POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.04.15.

Irán üzenetet küldött a Fehér Háznak

Közvetlen üzenetet.

Irán szombaton közvetlen tájékoztatást adott a Fehér Háznak az Izrael ellen indult légitámadásról – mondta az iráni külügyminiszter vasárnap, az üzenet tényét az amerikai kormányzat is megerősítette.

Hoszein Amirabdollahián közlése szerint washingtoni idő szerint szombaton este küldtek üzenetet az amerikai elnök hivatalának, amiben arról tájékoztatták az Egyesült Államokat, hogy a támadás korlátozott és csekély mértékű, ami legitim védelmi célokat szolgál, valamint Izrael megbüntetését. Azt állította, hogy Iránnak nem célpontjai az amerikai emberek és katonai bázisok.

Amerikai illetékesek szerint ugyanakkor az iráni támadás tudatosan és célzottan izraeli emberek élete ellen irányult. Az iráni tájékoztatással kapcsolatban az hangzott el, hogy svájci közvetítéssel jutott el az üzenet Washingtonba.

Izrael elnöke szerint országa nem akar háborút az iráni támadás nyomán, és egyensúlyra van szükség a kialakult helyzetben. Isaac Herzog vasárnap a CNN hírtelevízióban elmondta, hogy Izrael a szövetségeseivel megbeszéléseket folytat az izraeli viszontválaszról. Megfogalmazása szerint az eltelt 24 óra igazolta a megingathatatlan izraeli-amerikai szövetséget.

Yoav Gallant, Izrael védelmi minisztere vasárnap telefonon beszélt Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel, a beszélgetés során tájékoztatást adott az iráni támadásra adott izraeli légvédelmi művelet előzetes következtetéseiről, valamint köszönetet mondott az amerikai védelmi miniszternek a példátlan együttműködésért és összehangoltságért a védelmi infrastruktúrák és katonaságok között.

Az Egyesült Államok nevében Lloyd Asutin azt kérte az izraeli kormánytól, hogy előzetesen értesítsék az amerikai vezetést bármilyen lehetséges ellencsapásról Iránnal szemben.

Szameh Shukri egyiptomi külügyminiszter vasárnap telefonbeszélgetést kezdeményezett az amerikai külügyminiszter mellett az iráni és izraeli kollégájával is. Az egyiptomi diplomata bejelentése szerint maximális önmérsékletre kérte partnereit, és óvott bármiféle provokatív cselekménytől a már eddig is nagyon bizonytalan Közel-Keleten.

Az egyiptomi külügyi vezető Antony Blinken amerikai külügyminiszternek kifejezte együttműködési készségét az Egyesült Államokkal, hogy az Irán és Izrael közötti konfliktus kiterjedését sikerüljön megakadályozni.

Joe Biden elnök II. Abdullah jordán királlyal egyeztetett telefonon, akinek kifejtette, hogy Irán támadása Jordániát és a jordán emberek biztonságát is veszélyeztette.

Az amerikai elnök szintén vasárnap az amerikai törvényhozás, a Kongresszus vezetőivel is beszélt telefonon az Izrael katonai támogatásáról szóló, de egyhangú támogatást nem élvező törvényjavaslatok sorsáról. Joe Biden beszélt Mike Johnson republikánus képviselőházi elnökkel, Hakeem Jeffries-szel, a képviselőházi demokraták vezetőjével, valamint Chuck Schumer szenátorral, a felsőházban többségben lévő demokraták vezetőjével, továbbá Mitch McConnell szenátorral, a republikánusok szenátusi vezetőjével.

A Kongresszus alsóháza, a republikánus többségű Képviselőház egy különálló, csak Izrael támogatását célzó törvényt támogat, és egy ilyen értelmű jogszabályt már tavaly novemberben megszavazott. A demokrata többségű Szenátus számára ugyanakkor egy olyan törvény lenne elfogadható, amely Izrael támogatása mellett tartalmazza Ukrajna katonai támogatásának fedezetét is. Egy ilyen törvény viszont a képviselőházi republikánusok jelentős része számára csak komoly feltételek teljesülése lehet megfontolás tárgya.

