Létrehozva: 2022.11.21.
Módosítva: 2022.11.21.

800 milliárd forintos lyukat ütne a költségvetésen három baloldali indítvány

Több mint 800 milliárd forintos lyukat ütne a költségvetésen az a három baloldali indítvány, amelyeket az őszi adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz nyújtottak be, fogalmazott a pénzügyminiszter-helyettes.

A baloldali módosítóindítványok veszélyeztetik a rezsicsökkentés, a családtámogatási rendszer fenntartását vagy a nyugdíjak értékének megőrzését, azaz a ténylegesen rászoruló fogyasztók célzott megsegítését.

A brüsszeli szankciók meglehetősen nehéz helyzetbe hozzák a vállalkozásokat, és a gazdaságot. Éppen ezért kezdeményezett a kormány októberben – kifejezetten a vállalkozások és munkahelyek védelmére – újabb adótörvény-módosítást. Ehhez nyújtott be az MSZP három módosítóindítványt. A gond ezekkel az, hogy mintegy 800 milliárd forinttal borítanák fel a költségvetést – mondta Tállai András.

Az államtitkár szavai szerint, a nehéz világgazdasági helyzetben a baloldal felelőtlenül, ráadásul rosszul célozva osztogatna, és szétverné a jól működő és munkára ösztönző adórendszert, ami nem megengedhető.

Tállai András kiemelte: a baloldal egyik indítványa visszavezetné az adójóváírás intézményét. Ez azért ellentétes a kormány adópolitikájával, mert a kabinet célja az, hogy olyan adórendszer alakuljon ki, amelyben a munkával szerzett összes jövedelmet a lehetőségekhez képest a legalacsonyabb adó terheli, és figyelembe veszi a munkavállalók családi körülményeit is.

A másik indítvány az egyetemes földgázszolgáltatásra és az egyetemes villamosenergia-szolgáltatásra alkalmazandó áfa kulcsát csökkentené. Ám a hazai és nemzetközi tapasztalatok szerint az áfacsökkentés az újraelosztásnak egy rendkívül drága és kevéssé hatékony eszköze – tette hozzá.

Ezzel szemben a kormány a családokat rezsicsökkentéssel, a vállalkozásokat pedig célzott támogatásokkal védi a szankciós energiaárakkal szemben – mondta.

Tállai András leszögezte: a költségvetés tervezésekor és módosításakor is kizárólag a felelős, átgondolt javaslatokat tudják támogatni.

A kormány adópolitikája 2010 óta következetes és változatlan, a munkát terhelő adókat jelentősen csökkenti, az ország működtetéséhez szükséges forrásokat a fogyasztási típusú adókon keresztül szedi be. Ennek eredményeként 19-ről 9 százalékra csökkent a társasági adó, a munkáltatói pedig 2017 óta folyamatosan csökkent 28,5-ről 13 százalékra. A családokat, munkavállalókat is adócsökkentésekkel segítette a kormányzat. Európában Magyarországon a legszélesebb a családi adórendszer és a második legalacsonyabb a személyi jövedelemadó – részletezte az államtitkár.

„Az adócsökkentéseket, családtámogatásokat a mostani szankciós válság ellenére is megvédjük” – jelentette ki.
Azt, hogy a kormány gazdaságpolitikája jó úton halad, mi sem igazolja jobban, mint az Eurostat legfrissebb jelentése. Magyarország első az uniós adócsökkentési rangsorban. Míg a legtöbb tagországban növelték az adóterhelést, Magyarország a legnagyobb mértékben csökkentette azt tavaly: Hazánkban 34 százalékra javult a GDP-arányos adóterhelés 2021-ben, ezzel szemben az uniós átlag a 42 százalékot közelíti – hangsúlyozta Tállai András.

Magyarország a hetedik helyre lépett elő az nemzetközi adó-versenyképességi rangsorban is, olyan országokat is megelőzött, mint Németország, Ausztria és az Amerikai Egyesült Államok.

A jelentésben kiemelték: Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országai között, és erősségként értékelték a 15 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadót is – fűzte hozzá Tállai András.

A háború és az uniós szankciók okozta energiaválság ellenére a magyarok 72 százalékának nem nőttek a rezsiköltségei a tavalyi évhez képest – közölte a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) reprezentatív kutatásának eredményét ismertetve.

A KINCS az október 19–26-án, ezer ember telefonos megkérdezésével készült felmérés alapján azt írta, hogy a válaszadók 63 százaléka ugyanannyi, 9 százalékuk pedig kevesebb rezsit fizet idén, mint tavaly.

Hozzátették, hogy ez elsősorban a rezsicsökkentési politikának, s emellett a magyarok növekvő energiatudatosságának köszönhető.

Kiemelték, azáltal, hogy a kormány továbbra is fenntartja a rezsicsökkentett árakat az átlagfogyasztás mértékéig, minden magyar család átlagosan 181 ezer forintot takarít meg havonta.

A KINCS felmérése szerint a takarékoskodásnak több módját követi a lakosság: többségükre jellemző a tudatos és takarékos áram- és vízfogyasztás (90, illetve 84 százalék), az energiatakarékos eszközök, például LED-lámpák vagy alacsony fogyasztású háztartási eszközök használata (80 százalék), valamint a fűtéstechnikai berendezések folyamatos karbantartása (72 százalék).

A közvélemény-kutatásban résztvevők többsége gázzal fűt, ezt követi a fával, távhővel és egyéb módon fűtők száma, és tízből hatan tudatosan szabályozzák az otthonuk hőmérsékletét.

A nyílászárók cseréjével és a szigetelések javításával is fokozható a takarékosság, ezekre a megkérdezettek negyede fordított figyelmet – tették hozzá.

„Elsősorban a rezsicsökkentés politikájának és emellett az emberek takarékos energiahasználatának eredménye, hogy a magyarok közel háromnegyedének nem kell többet fizetnie a rezsire, mint egy évvel ezelőtt” – áll a közleményben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül