LOVE

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.03.06.

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

Az egykori álompár tavaly tett pontot a kapcsolatuk végére, ám egyesek szerint van még esély arra, hogy újra együtt legyenek! Most be is indultak a pletykák, melyek szerint: Tóth Andi és Marics Peti máris egy párt alkothat.

Tóth Andi és Marics Peti kapcsolata szinte pontosan egy évvel ezelőtt ért véget, azonban vannak olyan rajongók, akik azóta is azt remélik, hogy egyszer még együtt lesznek kedvenceik. Az, hogy mennyi esély van erre nem tudjuk, tekintve, hogy a páros nem vált el túl szépen, de akadnak olyan internetezők, akik biztosra veszik, hogy a "színfalak mögött" alakul valami Andiék között.

tóth andi és marics peti SZL_0838
Fotó: Szabolcs László
Tóth Andi és Marics Peti újra együtt?

Tóth Andi és Marics Peti újra együtt?

Ahogy említettük, a szerelmesek tavaly ilyenkor, a Sztárban Sztár műsora közben jelentették be, hogy vége a kapcsolatuknak. A miértekről természetesen nem beszéltek, azonban Andi azt nyomatékosította mindenkiben, hogy ő volt az, aki lezárta ezt a románcot.

Igen, szakítottunk.

„Annyit kértem Marics Petitől, hogy az utolsó három adást kérem kulturáltan és békességben végigcsinálni. Nem rólunk van szó, hanem a műsorról. Ez nem történt meg, sőt meg is nehezítette nekem ezt az utolsó adást, de mindegy is. Igyekeztem nem kimutatni, megtörtént, levette mindenki, semmi baj. Ezáltal szeretném megköszönni ennek a drága Marics Peti közeli barátnak, aki nyilatkozott erről undormány módon. Nyilván ha az én barátaimat kérdezik, egész másról szólna ez a cikk, de ezzel nincs is baj. Annyit szeretnék azért elmondani, hogy aki szakított, az én voltam” - fogalmazott akkor Andi, majd a Borsnak is megerősítette a híreket

Nos, egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az első pletykák szárnyra kapjanak róluk. A Redditen a minap landolt egy olyan bejegyzés, melyben az egyik felhasználó biztosra állította, hogy a fiatalok újra együtt vannak. Azt is megjegyezte, hogy az információját a Facebookról szedte, ahol látta, hogy megjelölték egymást egy posztban Andiék. Nyilván ez már elgondolkodtató, hogy csupán rajongói oldalakról van szó, hiszen sem Peti, sem pedig az énekesnő nem szokta kiteregetni a magánéletét.

Facebookon láttam, hogy újra együtt vannak - ezt hogy kell érteni? Megjelölték egymást a kapcsolati státusznál? Vagy milyen formában találtad a FB-on, hogy együtt lennének?

– írta azonnal a poszthoz valaki, mire jött a válasz, hogy igen, valóban így látta az interneten. Sajnos mi hiába kerestük, nem találtuk ezt a posztot, de ez még persze semmit sem jelent, de a reménykedő rajongóknak azért van még egy jó hírünk...

Fotó: Ripost
Igazak lehetnek a pletykák?

"Vissza fog menni Marics Petihez"

Andival és Petivel kapcsolatban Lénárt Évi jósnő tette fel a pontot az i-re. Mikor a szerkesztőségünkben járt kártyát vetett, s megnézte, milyen jövő vár az énekesnőre, s talán mondanunk sem kell, hogy Marics Peti sem maradt ki... 

Lesz több fiú is a képben, de egyébként vissza fog menni Marics Petihez! Akármennyire is rosszban váltak el, ki fognak békülni

− fogalmazott Évi, majd a részletekbe is belement. 

„Nem kell azonban többet belegondolni! Nagy eséllyel nem Marics Peti lesz a férje, de az biztos, hogy lesz egy kalandjuk. Vele hosszabb időt fog Andi eltölteni, de több pasi is meg fog még fordulni a háza táján. Ezzel nincsen semmi gond szerintem. Andi egy fiatal, gyönyörű nő, élvezze csak az életet!” − tette hozzá a jósnő, akinek egyébként már több jövendölése is bejött, így nem kizárt, hogy Petiékkel kapcsolatban is rátapintott a lényegre...

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek