Létrehozva: 2023.12.04.

"A holttest mellett éltek?" - idős házaspár otthonában rejtették el G.w.M meggyilkolt rokonát, M. Györgyöt

A szörnyű történések óta nem látták a helyeik a ház lakóit.

Néma csend honol akörül a takaros, régi építésű gyáli ház körül, ahol napokkal ezelőtt soha nem látott rendőri akció vette kezdetét. Itt találták meg annak a 29 éves férfinek a holttestét, akit ismerőse meggyilkolt, majd kocsijával együtt elrejtett a zsaruk elől. A tragikus eseményről a Ripost is beszámolt: M. Györgynek november 29-én veszett nyoma, családja - köztük nagynénje, a rapper, G. w. M. ex-kedvese, Nagy Melanie - napokon át minden követ megmozgatott azért, hogy megtalálja a férfit. 

Molnár György, gyilkosság
Györgyöt napokig keresték, de végül már csak a holttestét találták meg egy gyáli ház melléképületében   Fotó: BRFK

Pénteken éjjel azonban életük legszörnyűbb hírével hívták őket a rendőrök: a férfi holttestét ugyanis egy gyáli ház melléképületében megtalálták. Hamar kiderült, hogy Györggyel egyik ismerőse, K. Richárd végzett, aki vélhetően a pénzéért szurkálta össze a férfit. Ezt bizonyítja az is, hogy még György luxus Mercedesét is elvitte, ezt az ingatlan udvarán abroncsokkal, deszkalapokkal, ponyvával és kerítésdarabokkal takarta el. 

Lapunk ellátogatott a házhoz, ahol a rendőrségi helyszínelés óta néma csend uralkodik. A takaros, példás rendben tartott kis portán álló épületbe hiába csengettek be munkatársaink, semmi neszt nem lehetett hallani bentről, a ház ablakain lévő redőnyöket lehúzták. A garázs előtti placcon még mindig ott árválkodnak a fahasábok, amikből többet is felhasználtak arra, hogy M. György luxuskocsiját elrejtsék.

Itt állt korábban György kocsija, amit ponyvával és fahasábokkal rejtettek el   Fotó: Ripost

A környékbeliek elmondták, hogy egy hetven-nyolcvan év közötti házaspáré az épület, azonban nem látják őket túl gyakran, a történtek óta pedig egyáltalán nem találkoztak velük: 

Nem tudjuk, hogy itt laknak-e még, de az biztos, hogy az övék, és a kert meg a ház rendezett és tiszta. De ritkán látjuk őket, a történtek óta pedig végképp nem

 - mesélte egy helyi. Hozzátette, két kedves, tisztességesen élő emberről van szó, így biztosak benne, hogy ők nem is tudták, mi történt az otthonuk udvarán és melléképületében. 

Szerintem nem voltak itt, amikor az az ember idehozta a holttestet meg a kocsit, mert erről biztos, hogy nem tudtak. Van a ház udvarán egy garázs és egy melléképület is, egyiket sem használják napi rendszerességgel, így bármikor elrejthette ott az áldozatot. Már abba is hátborzongató belegondolni, hogyha itt voltak utána, akkor egy holttest mellett éltek szegények

 - ingatta a fejét a helybeli. 

A takaros házikó egy idős házaspáré, a környékbeliek biztosak benne, hogy ők nem tudtak arról, mi zajlott az udvaron és a hátsó épületben   Fotó: Ripost

Azt egyelőre nem tudni, hogy az ott lakó idősek és a gyilkossággal gyanúsított K. Richárd milyen kapcsolatban álltak egymással, többek úgy vélik, hogy rokon - esetleg unoka -, míg mások szerint csak egy ismerős lehet. A férfi jelenleg őrizetben vár a sorsára.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt az ukrán fenyegetés: megszállják Magyarországot!

origo.hu

Megvan, mikor tér vissza a TV2 sikersorozata, a Hazatalálsz

borsonline.hu

Végre megszólaltak a lottó nyertesek: az irányítószámuknak köszönhető az álomnyeremény

magyarnemzet.hu

Rettenetes méretű pofonba szaladtak bele Gyurcsányék, szertefoszlott az ördögi terv

ripost.hu

"Ott kapaszkodott a szekrényen" – álmából ébresztette a szellem a kétéves soproni kislányt

vg.hu

Még most lehet érdemes eurót váltani a nyaralásra, ugyanis a 425 forintos árfolyam sem kizárt

origo.hu

Ördög Nóra hatalmas titkot árult el a Next Top Model Hungaryről - videó

mindmegette.hu

Ez a 10 legrosszabb magyar étel a külföldiek szerint

origo.hu

Így csökkentsük felére a kert költségeit (hirdetés)

life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod (hirdetés)

life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata (hirdetés)

she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Ebből veheti észre egy szülő, ha pedofil ólálkodik a gyermeke körül

INSIDER

Orbán Viktor ismertette a 2024-es év gazdasági terveit

INSIDER

Orosz-NATO-konfliktus: már most is lőnek britek oroszokra? A német kancellár elárulta az ukrajnai titkot

INSIDER

Jó híreket közölt a kormány a béremelésekkel kapcsolatban

INSIDER

Ismét gázolt az Intercity, késnek a vonatok

INSIDER

Hatalmas felajánlás: borsodi gyermekeknek segít a Mészáros Csoporthoz tartozó M1 Flotta

INSIDER

Napi 100 milliót is nyerhetsz a Szerencsejáték Zrt. új játékával - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Egészen különleges ez a nap - Kázmér idején dől el, csodás lesz-e az évünk