RETRO RÁDIÓ

„Marcsika mindig hozta a nyugdíjunkat és nagyon szerettük” – több ezren gyászolják a szanki postást

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 07. 26. 19:00
Frissítve2024. 08. 04. 11:59

Marika tragikus körülmények között hunyt el, de annyi ereje még volt, hogy elmenjen a postáig.

El sem lehet képzelni, mit érezhet az a család, akinek szeretett családtagjával egy ilyen borzalmas tragédia történik. Főleg akkor, ha mindez munka közben esik meg, teljesen váratlanul.

Szankon dolgozott és Jászszentlászlón lakott az elhunyt Mária / Fotó: MG

Már a pár ezer fős, Bács-Kiskun vármegyei Szank utcáin sétálva érezhető, hogy egy olyan közösségről van szó, mely a szokásosnál is összetartóbb. Az utcákat járva nem sok emberrel találkozunk, de mindenki nagyon kedves és segítőkész.

Most talán még inkább így van, hogy életét vesztette a sokak által ismert és kedvelt M. Cs. Mária, aki a helyi postás volt. A kifüggesztett fekete zászlóból és a feketébe öltözött dolgozókból azonnal tudni lehet, hogy rengetegen gyászolják Máriát, ahogy a többség hívta, Marikát.

A Ripost beszélt az ott dolgozókkal, akik elmondták, hogy senki, semmilyen formában nem nyilatkozhat tőlük, de mindannyiukat megdöbbentették a történtek és mélyen együttéreznek a családdal. Mária családja rajtuk keresztül azt kérte, hogy most hadd törődjenek a gyásszal és ne azzal, hogy mit gondolhatnak erről az egészről mások.

„2024. július 22-én munkavégzés közben rovarcsípés érte a Magyar Posta szanki kézbesítő munkatársát. A csípés miatt fellépő allergiás reakció és annak következményei okozhatták munkatársunk rosszullétét. A mentők értesítését követően kollégáink azonnal megkezdték munkatársunk újraélesztését, melyet a helyszínre érkező háziorvos folytatott. Munkatársunkat mentőhelikopterrel szállították kórházba, de az orvosok minden erőfeszítés ellenére nem tudták megmenteni az életét, 54. életévében a kórházban elhunyt” - adta hírül a Magyar Posta.

Szerettük volna részletesen is megtudni, hogy mi történt pontosan és hogyan eshet meg az, ami Máriával történt. 

"Mivel a vizsgálat még folyamatban van, további tájékoztatást nem tudunk adni" – tudtuk meg a Magyar Postától.

A helyszínre mentőegység és mentőhelikopter is érkezett, egy középkorú nőt sikeres újraélesztést követően szállítottak bajtársaim légi úton kórházba. A kórházba szállítást követően a beteg állapotáról információval nem rendelkezünk

- osztotta meg lapunkkal az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa Kaszap Réka.

Máriát rengetegen ismerték és szerették a helyiek közül. Bár ő nem Szankon, hanem Jászszentlászlón született, a környező településeken is ismerték őt, többek között Kiskunmajsán és Bodogláron is.

Hallottam, hogy mi történt vele, azt is, hogy egy darázscsípés és azt is, hogy infarktus okozta a halálát. Több mindent is lehet hallani ezzel kapcsolatban. Állítólag annyi ereje még volt, hogy elmenjen a postáig, de utána mentőt is kellett hívni. Sajnálom, hogy ez történt vele

- árulta el a Ripostnak Kata, aki a szomszéd településen él.

Halasi Ferencné mindig nagyon szimpatikusnak találta Máriát, aki elsőrangúan végezte munkáját / Fotó: MG

„Nagyon sajnáljuk, hogy meghalt a postás Marika, mindig szeretettel vártuk, mindig hozta a nyugdíjunkat és nagyon szerettük. Itt mindenki ismerte és szerette. Sajnálom, hogy egészen Jászszentlászlóról járt ide dolgozni” - mondta a Ripostnak Halasi Ferencné, aki azóta ismerte – ahogy ő mondta – Marcsikát, mióta oda került a városba.

Én sokszor, sokat beszéltem vele, behívtam kávézni, én csak jót tudok róla mondani

- emlékezett vissza Füstös Tiborné aki férjével 1974 óta él a településen. Ő és Marika gyakran találkoztak és sokat beszéltek gyermekeikről, unokáikról.

Füstös Tiborné szerint Mária számára elsődleges volt a családja, gyermekei, unokái / Fotó: MG

Mindig nagyon aranyos volt a Marika, de a családját én nem ismertem, mert ő Jászszentlászlón lakott, de azt tudom, hogy a családjának élt, gyermekeinek, unokáinak

- tette hozzá Füstös Tiborné.

Szabó Imre úgy tudja, hogy Mária a postáig még eljutott, ahol azonban elvesztette eszméletét / Fotó: MG

„Azt hallottam, hogy bement a postára és annyit még tudott mondani, hogy megcsípte egy darázs, majd azonnal elvesztette az eszméletét” - tudtuk meg Szabó Imrétől, aki szerint mindig kedves és segítőkész volt Marika, akiért a postához ment a mentőhelikopter, mely a kórházba szállította őt.

A Ripost tudomása szerint egyelőre nem egyértelmű, hogy mi okozhatta Mária halálát, de a legtöbben úgy gondolják, hogy a darázscsípés indította el azt a folyamatot, mely a tragédiával ért véget.

Sajnálatos módon az utóbbi napokban ez már a második haláleset a Magyar Posta dolgozói között. Kelebián július 15-én kedden megdőlt az országos napi melegrekord, egy nappal később az utcán lett rosszul egy kézbesítő. Életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították kórházba a postást Kelebiáról, miután a nagy hőségben összeesett az utcán és eszméletlen állapotban találtak rá járókelők. A 60 éves férfi később a kiskunhalasi intenzív osztályon hunyt el. A haláleset után a Magyar Posta azt közölte: saját halottjának tekinti a volt munkatársát és kivizsgálja, hogyan kaphatott hőgutát.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.