Létrehozva: 2020.08.05.

Megkapta kocsiját Orca, a lebénult cica

Már lelkesen gyakorolja a mozgást kiskocsijával Orca, az internet lebénult cica- sztárja. A segédeszközt az összefogásnak és egy cégnek köszönhetően kaphatta meg a kis négylábú.

Mint azt a Ripost megírta: fiatal diáklányok vettek gyámságukba egy szintén fiatal, alig egy éves kiskandúrt, akiről lemondott a családja, mivel egyik napról a másikra lebénult. Orca – ezt a nevet kapta újdonsült gazdáitól – egy hihetetlenül bújós, hálás kiscica, és sajnos egy közel múltban végzett MR vizsgálat szerint sosem fog tudni újra járni.

Orca tanul mozogni a kiskocsijával Fotó: Facebook

Jelenleg fizioterápiás kezelésekre hordják, és különféle gyógyszereket is kap, az orvosi diagnózis ellenére gazdái nem mondanak le arról, hogy valaha újra talpra áll. Addig is – hogy egy kicsit ő is tudja úgy élvezni az életet, mint egészséges társai – egy összefogásnak és a TÜTÜ kerekeskocsit gyártó cégnek köszönhetően kapott ő is egy kiskocsit, amivel az első félénk próbálkozások után már egészen jól közlekedik.

Fotó: Facebook

Gazdái elmondták: a kocsi kifejezetten Orca alkatához készült, sőt nem csak egy sima beülővel tudja használni, hanem bele lehet illeszteni az ő speciális hámját. Ez ugyanis jobban tartja a hátsófelét, nem engedi mozogni a derekát jobbra- balra, és ráadásul extra könnyű, rozsdamentes anyagból van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak a legújabb kormányzati bejelentések - ÉLŐ

origo.hu

Itt a nem várt fordulat, egyáltalán nem azt kapják Amerikától az ukránok, mint amire számítottak

borsonline.hu

Megváltoztak az érzéseik: fülig szerelmes a Házasság első látásra párja

vg.hu

Megkérdezték a magyar fiatalokat, milyen autót vennének – nem erre a válaszra számítottak

ripost.hu

Házasság első látásra: Csabi reagált a róla és Bogiról elterjedt pletykákra

vg.hu

Menekülnek az üzemanyag-kereskedők a benzinárstop elől: péntektől újabb árcsökkentést hajtanak végre

origo.hu

Elképesztő dolgot követelt a feleségétől a TV2 egyik sztárja

ripost.hu

Nagyot fog zuhanni az üzemanyag ára, ekkor várható

ripost.hu

Sztárok bulizás közben - Galéria

ripost.hu

Nem kérnek többet Manuelből: kiverte a biztosítékot a koncertje után a botrányos sztár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Mutatjuk a gyermekvédelmi törvénycsomag pontjait, komoly szigorítások léphetnek életbe

INSIDER

Követői tették helyre a hazugsággal kampányoló Magyar Pétert

INSIDER

Luxusterepjárót állított Karácsony Gergely a Blaha közepére

INSIDER

Akár tíz évre is börtönbe kerülhetnek a hídpénzbotrány elkövetői

INSIDER

Fontos: Itt vannak a kormány legújabb bejelentései - Videó

INSIDER

Ennél a három banknál lesz elérhető az új otthonfelújítási támogatás: mutatjuk, hogy mikortól!

INSIDER

Orbán Viktor fontos beszédet tartott: „Hazánkban lehet szabadon beszélni” - Videó

INSIDER

Rendkívüli esemény kezdődik ma Budapesten, Orbán Viktor is felszólal