tóth gabi
Majka és Dopeman közel húsz évvel ezelőtt ugrott egymás torkának, miután az „Ózdi hős” lelécelt a La Mafia Familiából.
Rég volt, talán igaz sem volt, amikor az éppen szárnyait bontogató Majoros Péter összeállt a kor rapnagyságával, Dopemannel, akinek segítségével be is indult a karrierje. Majka akkoriban hirtelen rengeteg ajánlatot kapott és egy ponton úgy döntött, hogy műsorvezetőnek áll és ezzel a lépésével hátat fordított mentorának. Ezután ádáz üzengetés vette kezdetét, ami amolyan sohavégetnemérősnek tűnt. A két rapper végül a Sztárbox című műsor keretein belül lépett szorítóba. A mérkőzés bárhogy alakulhatott volna, de Dopeman elveszítette az önuralmát és sportszerűtlen viselkedése miatt végül a mérkőzést is. A vihar végül elült ugyan, de a két rapper sosem nyújtott békejobbot egymásnak.
Most, közel 20 év távlatából Dopeman egyértelművé tette, hogy jó régóta nincs benne harag Majka iránt. Sőt a LifeTV-n péntek este adásba kerülő Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban azt is elismerte, hogy a vitájuknak már a kirobbanás pillanatában sem volt semmi értelme. „Legutoljára szembejött velem valamelyik plázában. A lányommal voltam és odaköszönt nekem, én pedig vissza. Bennem semmi harag nincsen az irányába, sőt... Nem tudom, hogy ott most mi az aktuális álláspont, de én igyekszem őt nem bántani és szerintem nem is teszem. Most nyilván ő az egyik legnagyobb sztár Magyarországon. Anno mi le voltunk szerződve fél évre előre haknikkal és ő benyögte nekem, hogy szombattól műsorvezető lesz a Danubiusban. Ma már nem hibáztatom őt ezért” – kezdte Hajdú Péternek Dopeman, aki akkoriban presztízskérdést csinált a „szakításból”, de ma már csak nevet az egészen.
„Akkoriban sok volt az ego és még azt is zokon vettem, ha kapucniban forgatott klipet, mert azt én csináltam és azt éreztem, hogy engem utánoz. Nagyon elmérgesedett ez az egész, de mára belőlem ez elveszett. Különben amin veszekedtünk, az bagatell dolog. Abból senki nem járt jól. Talán érzelmileg igen, illetve a média igen. Talán a rajongók is élvezték, hogy mi ketten egymás torkának estünk, de hát ilyen az egók harca. Így tanulsz” – zárta le a két évtizedes balhét a LifeTV kamerái előtt Dope.