A baloldalnak be kell fizetnie az ÁSZ-bírságot, a NAV meggyanúsíthatta Karácsony táskás emberét

POLITIK
Létrehozva: 2023.09.28.
Módosítva: 2023.09.28.

Dopeman a Kőgazdag Fiatalokról: fapados parasztok

A zenész a nemrégiben elhunyt édesapja egyik emlékezetes mondásával jellemezte a gazdag fiatalokról szóló műsor szereplőit: "ha fapadosnak születtél, fapadosként is halsz meg."

Dopeman mindig is tájékozott volt a világ dolgaiban, a zeneiparban, a politikában és a bulvárban is otthonosan mozog. Ismeri a műsorok szereplőit, figyelemmel kíséri karrierjüket, de azt is képes még csukott szemmel megmondani, hogy ki tehetséges és kinek lesz fájdalmasan rövid karrierje. A zenész most éppen a Kőgazdag Fiatalok - Rich Kids Hungary című realityre kattant rá, amiről természetesen egy pár adás után már meg is van a véleménye. 

Mindenről van véleménye 

A zenész rendszeresen oszt meg tartalmakat a közösségi felületein, ezek közül nagyon sok szól az egészséges életmódról, a bokszról, de értekezik a buddhizmus kérdéséről is, illetve rendre műsorkritikát fogalmaz meg, jellemzően a kereskedelmi tévék főműsoridős produkcióival kapcsolatban. A követői kedvenc témája a kishúga, Pityinger Fruzsina története, aki egy orvosi műhiba miatt oxigénhiányos állapotban látta meg a napvilágot, ami miatt 24 órás felügyeletre szorul. A család egy emberként ápolja és védelmezi Fruzsit, akinek állapota ellenére is szinte tökéletes élete van. A két bátyja, Laci és Péter óvja-védi őt, fejlesztő órákra viszik, sokat foglalkoznak vele. Dopeman Laci a napokban ismét megmutatta azt is, hogy nem csak kedves oldala van... belenézett a Kőgazdag Fiatalok egyik adásába, és kibukott belőle a nyers vélemény. 

Nem finomkodott 

Pityinger László a tőle megszokott nyers és szókimondó stílusban fejtette ki véleményét a látottakról, ami szó szerint így hangzott: 

Apámnak volt egy mondása: Ha fapadosnak születtél, fapadosként is halsz meg. A fapadról fölállni pénz által nem lehet, mert ahhoz stílus kell. Az pedig pénzen nem vehető. Erről is szól a Kőgazdag Fiatalok című sorozat. Úrnak születni kell, paraszt meg terem, mint a gomba. 

A mondandójához nehéz mit hozzáfűzni...

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai NATO-bejelentés az ukránokról

origo.hu

Itt a NASA döbbenetes bejelentése: valami egészen hihetetlent találtak

metropol.hu

Ekkor érkezik meg ismét a télies hideg Magyarországra

hirtv.hu

Ennyire nem lehet fontos Ukrajna + videó

life.hu

Csillagjegyed elárulja, hova utazz idén nyáron

mandiner.hu

Frei Tamás: Magyarországon a történelmünk örökölt sorsát sosem felülírva, egymást gyűrtük az elmúlt harminc évben

origo.hu

Legújabb képei miatt szétszedik a csontsoványra fogyott Tóth Andit

ripost.hu

„Már nincsenek együtt” – kitálalt a barát, szakított Szilágyi Liliána és vőlegénye

ripost.hu

Duplán érkezik a boldogság: ennek is örülhet a várandós Kulcsár Edina

ripost.hu

A háztulajdonosok nem is tudták, hogy milyen kincs porosodik a szoba sarkában - Videó!

vg.hu

Hírlevelünk megkönnyíti a befektetői döntéshozatalt, gyorsjelentést nyújt az amerikai, európai és kínai piacokról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

50 éves lett Dobó Kata, mutatjuk a legdögösebb képeit – Galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Ebben nem lesz köszönet: Beat ismét beszólt L.L. Juniornak

SZTÁRDZSÚSZ

Nincs több titok! Ezek a magyar hírességek többször is kés alá feküdtek

SZTÁRDZSÚSZ

Luxusautóval akasztotta ki rajongóit L.L. Junior: "A zenéiden nőttem fel, nem is vittem semmire"

SZTÁRDZSÚSZ

Szakértő leplezte le az időskori szerelmet: elárulta, mit él át most Vitray Tamás

SZTÁRDZSÚSZ

Sírva jelentette be Tolvai Reni, ez a nap is eljött!

SZTÁRDZSÚSZ

"Válaszra sem szeretném méltatni" – most Metta miatt áll a bál a Kőgazdag Fiatalok között