Magyar Péter egyértelműen a háború és az erőszak pártján

POLITIK
EZO

Szerző

Létrehozva: 2024.04.20.

A csillagok nem hazudnak: ebből a 3 jegyből lehet milliomos

Ők azok, akik egyszerűen gazdagságra vannak ítélve már a horoszkópjuk alapján is.

Van, akinek kifolyik a kezei közül a pénz, így bármennyit is keressen, egyszerűen képtelen egyről a kettőre lépni, míg más valahogy a kevéssel is olyan ügyesen bánik, mintha a kerítés is kolbászból lenne otthon. És persze van az, aki szerencsével vagy épp kemény munkával – vagy még inkább e kettő ügyes keverékével – eléri, hogy gazdagnak mondhassa magát. És most kivételesen nem lelki gazdagságról beszélünk, hanem komoly számjegyekről a bankszámlán. A New York Post szedte össze, mely csillagjegyekből lesznek a legnagyobb eséllyel milliomosok, majd milliárdosok. Te köztük vagy?

horoszkóp, csillagjegy, asztrológia, Shutterstock, lélekállat
Vajon mely jegy szülötteinek ígérnek a csillagok gazdagságot?  Fotó: Mia Stendal / Shutterstock

Milliomos csillagjegyek

Mérleg

Ki gondolta volna, de a konfliktuskerülő, egyensúlyra törekvő Mérlegek teszik ki a milliárdosok 12 százalékát. E Vénusz uralta jegy pontosan tisztában van vele, hogy nagyon romantikus lehet meg nem értett művésznek lenni, de azért egy jól menő vállalkozás sokkal többet hoz a konyhára. Képességeinek köszönhetően gyorsan lépked felfelé a szamárlétrán, ízlésének köszönhetően pedig könnyedén megtalálja a közös hangot az elit tagjaival. Ralph Lauren jól ismert Mérleg milliárdos.

Halak

Sokak számára meglepő lehet, de a világ pénzügyi elitjének 11 százaléka az álmodozó Halak közül kerül ki. Talán épp az a titkuk, hogy mertek nagyobbat álmodni, mint amit a lehetőségeik biztosítottak, valamint képesek másképp gondolkodni, mint a nagy átlag. Fantáziájuk határtalan, ami sok területen kifejezetten előnyös. Rupert Murdoch médiamogul vagy a Nike társalapítója, Phil Knight is halak, ahogy az LVHM alapítója, Bernard Arnault is, akinek nevéhez olyan luxusitalok köthetők, mint mondjuk a Dom Pérignon.

EZO

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

Te vajon köztük leszel?

EZO

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

Te vajon köztük leszel?

Bika

A kitartó, nyakas Bika adja a gazdagok 10 százalékát. A jegy jellemzője, hogy imádja a luxustermékeket, a minőséget, ennek pedig ára van – amit ő ki is termel. Könyörtelenek és megszállottak, akik ha valamit a fejükbe vettek, akkor meg nem állnak, amíg el nem érik a céljukat. Az egyik legismertebb dúsgazdag Bika talán a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg.

 

 

origo.hu

Zelenszkij egyre őrültebb: szerinte ezen múlik Ukrajna győzelme

ripost.hu

Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad

metropol.hu

Most érkezett: elhunyt az Operettszínház színművésze

vg.hu

Lesz magyar mozdonygyár

mindmegette.hu

Sokan így rontják el a natúr csirkemellet: kihagyják az egyik fontos összetevőt

magyarnemzet.hu

Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája

ripost.hu

Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár

mindmegette.hu

Egy falatot sem eszik, sőt nem is iszik egy etióp nő, az orvosok sem tudják, hogy lehet életben

ripost.hu

Kiderült Katalin és Vilmos titka, kitálalt a komornyik

ripost.hu

Lehetetlen teszt, ha megfejted, az emberek 1 százalékába tartozol

ripost.hu

Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások

ripost.hu

Május végén fordul a kocka, ezekre a csillagjegyekre rámosolyognak az égiek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Romantika a levegőben, erre a 3 csillagjegyekre tavasszal rátalál a szerelem

EZO

Május végén fordul a kocka, ezekre a csillagjegyekre rámosolyognak az égiek

EZO

Megsúgták az égiek: Ez a 4 csillagjegy törődik a legtöbbet a szerelmével

EZO

Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár

EZO

A Merkúr a Bikába lép: négy csillagjegynek nagy meglepetést tartogatnak az égiek

EZO

Felkavarják az állóvizet az égiek, 3 csillagjegy élete rögvest új irányt vesz!

EZO

4 csillagjegy, akik szakítás után is megszállottan ragaszkodnak az exükhöz

EZO

Ezt a három csillagjegyet nagy szerencse éri, míg a Nap és az Uránusz együtt áll