LELKIZŐ

Szerző H. A.

Létrehozva: 2024.02.24.

Erre talán ő sem számított: könnyekig meghatódott Károly

Pár hete jelentették be, hogy a király rákkal küzd: azóta rengetegen fejezték ki az aggodalmukat.

Február 5-én érkezett az aggasztó hír, hogy rákot diagnosztizáltak a brit uralkodónál, III. Károlynál. Minderre ráadásul nem sokkal azután került sor, hogy a királyt jóindulatú prosztata-megnagyobbodás miatt kellett megműteni. A palota által kiadott közleményben nem osztották meg, pontosan milyen rákban szenved a király, csupán arról biztosítottak mindenkit, nem prosztatarákról van szó. Az elmúlt hetekben Károly rákkezelése már elkezdődött: erre az időre a király visszalépett a hivatalos megjelenésektől, államfői feladatait azonban továbbra is ellátja. A minap például személyesen találkozott az angol miniszterelnökkel, Rishi Sunakkal. 

károly király charles king
III. Károly / Fotó: MTI/AP/Pool/Hannah McKay

Károly találkozója Sunakkal kiemelt jelentőséggel bírt, mivel egyfelől mindenkit biztosított arról, hogy a király a legnehezebb körülmények között is lelkiismeretes a feladatai ellátását illetően, másfelől, az emberi oldalát is megmutatta, amikor megosztotta a miniszterelnökkel, könnyekig meghatották azok az üzenetek és jókívánságok, amelyeket az alattvalóitól kapott a diagnózis bejelentését követően. A Daily Express beszámolójában arra a következtetésre jutott, hogy a betegsége talán közelebb hozta őt a népéhez, mint korábban bármikor.

Az a túláradó szeretet, amelyet az elmúlt hetekben kapott, rávilágított a nemzet iránta táplált mély érzéseire: mindez kétségtelenül erőt nyújt majd neki az elkövetkező hónapokban

- olvasható a cikkben. 

Emellett Károly, bár még csak 18 hónapja lépett trónra, az elmúlt évtizedekben fáradhatatlanul dolgozott, amellyel kiemelt helyet sikerült szereznie magának a nemzet szívében. Többek közt heves kampányt folytatott a környezetvédelem és a fenntarthatóság érdekében is, amelyet már jóval azelőtt szorgalmazott, hogy az éghajlatváltozás kérdése fősodorbelivé vált volna - tette hozzá a Daily Express.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlenek lettek 20 év alatt a Harry Potter legismertebb sztárjai - fotók

origo.hu

Kiderült, mi okozza a magas üzemanyagárakat

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

vg.hu

Ukrajnai háború: senki sincs biztonságban, feleségeik jelentik fel a sorozás elől bujkálókat

ripost.hu

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

origo.hu

Elképesztő felfedezés: évmilliárdok óta nem történt hasonló

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

jatek.hirfm.hu

Nyerő ajándékok. Vigye el őket a Hír FM játékában (hirdetés)

ripost.hu

Mutatjuk, mit kell tenni most a málnával, hogy nyáron szuper termés legyen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Súlyos szívproblémával küzd a népszerű műsorvezető: „Vékony szálon csüng az élet”

LELKIZŐ

Gyászol Majka: feladta a harcot a legendás énekes

LELKIZŐ

Józan László: „Pszichoterapeutához jártam”

LELKIZŐ

Micsoda fotók! Így köszöntötte Köllő Babett 14 éves lányát