tóth gabi
A mindössze 8 éves kislány már több éves rutinnal rendelkezik, szorgalma és tehetsége remek párost alkot, aminek hamar meglett a gyümölcse.
Ahogy arról többször beszámoltunk, a csupán nyolc éves debreceni kislány már négyszeres világbajnok. Takács Szofi már három éves kora óta táncol és nem is akárhogy. Édesanyja is kiemelkedő táncos múlttal rendelkezik, édesapja pedig válogatott szertornászként állta meg a helyét. A sok belefektetett idő és energia hamar meghozta a gyümölcsét, a kislány már 3 évesen megszerezte első bajnoki címét. Most újabb elismeréssel díjazták egész éves munkáját.
Takács Szofi már háromévesen Európa-bajnok volt. Nem is csoda, hiszen a szüleitől sem áll távol a sport világa. Édesanyja is kicsi kora óta táncolt, szintén három évesen kezdett el balettozni és mazsorettezni, míg édesapja válogatott szertornász volt.
Anyaként mindig is arra vágytam, hogy legyen egy kislányom. Nagyon örültem Szofinak, akit sokszor el is vittem magammal a táncórákra. Már nagyon korán láttam, hogy érdekli őt a tánc
– árulta el korábban Barbara, Szofi édesanyja.
Amint ősszel elkezdődött az új versenyszezon a nyolcéves világbajnok teljes erővel vetette bele magát a munkába. Rengeteg díjat és különdíjat zsebelt be, egy versenyről sem tért haza üres kézzel. Nagyon úgy tűnik, Szofi tényleg megállíthatatlan. Legutóbbi útja Budapestre vezetett, ahol az Unity for Passion Dance Fest kiválóságai állhattak színpadra. A kislány a legjobbak között is a legjobb lett, hiszen a nemzetközi versenysorozatban az Év előadója elismerésben is részesült.
A színpadon a lányokat a koreográfiájuk után szóban is méltatta a háromtagú zsűri, Szofinak például a színpadi kiállását emelték ki a mozgása mellett, mindezt úgy, hogy ők korábban még nem látták színpadon
– mondta el Takács-Pántya Barbara, a kislány édesanyja, aki azt is hozzátette, hogy ez a gála méltóképpen koronázta meg Szofi egész éves munkáját.