EZO

Szerző

Létrehozva: 2024.04.02.

Vigyázz velük: ez a három csillagjegy szemrebbenés nélkül kezd ki nős férfiakkal is

A horoszkóp nem hazudik: ezek a csillagjegyek könnyen okozhatják egy kapcsolat végét.

Van, aki azt mondja: háborúban és szerelemben minden megengedett, míg más egyszerűen nem hisz a monogámiában, és ezért képes nyitni az ellenkező nem felé akkor is, ha meglátja kiszemeltje ujján a karikagyűrűt. Mások számára azonban a hűtlenség a legnagyobb bűn, amit egy kapcsolatban el lehet követni, ezért semmiképp nem vennének részt valaki felszarvazásában "harmadik félként". Hogy ki melyik tábort erősíti, az bizony sok minden befolyásolja, köztük a horoszkópunk is. Csillagjegyünk ugyanis olyan tulajdonságokkal ruház fel minket, ami alapján előfordulhat, hogy számunkra még a házas partner sem tabu. Most felfedjük, kik azok a férfiak és nők, akiket jobb elkerülni, ha a párunkat szeretnénk megtartani!

viszony, hűtlenség, kapcsolat, szerető, megcsalás, csalfa, Pexels
Van, aki azt vallja: a szerelemben nincsenek szabályok Fotó: Pexels

Szeretők és kapcsolatrombolók? 3 csillagjegy, akit az sem zavar, ha partnere házas

Rák

A Rákot a Hold uralja, így aligha meglepő, hogy legtöbbször az érzelmei irányítják, és bizony alkalmanként bajba is keverik. Ha szerelmes, nem képes józanul gondolkodni, nem képes tisztán látni, ennek pedig meg lesz az eredménye. Ő az, akinél a tiltott viszony alighanem ártatlan flörtöléssel kezdődik. Ekkor még nem is sejti, hogy a másik már elkötelezte magát. Amire azonban az igazságra fény derül, már túl mélyre került, túlságosan is belekeveredett érzelmileg. Ráadásul képes magát meggyőzni, hogy nem baj, ha nős partnerrel kezd, ha a házasságuk nem tökéletes. 

Oroszlán

Ő az, akit bizonyosan nem állít meg egy házasság, hogy azzal randizzon, akivel akar. Nap uralta tűzjegy, imád a középpontban lenni, mindennek úgy kell alakulnia, ahogy azt ő szeretné. Ráadásul nem elég, hogy sármos, de pontosan tudja is, hogy használja ki adottságait. Számára ha a kiszemelt foglalt, az ugyanúgy a játszma része. Ráadásul a jegy szülöttei élnek-halnak a drámáért, így egy titkos találka egy eldugott étteremben még növeli is az izgalmakat. És ha esetleg lebuknak? Ezáltal is csak egy újabb sztorival bővül kifogyhatatlan élménytáruk.

KÜLFÖLD

Így működik Alexéknél a nyitott kapcsolat: "A párom dönti el, kikkel randizzak"

10 év házasság, négy gyerek és számtalan szerető: ez a pár kapcsolatának titka.

KÜLFÖLD

Így működik Alexéknél a nyitott kapcsolat: "A párom dönti el, kikkel randizzak"

10 év házasság, négy gyerek és számtalan szerető: ez a pár kapcsolatának titka.

Vízöntő

Ha valaki, hát a Vízöntő rekorder a házas partnerek fejének elcsavarásában. Bolygója a nem szokványos utakat előnyben részesítő Uránusz, emellett levegő jegy, aki élvezi a határok feszegetését, ugyanakkor a saját szabadságát is. Épp ezért kényelmes neki a "bizonyos harmadik" szerepe: megkapja a romantikát, de utána visszatérhet a saját kis otthonába, a saját közegébe mindennemű kötöttség nélkül. Ugyanakkor néhány vízöntő menthetetlenül szerelmes lesz: ekkor elhiszi, a csalfa partner végül a válás mellett dönt és vele folytatja – ez azonban csak a legritkább esetekben alakul így.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Romantika a levegőben, erre a 3 csillagjegyekre tavasszal rátalál a szerelem

EZO

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

EZO

Négy csillagjegy, amelyik hajlamos az idegeskedésre

EZO

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

EZO

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

EZO

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

EZO

Vigyázz! Ez a 3 csillagjegy csúnyán kibeszél, ha nem figyelsz

EZO

Elindult a visszaszámlálás, 3 csillagjegy még vasárnap estig szakít