tóth gabi
Szijjártó Péter Ukrajnáról is szót ejtett.
A brüsszeli bürokraták történelmi bűne, hogy az Európai Unió érdekérvényesítő képessége most már gyengébb, mint bármikor korábban - írta péntek esti Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az Európai Bizottság elnökének (Ursula von der Leyen) és az Európai Unió külügyi főképviselőjének (Josep Borrell) "köszönhetően" az EU ma már arra is képtelen, hogy megvédje saját tagállamait (Szlovákia és Magyarország) egy tagjelölt zsarolásával (Ukrajna) szemben
- fogalmazott a tárcavezető.
Szijjártó Péter hozzátette: Ukrajna ugyanis a Lukoil olajszállítmányainak letiltásával a magyar kőolajimport egyharmadát és a szlovák kőolajimport 45 százalékát sodorta veszélybe.
Ez az ukrán lépés kockára teszi mind Magyarország mind Szlovákia energiaellátásának biztonságát. Az Európai Bizottság pedig ahelyett, hogy a sarkára állna és megvédené két tagországát, inkább kifogásokat keres és mentegeti az ukrán zsaroló lépéseket
- írta a miniszter.
Ez elfogadhatatlan és felháborító viselkedés a brüsszeli bürokraták részéről - tette hozzá Szijjártó Péter.
A külgazdasági és külügyminiszter közölte: pénteken telefonon egyeztetett szlovák kollégájával, Juraj Blanárral és megállapodtak a közös, koordinált fellépés folytatásában, és egyetértettek abban, hogy mind Ukrajna, mind a Bizottság fellépése elfogadhatatlan, "és nem fogunk engedni a zsarolásnak akkor sem, ha az Kijevből vagy Brüsszelből érkezik" – olvasható az MTI-n.