INSIDER

Szerző M. N.

Létrehozva: 2024.01.07.

Sokkoló, mit vitt el a tolvaj a kunszentmártoni családi házból

Zoltán és családja arra ért haza, hogy valaki betört hozzájuk szenteste. A tolvaj ismerhette a járást, hiszen otthonosan mozgott az ingatlanon. Néhány perc alatt összeszedte az értékeket, majd távozott.

„Ilyen tényleg van? Kirámolta a mélyhűtőnket és elvitte a fagyasztott kajánkat a tolvaj!” - kezdte lapunknak felháborodva Rácz Zoltán. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunszentmártonban élő férfit és családját éppen szenteste rabolták ki. A férfi egyedül a Ripost-nak mesélte el a történetet.  

hutószekrény
Elvitte az összes ételt a tolvaj Fotó: AngieYeoh /  Shutterstock

Éppen a rokonoknál voltunk látogatóban szenteste

 – kezdte. "Olyan este 9 körül értünk haza. Azt vettem észre, amikor bejöttem, hogy nyitva van a kamra ajtaja, ahol a hűtőládánk van. Belenéztem és teljesen üres volt! Az összes fagyasztott kajánk eltűnt! Azonnal körbenéztem és kiderült, hogy az udvaron álló új autó akkumulátorát is elvitték. Az aksi olyan 40 ezer forint volt, az étel pedig nagyjából 35 ezer körül lehetett. Én azt nem értem, hogy ki lopja el a fagyasztott ételt… Hát, ha idejön és kér tőlünk, mert éhes, akkor adtam volna neki! De az, hogy meglop minket az megbocsájthatatlan. Kárt nem okozott semmiben, ugyanis a hátsó kapunk keresztül jutott be, ez azt jelenti, hogy ismerhette a járást. Nem hívtunk rendőrt, mert úgy gondolom, hogy tudom ki tette. Ő sokáig járt ide hozzánk, ismerjük ezt a férfit, elég nehéz sora van. Illetve azért is gondoljuk ezt, mert vannak kutyáink és szerintem azért nem bántották, mert felismerték…" 

Zoltánék bekamerázták a területüket, hogy még egyszer ne fordulhasson elő lopás. 

Sajnos már későn, de bekameráztuk az udvart

 - Szerintem, ha alapból lettek volna térfigyelők, ilyen nem történik meg. Mindenkinek javaslom, hogy szerezzen be néhányat… - zárta szavait. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy férfi szerint OJ Simpson ölette meg a feleségét - harminc évig várt a sztár halálára, hogy elmondhassa az igazságot

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

hirtv.hu

Napi aktuális – Grezsa István: A polgármester nem csinál mást csak háborúzik és a saját politikai ambícióit kergeti + videó

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve

INSIDER

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

INSIDER

Németországban veszett nyoma Daninak, talán Te is segíthetsz megtalálni