Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2023.01.04.
Módosítva: 2023.01.04.

A nagybeteg Alexandernek legnagyobb álma egy kerekesszék

Minden segítségre szüksége van annak kisfiúnak, aki egész életében az egészségéért harcolt. Édesanyja mindent szeretne megadni Alexandernek.

Jáger Mónika élete egy csapásra megváltozott, amikor a várva várt gyermeke kicsit előbb érkezett. A fiút oxigénhiányos állapota miatt egészen más módon kell felnevelnie, mint amire számított.

Alexander / Fotó: Tények

Mindennek a tetejében magára maradt a gyermekével, de küldetésének tekinti, hogy mindent megadjon a kis Alexandernek. A nap minden órájában szeretettel árasztja el, amire szüksége is van a fiatalnak. Álmuk most egy kerekesszék, hogy a világ még jobban kinyíljon a számukra!

„Ami nekünk a cél az az, hogy egy kerekesszéket tudjunk vásárolni, illetve van egy dalmata nevű állító és járógép, ami nagyon-nagyon nagy segítség lenne nekünk. Mert nem csak hogy a térdét fixálná az Alexandernek, hanem a bokáját is. Ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy ő stabilan tudjon állni” – mondta Mónika a Tények riportjában.

Egyébként nem ez volt az első megpróbáltatás, amit Mónikának ki kellett állnia. Három gyermeke közül egyiküket elvesztette egy váratlan baleset miatt. Eddig szeretteitől távol, Budapesten éltek Alexanderrel, de most erőt meríthettek abból, hogy nyolc év után először, ismét együtt tölthette az egész család a karácsonyt.

Ha segíteni szeretnél Alexandernek és sorstársainak, a következő módon teheted meg:

Higgy Bennem Alapítvány: 11600006-00000000-81514140

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó