Létrehozva: 2023.08.15.

„Ez eléggé nyugtalanító” – szemenszedett hazugság terjed Molnár Anikóról

Anikó már több mint három éve él szingliként, és a jelek szerint mostanra lett elege a magányos estékből. Egy férfire vágyik, aki őszintén szereti és tiszteli őt. A pletykák szerint van is egy komolyabb jelentkező a láthatáron, de amikor erről kérdeztük a celebet, nagyon nyugtalanító választ adott...

Molnár Anikó már több, mint három éve él egyedül. Illetve az édesanyjával és a háziállataival egy fedél alatt, de párkapcsolata nincs, pedig mindennél jobban vágyik erre. Nyugodt és romantikus estéket szeretne valakivel, akivel kéz a kézben üldögélhetnek a kertben, akivel el lehetne utazni egy pár napos kiruccanásra, akit lehetne hazavárni, aki igazi társa lehetne a hétköznapokban. 

Szeretve lenni 

Anikó szerelmi élete igencsak kaotikus volt. Eddig ötször jegyezték el, volt híres párja Bochkor Gábor személyében, de családot tervezett alapítani egy táncossal és egy vállalkozóval is. Számára mindegy, hogy a társa mivel foglalkozik, nem tartozik azok közé a nők közé, akik szóba sem állnának egy kétkezi munkásemberrel. Csak szeretni szeretne és szeretve lenni. De úgy tűnik, hogy ez egy olyan nagy kívánság, amit nagyon nehezen kap meg, ha megkap egyáltalán. A nyitottsága sajnos ehhez édeskevés...

Veszélyes elemek 

Molnár Anikó egyenes ember, ha megkérdezik a véleményét, elmondja mit gondol. Megadja és el is várja az őszinteséget, és talán ez az egyik olyan tulajdonsága, ami miatt nehezen talál magának partnert. Mert a mai világban ez már nem módi... A szőkeség persze ennek ellenére sem adja fel, szeretné, ha öregkorára lenne mellette valaki, aki fogja a kezét. Az ismerkedés híres emberként persze nehezített pálya, hiszen egy közszereplő sosem lehet teljesen biztos benne, hogy aki megkörnyékezi, az tényleg őt szeretné, vagy esetleg a vele járó ismertséget, csillogást? Ez általában csak később derül ki... De még mindig inkább ez legyen a baj, mint az a veszélyforrás, amelyik szintén a hírességre leselkedik: vannak rajongók, akik azt képzelik, hogy párkapcsolatban vannak az általuk kiszemelt közszereplővel. 

Anikóval nem egyszer fordult már elő, hogy idegen férfiak zaklatták, perverz üzeneteket küldözgettek neki, és volt olyan is, aki azt hirdette a városban, hogy ő Anikó párja. Aztán kiderült, hogy soha nem is találkoztak...

A legfrissebb pletykák szerint Anikó életébe belépett egy férfi, aki akár a nagy szerelem lehet. Az örömhír kapcsán meg is kerestük a hírességet, a válasza azonban sokkoló volt.

Nem tudom, ki az a férfi, de attól félek, hogy megint egy olyan fickó, aki azt hirdeti, hogy együtt vagyunk... Ez eléggé nyugtalanító.

 – mondta Anikó. „Én ugyanis nem tudok róla, hogy belépett volna az életembe bárki, bár - mint arról sokszor beszéltem - nagyon szeretném, ha jönne.” 

De addig is, amíg megérkezik, óvatosnak kell lennem, mert lépten-nyomon beleakadok az olyan fazonokba, akik azt vizionálják és hirdetik a városban, hogy együtt vagyunk. A rövid válaszom, hogy még mindig szingli vagyok.

 

 

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői