SHOWBIZ

Szerző P. Flóra

Létrehozva: 2023.12.04.

"Te tiltottál le 4 éve" - kínos helyzet, Tóth Andi és Tóth Gabi ismét szemtől szembe került

Tóth Andi és Tóth Gabi konfliktusa évek óta húzódik, vasárnap pedig ismét terítékre került a téma.

Tóth Andi sztárvendégként szerepelt a Sztárban Sztár leszek! színpadán vasárnap: Tina Turnerként énekelt Karapancsev Kristóf oldalán. Produkciójukat követően Tóth Gabi is szót kért a zsűriben, hogy méltassa kolléganőjét.

Fotó: BS

"Neked színpadon a helyed: te egy olyan ritka kincs vagy, akit még mindig szeretek, csak le vagyok tiltva nálad mindenhol, aztán nem tudom elmondani neked…"

A történetben ekkor jött a csavar Tóth Anditól:

Te tiltottál le, Gabi… négy éve pont.

A nagy nevetéseket Majka törte meg, Tóth Gabihoz szólva: "Belesétálsz tátott szájjal abba az erdőbe…"

Tóth Andi már a Sztárban sztár versenye alatt – amikor Tóth Gabit kellett alakítania a színpadon – elmondta, hogy ő sosem veszett össze kolléganőjével, de utalt rá, hogy névrokona valamiért nem kedveli őt. Később megosztott egy képernyőfotót is, amelyen az látszott, hogy egy Facebook-csoportban pocskondiázza őt Tóth Gabi.

"Igazából tudom, hogy lassan 1 éve próbál tüzet szítani köztünk különféle megalázó posztokkal (amiket később rendre eltávolít), privát üzenetek tucatjával és nyilvános kommentekkel. Ugyanez az ember sírja el magát nektek a kamerában. Csak azt találom szomorúnak, hogy létezik egy ilyen facebook csoport, ahol hazánk ismert előadói gúnyolják és bántják szakmabeli kollégáikat. Tényleg jó lenne már, ha vége lenne a karanténnak, mert túlságosan unatkoznak művésztársaim. Gabi no para nem haragszom! Csak törődjön mindenki a saját dolgával" – írta akkor Tóth Andi, akinek egy korábbi, kávés tequilás reklám posztjára az alábbi módon reflektált Tóth Gabi.

"Van, akinek kávé nélkül nem indul a napja, Andikának tequila nélkül nem megy 20 évesen.. bravo.. jó üzenet a fiataloknak… imitálj spermiumot az arcodon a reggeli kávés tequiláddal."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tesztelje, mennyire ismeri az egyes országok fővárosait!

origo.hu

Meglepő dolog derült ki ifj. Schobert Norbertről - videó

mindmegette.hu

Az Aldiban veszed a pékárut? Ezt mindenképp tudnod kell

magyarnemzet.hu

Sokak örülhetnek, Rétvári Bence nagyon jó hírt jelentett be

ripost.hu

Ezt tedd most a kertben, és virágáradatot kapsz cserébe tavaszra

magyarnemzet.hu

Iszlamisták veszik át a hatalmat a volt belügyminiszter szerint

origo.hu

Majd két év után lőtt újra gólt, mégsem tud felhőtlenül örülni Schäfer András

travelo.hu

Így leplezd le a rejtett kamerát a szálláshelyen!

ripost.hu

„Fontolgatom a lehetőségét” – Marco Rossi mellékállást vállalna

ripost.hu

A dögös kamionos Szilvia párjával járja a világot

ripost.hu

Ez ám a nagy fordulat: Vitray Tamás nem azt a nőt vette el, aki legutóbb a barátnője volt

ripost.hu

Végre kiderült, hány tojás kell a tökéletes piskótához

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Szócsata tört ki a TV2 stúdiójában

SHOWBIZ

"Aznap elindult valami" – mi lehet Jákob Zoli és Erdélyi Mónika közt?

SZTÁR

Most jött a hír, elhunyt a népszerű magyar színész

SHOWBIZ

Shobert Norbi büszkén közölte: „Gratulálok Fiam!”

SHOWBIZ

Kommentcunami árasztotta el Alekoszt a koncertje miatt

SHOWBIZ

Gigantikus bejelentést tett Szabó Zsófi, erre senki sem számított

SHOWBIZ

Azahriah súlyos milliókat kér – Kiderült, mennyit keresnek egyetlen fellépéssel a hazai sztárok