Mike Johnson, a Képviselőház elnöke vasárnap a Fox News hírtelevízióban jelezte, hogy a következő héten szavazásra terjeszt elő egy katonai támogatásról szóló jogszabályjavaslatot, de részleteket egyelőre nem közölt.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa vasárnap délután rendkívüli ülést kezdett Izrael kezdeményezésére.

Antonio Guterres főtitkár az ülés kezdetén úgy fogalmazott, hogy most „a maximális önmérsékeltnek van itt az ideje”, és hozzátette, hogy a szakadék széléről vissza kell lépni. Szerinte létfontosságú elkerülni minden olyan cselekedet, amely több fronton zajló, kiterjedt katonai konfliktusokhoz vezethet a Közel-Keleten.

A Biztonsági Tanács ülésén Gilad Erdan, Izrael ENSZ-nagykövete azt kezdeményezte, hogy nyilvánítsák terrorszervezetnek az iráni haderő gerincét jelentő Iráni Forradalmi Gárdát, valamint hozzanak szankciókat Irán ellen.

Az ülésen az Egyesült Államok képviselője azt hangoztatta, hogy országa nem akar eszkalációt a konfliktusban. Robert Wood amerikai ENSZ-nagykövet-helyettes ugyanakkor azt hangoztatta, hogy amennyiben Irán, vagy proxierői az Egyesült Államokat megtámadják, vagy újabb katonai akciót indítanak Izrael ellen, akkor Irán felelősségre vonásra számíthat. Szerinte az ENSZ Biztonsági Tanács felelőssége, hogy ne hagyja válasz nélkül az Irán által elkövetett támadást.

Irán ENSZ állandó képviselete szombaton éjszaka közleményben indokolta a támadást. A közlemény szerint Irán a nemzetközi szervezet alapokmányának 51. cikkelye alapján az önvédelemhez való legitim jogát gyakorolva hajtott végre katonai akciót Izraellel szemben. Mint fogalmaztak, a támadás válasz volt az izraeli légicsapásra Irán szíriai konzulátusa ellen. A közlemény azt hangoztatta, hogy iráni részről lezártnak tekintik a katonai akciót, valamint hozzátették, hogy amennyiben az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte volna Izrael szíriai légitámadását, akkor „esetleg nem vált volna szükségessé Izrael megbüntetése”.

Az iráni támadásra adandó izraeli válaszról tárgyal az izraeli hadikabinet vasárnap délután – jelentette a miniszterelnöki hivatal.

Vasárnap délután összeült a szűk hadikabinet Tel-Avivban az IDF főhadiszállásán, hogy megvitassák Izrael válaszát, amelyet a szombat éjszakai iráni drón- és rakétatámadásra adhat.

„Izrael valaha is megtapasztalt egyik legdrámaibb éjszakáját élte át. Iránból több száz, különféle típusú rakétát lőttek ki Izraelre, köztük több mint száz ballisztikus rakétát, egyenként több száz kilogramm robbanóanyaggal” – nyilatkozta Joáv Galant védelmi miniszter korábban vasárnap.

Galant a Nyíl 3 légvédelmi rendszer ütegénél tett látogatásán beszélt, amely egység részt vett az iráni támadás megfékezésében.

„Az Egyesült Államokkal és más országokkal együtt erős és erőteljes szövetséget hoztunk létre, amelyben koordinációban és szinkronban működnek Izrael, az Egyesült Államok és partnereink biztonsági rendszerei. Az eredmény nagyon-nagyon csekély mozgástértől eltekintve a fenyegetések teljes visszaszorítása volt” – tette hozzá a védelmi miniszter.

„Lehetőségünk van stratégiai szövetség létrehozására a súlyos teheráni fenyegetés ellen” – visszhangozta Galant Beni Ganz miniszter szintén vasárnap elhangzott szavait. „Teherán találkozott az izraeli biztonsági rendszer erejével” – mondta Beni Ganz miniszter, a Nemzeti tábor nevű centrista párt elnöke az éjszakai támadásról.

