LOVE

Szerző Buster

Létrehozva: 2024.10.21. 10:30

Xantus Barbara bevallotta, évek óta egy különleges kapcsolatban él

A színésznő hatalmas lélekbéli változáson ment át az utóbbi években. Xantus Barbara egy nagyon komoly önismereti és érési folyamat végére ért, ahol ráadásul megtapasztalja a majdnem, vagy talán egészen tökéletes kapcsolat varázslatát is.

Xantus Barbara 43 éves volt, amikor elvált az idén februárban elhunyt legendás színész-rendezőtől, Szurdi Miklóstól. A színésznőt és a férjét akkorra már „csak” a nagyon erős szeretet kötötte össze, ő pedig szerelemre vágyott. Xantus Barbara végül mégsem kereste az igazit. A színésznő szinte sosem beszél a magánéletéről, most mégis kendőzetlen őszinteséggel vallott egy évek óta tartó és jól működő, ugyanakkor igen speciális kapcsolatáról. Barbara a Palikék világában nyílt meg úgy, mint korábban még soha. 

Xantus Barbara
Xantus Barbara elárulta, egy férfi miatt ragyog (Fotó: YouTube)

Xantus Barbara: „Fura módon ez elkezdett működni”

Beengedtem valakit, de nem olyan értelemben, hogy… Tehát úgy engedtem be, hogy jöhet, mehet. Mivel az illetőnek is ez volt a komfortos, hiszen ő is van valamilyen viszonyban az elköteleződéssel, nekünk ez így nagyon jó.”

Látlak, amikor látlak alapon működünk.

„Az van, hogy nem azért jön, mert megígérte a múlt héten, hogy majd valamikor jön, hanem mert irtóra vágyik jönni. Nekem pedig ez a legfontosabb. Fura módon ez elkezdett működni. És igen, amikor a Miki elment, akkor hirtelen még barátság is lett ebből. Volt valaki, akivel ezt át tudtam beszélni, szóval el is mélyült a kapcsolat. Tök jól működik...” - vágott bele a történetbe Xantus Barbara, aki nem titkolta azt sem, hogy ennek a rejtélyes kapcsolatnak köszönheti, hogy kiegyensúlyozottabb, mint valaha. 

Xantus Barbara
Xantus Barbara kendőzetlen őszinteséggel mesélt magánéletéről (Fotó: YouTube)

Xantus Barbara: „Amikor ott van, az minőségi idő”

Ez egy harmadik, negyedik éve tartó folyamat, amiben nagyon jól érzem magam. Szépen kúszott be az életembe. Én egy birtokló valaki voltam és döbbenten, jólesően tapasztalom, hogy már nem vagyok az. Ehhez persze kellett, hogy ez a történet egy bizonyos sűrűséggel, vagy inkább ritkasággal folydogáljon. Egyszer csak bekomolyodott… 

Nagyobb igény lett és ez a mostani nagyobb igény nekem nagyon jóleső. Amikor ott van, az minőségi idő 

– fogalmazott Xantus Barbara, aki azt sem tartja kizártnak, hogy tovább komolyodhat a kapcsolata a rejtélyes férfival, akiről annyit árult el, hogy néhány évvel idősebb nála. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek