INSIDER

Szerző IF

Létrehozva: 2024.02.27.

Legyőzhetetlen a 8 éves világbajnok magyar táncos, aki ezúttal idősebb társait utasította maga mögé

A mindössze 8 éves kislány már több éves rutinnal rendelkezik, szorgalma és tehetsége remek párost alkot, aminek hamar meglett a gyümölcse. Most Bécsben kápráztatta el a zsűrit.

Ahogy arról lapunk már többször hírt adott, a 8 éves, debreceni Takács Szofi már az egész világot letáncolta a lábáról. A kislány már háromévesen Európa-bajnok volt, azóta pedig világbajnoki címeket is szerzett magának. Nem is csoda, hiszen a szüleitől sem áll távol a sport, a mozgás világa. Édesanyja is kicsi kora óta táncolt, szintén három évesen kezdett el balettozni és mazsorettezni, míg édesapja válogatott szertornász volt. Most Bécsben mérettette meg tudását.

Szofika Ausztriában is lenyűgözte  Fotó: Bánkúti Sándor

A Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület három esztendeje kezdett el betörni a showtánc világába, ami az egyesületet vezető Takács-Pántya Barbara szerint is éles váltás volt, ám megérte, mert immár komoly sikerek kísérik ebben a műfajban is a debrecenieket. Lánya, Takács Szofi már háromévesen Európa-bajnok volt. 

Anyaként mindig is arra vágytam, hogy legyen egy kislányom. Nagyon örültem Szofinak, akit sokszor el is vittem magammal a táncórákra. Már nagyon korán láttam, hogy érdekli őt a tánc

– kezdte Barbara, Szofi édesanyja, aki maga is kicsi korában kezdte a táncot, szintén három évesen, balettozott és mazsorettezett. 

Lapunknak elmondta, benne minden versenykor kettős érzések vannak, mert egyszerre kell anyaként izgulnia és edzőként is figyelnie leánya gyakorlatait. De nyugodt lelkiismerettel mondhatja: Szofi mindig nagyon szépen megcsinálja mindegyik gyakorlatát

Amint ősszel elkezdődött az új versenyszezon a nyolcéves világbajnok teljes erővel vetette bele magát a munkába. Rengeteg díjat és különdíjat zsebelt be, egy versenyről sem tért haza üres kézzel. Nagyon úgy tűnik, Szofi tényleg megállíthatatlan. Nem volt ez másképp a nemzetközi versenyen, Bécsben sem. Bár a kislány nála idősebbekkel versenyzett, nem maradt alul a ranglétrán.

Gondoltunk egy nagyot és kipróbáltuk Szofit egy nagyobb korosztályban a 10-12 évesek között. Még így is sikerült a dobogó legfelső fokára állnia. Annyira büszkék vagyunk rá!

– tudatta boldogan Barbara.

A kislány végül három aranyéremmel gazdagodott a nívós versenyen, emellett 280 koreográfia közül a TOP20-ba is bekerült, így táncát a gálán is előadhatta a nagyközönségnek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar női kézilabdacsoda: legyőztük a svédeket, egy lépésre a párizsi olimpia

ripost.hu

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

borsonline.hu

Kitálalt a világbajnok, Milák féltve őrzött titkáról csak kevesen tudhatnak

vg.hu

Májusban nyílik az Primark új üzlete – két emeletet foglal majd magába

metropol.hu

„A cikkből tudtam meg, hogy engem köröz az egész ország” – előkerült Balázs, aki véletlenül 84 ezret fizetett egy 4 ezres ebédért

mandiner.hu

Éljen a TISZTELET, éljen a SZABADSÁG – fogd már be a mocskos pofád!

ripost.hu

Még csak 23 éves volt, elhunyt a népszerű énekesnő

mindmegette.hu

Olcsó és gyors ebéd csirkemellből: együtt készül a hús és a köret

life.hu

A vashiány és a vas pótlása (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a három csillagjegynek óriási szerencsét hoz a Jupiter és az Uránusz együttállása

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

lapcentrum.hu

A fenntarthatóság most duplán kifizetődő, ugyanis a digitális Mandinerrel most elektromos rollert lehet nyerni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Okosan intéztük a bevásárlást, mutatjuk, hogyan spórolhatsz te is pár ezer forintot!

INSIDER

Orbán Viktortól lop Magyar Péter: Orbán mondataiból rakta össze beszédét a baloldal új messiása

INSIDER

Európai szinten is egyedülálló segítséget nyújt a kormány a magyar gazdáknak

INSIDER

Itt vannak a kormány legújabb döntései

INSIDER

15 fokkal lesz hidegebb: markáns lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

"A kisfiam azt kérdezte: anya meghalt?" – exkluzív interjú a körmendi horrorbaleset túlélőjével

INSIDER

Porrá égett Katalinék otthona: rémálmok gyötrik a héttagú családot a tűzeset óta

INSIDER

Orbán Viktor: Béke kell! - fotók