtvonalhoz áll és teljesíteni szeretné a félmaratont Fotó: olvasói

Náluk tanultam meg felállni a földről, lépcsőzni, illetve a futás alapmozdulatait is ők tanították meg újra. Szép lassan jöttek vissza a mozdulatok. Amit ők adtak, az szenzációs

- folytatja a férfi, aki azt tapasztalta, hogy az ARNI módszerrel olyan instrukciókat adnak, hogy a segítségükkel, ha valaki igazán elszánt és meg akar gyógyulni, akkor biztos a felépülés sikere.

A hitetlen orvosokra, akik azt mondták, hogy nem fogok már futni, rácáfoltam, azóta is folyamatosan edzek és készülök. Az utolsó versenyen 10 kilométert már teljesítettem, de a nagy álmom, hogy lefussam megint a félmaratont, még hátravan

- mesél a céljáról Bertalan, aki büszke a kitartására, és arra, hogy nem fogadta el az állapotát, és harcolt azért, hogy ismét futhasson. A felkészülés során nagyon sokat kerékpározott, ami szintén segítségére volt a gyógyulásban. Az edzések során tanult meg ismét párhuzamosan több dologra koncentrálni. Bertalan régen a futballból élt. Amikor abbahagyta, ismét a szakmájában helyezkedett el, most is szobafestőként dolgozik. Nagyon fontos számára az egyensúlyérzék, amit továbbra is fejleszt.
 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.