EZO

Szerző

Létrehozva: 2024.06.16.

Megbízhatsz bennük: ennek a négy csillagjegynek a legtisztábbak a szándékai

Vannak olyanok, akiket hátsó szándék vezérel. Más csillagjegyek sokkal tisztábban ennél. Most eláruljuk, kik ők!

Minden ember összetett jellem: senkit sem lehet úgy kategóriákba rakni, mint egy film vagy ponyvaregény szereplőit. Ennek ellenére igaz, hogy akadnak olyanok, akikre jellemzőbb, hogy valamilyen hátsó szándékkal, valamilyen rejtett céllal közelítenek feléd, míg mások tettein mintha átsugározna a jóság és a tisztaság. Horoszkópunk árulkodik arról, milyenek is vagyunk: egyes csillagjegyek tagadhatatlanul tisztábbak másoknál, ha a szándékok kerülnek szóba. Most eláruljuk, kik ők.

csillagjegy, angyal, angyali, tisztaság
Ezekre a csillagjegyekre már-már angyali tisztaság jellemző Fotó: Pexels

Ők a legtisztább csillagjegyek: jót akarnak mindenkinek, minden pillanatban

Bika

A jegy szülöttei két dolgot nem bírnak elviselni: a konfliktust és a változást. Mindennél többre értékelik az állandóság nyugalmát, és ennek a biztos lábakon álló békének a megőrzéséért képesek mindent megtenni. Ők azok, akik ha kitör bármilyen vita, azonnak a felek közé lépnek, és megkezdik a béketárgyalásokat.

Rák

Noha a Rák elsőre kiismerhetetlennek tűnik, valójában nagyon is kiismerhető: romantikus lélek, aki legbelül mindent és mindenkit nagyra tart a világban. Jellemzője, hogy pontosan érzi és átéli mások érzéseit, érzelmeit, ott van a barátai mellett azok szomorúságában és sikereiben is. A Rák az a megbízható váll, amire lehet támaszkodni, aki mindig ott van, ha szükség van rá.

EZO

Rájuk aztán hiába vársz: ez a 4 csillagjegy kötelezi el magát a legnehezebben

Vannak, akik könnyen lépnek be egy kapcsolatba, míg mások nehezen nyílnak meg.

EZO

Rájuk aztán hiába vársz: ez a 4 csillagjegy kötelezi el magát a legnehezebben

Vannak, akik könnyen lépnek be egy kapcsolatba, míg mások nehezen nyílnak meg.

Nyilas

A nyughatatlan és energiákkal teli Nyilas képes bármikor humorral és optimizmussal feltölteni a leglehetetlenebb, legkilátástalanabb pillanatokat is. Árad belőle a jóság. Ő az, akinek a mottója, hogy az életet ünnepelni kell, épp ezért a pozitív hatásokat maximalizálni, a negatívokat pedig minimalizálni szeretné nem csak a saját, de barátai világában is.

Halak

Vannak a félig teli és a félig üres emberek – és aztán van a Halak, aki egy külön kategória: nála maga a létezés olyan csoda, amiért minden egyes nap hálát kell adni, maga az univerzum olyan varázslatos, aminek különlegességeit minden pillanatban nyitott szemmel kell szemlélni. Ő az, aki szerint az élet minden fordulatát (legyen az jó vagy épp rossz) ugyanolyan örömmel kell fogadni. Ha elveszti az állását, arra valami új kezdeteként tekint, egy rossz randit pedig azzal nyugtáz, hogy megmenekült egy későbbi, fájdalmas szakítástól.

 

 

origo.hu

Oroszország megtámadta Nyugat-Ukrajnát, a szövetségesek légvédelmet biztosítanak Kijevnek

ripost.hu

Hajmeresztő, mi történt Szoboszlai és a Liverpool között: kitálalt a focista ügynöke

metropol.hu

Elárulta az asztronauta: meglepő dolgot látott a Földön, miközben a bolygónkat kémlelte a világűrből

vg.hu

Hatnapos munkahét: visszatérünk a nem szabad szombatokhoz?

ripost.hu

Újabb emberen taposott át a siker érdekében Balázs Kicks

vg.hu

Rendkívüli: merényletet követhettek el Donald Trump ellen egy kampányrendezvényen – földre került, vérzett

ripost.hu

Lengyelország bejelentette: totális háborúra készül Oroszországgal

travelo.hu

Tripadvisor: Ezektől a hotelektől óvakodjatok Görögországban!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek a nagy nyári flörtből mély szerelem lehet

ripost.hu

„Elég nagy a havi rezsim, van több lakásom és kocsim is” – kiderült, miből él ilyen jól valójában a magyar celeb

ripost.hu

Megérkezett az Oroszlán Vénusz: sok pénzt hoz ezeknek a csillagjegyeknek

ripost.hu

Váratlan fordulat: Jürgen Klopp visszatért a Liverpoolhoz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Ennek a 3 csillagjegynek összetörik a szíve idén nyáron

EZO

Érkezik a Rák hava: ennek a 3 csillagjegynek izgalmas nyaralást ígér

EZO

Érkezik az újhold: ennek a 3 csillagjegynek megnyitja a változás kapuját

ÉLETMÓDI

Kiderült az igazság, ezért imádják annyira a nők a szakállas pasikat

EZO

Átveszi az irányítást az univerzum, 3 csillagjegy élete megváltozik

EZO

Megérkezett az Oroszlán Vénusz: sok pénzt hoz ezeknek a csillagjegyeknek

EZO

4 csillagjegy, akiknek a nagy nyári flörtből mély szerelem lehet

EZO

Ennek a 3 csillagjegynek teljesen felforgatja az életét az újhold