Létrehozva: 2024.03.04.

24 éves családapa a komorói horrorbaleset áldozata: duplán kaphatja meg büntetését a vétkes sofőr

A mándoki férfi bekristályozva balesetezett, ami a 24 éves Sz. Márk életébe került. Letartóztatták, ám egy korábbi ámokfutása miatt mostani büntetése tovább halmozódhat.

Mint ismeretes, a 24 éves családapa, Sz. Márk még januárban autózott a 4145-ös úton Suzukijával, amikor egy Seat a szembe lévő sávból átcsúszott az övébe, és összeütköztek.

H. B. korábban ezzel a kocsival gázolta el a kukásokat. Első fokon már elítélték emiatt   Fotó: Police

A fiatal édesapának esélye sem volt: bár a segítség szinte azonnal kiérkezett, a férfi már a helyszínen életét vesztette. Az már a baleset után is kiderült, hogy a Seatot vezető mándoki sofőr, H. B. nem először került szembe a törvénnyel: alig pár héttel az eset előtt állt bíróság elé egy másik hátborzongató ügyben. Mint arról akkor a Ripost is írt, a férfi korábban Mándokon autózott, ahol egy vélt sérelem miatt megpróbált elgázolni négy kukást, akik közül előtte az egyiket meg is verte. Decemberi tárgyalásán H. B. első fokon meg is kapta büntetését: 5 év börtönbüntetésre és 7 évnyi járművezetéstől eltiltásra ítélték. Ez azonban nem emelkedett jogerőre, mivel a férfi fellebbezett a döntés ellen, ezért is ülhetett autóba.

Időközben mégis rácsok mögé került, ugyanis kiderült: a halálos komorói baleset előtt kábítószert fogyasztott, így letartóztatták.

Január 28-án , a hajnali órákban új pszichoaktív anyag – feltehetően „kristály” - fogyasztását követően, bódult állapotban közlekedett autójával Kisvárda felől Tuzsér irányába

 – közölte akkor a Nyíregyházi Törvényszék, akik azt is hozzátették, hogy ezért halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetéssel gyanúsítják. A férfire ezért most nehéz idők várnak, ugyanis utóbbi bűncselekményért 2-8 évig terjedő szabadságvesztés járhat. A szénája pedig igencsak rosszul áll, ugyanis csütörtökön (február 28.) a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a korábbi mándoki ámokfutásának elsőfokú ítéletének is indítványozta a helybenhagyását.

- A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete törvényes és megalapozott. A vádlott cselekménye szerencsétlenebb kimenetel esetén összesen négy ember halálát is okozhatta volna. Az elkövetés módja, valamint a KRESZ szabályok tudatos és durva megszegése miatt a vádlott fokozottan veszélyes a közlekedés biztonságára és a társadalomra. A fellebbviteli főügyészség ezért az ítélet helybenhagyását indítványoztaszögezte le a Fellebbviteli Ügyészség.

Az ügyben a Debreceni Ítélőtábla dönt.

 

 

origo.hu

Európai uniós országot is megtámadhatnak az oroszok a bejelentésük szerint, ha bevonulnak a NATO-csapatok Ukrajnába

ripost.hu

Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

metropol.hu

Heti horoszkóp: gyors változások jönnek ennek a csillagjegynek az életében!

hirtv.hu

Miklósa Erika kritikájára gőgös választ adott Rost Andrea + videó

mindmegette.hu

Végre eljött a mi időnk! Elismerték, hogy a magyar konyha egyik népszerű alapanyaga igazi szuperzöldség!

vg.hu

Magyarország kedvenc milliárdosa: így lesz vége az egészségügynek

ripost.hu

Betegséggel küzdött, elhunyt a világbajnok magyar kézilabdázó

travelo.hu

Tudod mi a közös Erdélyben és ebben a görög szigetben?

ripost.hu

Francia kiképzőtisztek indulnak Ukrajnába

ripost.hu

Teljes a káosz Dárdai után, vadásznak az edzőre Berlinben

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

ripost.hu

Megtaláltuk Daniellát… - Facebookon adta hírül a rendőrség a szomorú hírt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Ez nem a mi háborúnk, nem nekünk kell odamenni harcolni" - így vélekednek a magyarok a háborúról

INSIDER

Magyar Péter a kötelező sorkatonaságot támogató Weberrel akar szövetségre lépni

INSIDER

Európa ilyet még nem látott, százezreket várnak szombaton a belvárosba

INSIDER

Böjte atya: Egyesek háborúra készülnek, mi a békére

INSIDER

"Egy édesanya soha nem adja fel" – SMA Tomika szülei segítenek a 8 éves, nagybeteg Hannának

INSIDER

Menczer Tamás: aki békét akar, az Orbán Viktor mellé áll

INSIDER

Kontár villanyszerelő miatt vesztette életét egy nő Balassagyarmaton

INSIDER

Saját lányát erőszakolta éveken át egy férfi Nyíregyházán