„Irán globális gond, regionális kihívást és veszélyt jelent Izraelre, és tegnap a világ egyértelműen kiállt Izrael mellett a veszély ellen” – tette hozzá Ganz, és hangsúlyozta, hogy ez az együttműködés olyan stratégiai vívmány, amelyet Izrael biztonsága érdekében kamatoztatni kell.

„Ennek az eseménynek még nincs vége, épp most kell megerősíteni a létrehozott stratégiai szövetséget és regionális együttműködési rendszert, amely jelentős próbát állt ki az iráni fenyegetéssel szemben” – hangsúlyozta a miniszter, a szűk hadikabinet tagja.

„Regionális koalíciót építünk, és Irántól úgy és abban az időben szedjük be az árat (támadásáért), ahogyan jónak látjuk” – vélekedett. „Emlékeznünk kell arra, hogy még nem végeztük el feladatainkat: mindenekelőtt az elraboltak visszahozását, és az északi és déli lakosok elleni fenyegetés megszüntetését” – hangsúlyozta Beni Ganz.

Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter, a szélsőségesen nacionalista Zsidó Erő párt elnöke ugyanakkor súlyos válaszlépéseket követelt az iráni légitámadásra.

„Az elrettentés megteremtéséhez a Közel-Keleten a háziúrnak őrült módján kell viselkednie” – vélekedett.

Bengvír kifejtette, hogy szerinte az önmérséklet és az arányosság fogalma október 7-én lekerült a napirendről. „Izrael válasza nem lehet olyan, amilyen egy madárijesztőé, a korábbi években Gázában tapasztalt homokdűnék lerombolásának stílusában” – mondta. Becalel Szmotrics pénzügyminiszter, a szélsőségesen jobboldali Vallásos cionisták párt elnöke is kemény izraeli választ sürgetett.

„Az egész Közel-Kelet és az egész világ szeme Izraelen van” – mondta. „Ha az elkövetkező nemzedékekig visszhangzik válaszunk a Közel-Keleten, akkor győzni fogunk. Ha ne adj isten megfékezzük magunkat, akkor közvetlen egzisztenciális veszélynek tesszük ki magunkat és gyermekeinket” – vélekedett Szmotrics.


 

origo.hu

A pálya szélén zokogott a sztáredző, az aranylabdás legenda vigasztalta

ripost.hu

Tragédia lett a reggeli buszbalesetből: két ember meghalt

life.hu

Mila Kunis és Ashton Kutcher gyerekei: fotón a 10 éves Wyatt és a 8 éves Dimitri

vg.hu

Óriásbörtön Magyarországon: nagy az érdeklődés a diplomás állások iránt – ennyit lehet keresni

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

magyarnemzet.hu

Dermesztő üzenet Koncz Zsuzsáéknak: „Magyar fiatalokat akartok a háborúba küldeni? Gondolkozzatok!”

ripost.hu

Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 16.: a Vízöntő elemében van, a Rák menjen a saját feje után

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

ripost.hu

Itt a vége: 25 év házasság után újabb sztárpár dobta be a törölközőt

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

ripost.hu

Ezt kell most tenned a paradicsommal, ha bőséges termést szeretnél

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Három ukrán férfi nyilatkozott: A háborút nem lehet túlélni

POLITIK

A 2022-es magyar választást külföldről befolyásoló hálózat ma is aktív

POLITIK

Vajon Manfred Weber elküldené a gyerekeit katonának?

POLITIK

Lengyel tábornok: Az ukránokat az mentheti meg, ha megállítjuk a háborút

POLITIK

Macron: A végsőkig kell segíteni Ukrajnát

POLITIK

Szentkirályi Alexandra:Elég a közlekedési káoszból Budapesten

POLITIK

Nőtt a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliség

POLITIK

Mit ér a svájci békekonferencia Oroszország nélkül?