SZTÁRDZSÚSZ

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.06.20.

"Ha nekem ezt írná a gyerekem" – Megdöbbentek a rajongók Kulcsár Edina ajándékán

Debütált a szépségkirálynő realityjének legújabb része, melyben szemtanúi lehetünk annak, hogyan ünnepelték az anyák napját. Bár Kulcsár Edina követői már azon is fennakadtak, hogy közel másfél hónap telt el azóta, a kisfiától kapott ajándék teljesen kiverte náluk a biztosítékot.

Kulcsár Edina és G.w.M még tavaly indította el a fizetős csatornáját, ahol a családjuk mindennapjait mutatják be. Bár eleinte heti több alkalommal érkeztek az új részek, mostanában egyre ritkábban töltenek fel tartalmakat, aminek a rajongók nem igazán örülnek. Olyannyira, hogy a házaspárt már a fogyasztóvédelemmel is megfenyegették, és már el is vesztettek jó pár feliratkozót. Ettől függetlenül Edináék, ahogy idejük engedi készítik az epizódokat, igaz, kicsit lemaradva. A minap ugyanis az anyák napi résszel jelentkeztek.

Kulcsár Edina
Fotó: Ripost
Kulcsár Edina a rajongók szerint döbbenetes ajándékot kapott a kisfiától

Kulcsár Edina különleges ajándékot kapott

Ahogy említettük, a szépségkirálynő és a rapper eléggé le van maradva a sorozatuk gyártásával, hiszen a legújabb rész is közel egy hónapja lett felvéve, tekintve, hogy anyák napi ünnepségről van szó benne. Itt Edina meghatódva nézi végig kisfia műsorát az oviban, majd megmutatja az ajándékot is, amit Medox készített neki. Nos, ezen a ponton a nézők egy része nem tudott túllendülni. 

Történt ugyanis, hogy a gyerekek egy olyan ajándékkal kedveskedtek édesanyjuknak, hogy mennyire ismerik őket. Például szóba került az anyuka életkora, a kedvenc dala, a kedvenc helye és a kedvenc színe is. Medi itt azt írta, hogy Edina 42 éves, és Márk, azaz G.w.M dalai a kedvencei. Aztán jött az, hogy mi a kedvenc helye, amire a válasz az volt: otthon, ahol Amara van

Ezt most láttam. Anyák napi lap, Meditől. Anyukám kedvenc helye: Otthon, ahol Amara van. Hát nekem könnybe lábadt a szemem. Ha nekem ezt írná a gyerekem, sírva futnék ki a világból, ez annyira szomorú

– fogalmazott egy kommentelő.

„Bennem valami nagyon eltörne, ha a kisfiam azt írná, az a kedvenc helyem, ahol a húga van...” – írta egy másik hozzászóló, de persze voltak, akik inkább a védelmükbe vették Edinát. 

Szerintem a kisfiú azért tette hozzá, hogy ahol Amara van, mert neki a Csuti háza is otthon, sőt az az igazi otthon és így próbálta leegyszerűsítve megkülönböztetni

– fogalmazott.

 

origo.hu

Joe Biden koronavírusos, karanténba kerül

ripost.hu

Magyar Péter beleszáll minden újságba, elképesztő stílust enged meg magának

metropol.hu

Rettenetes, ami az éj leple alatt az M1-esen történt, holttest van az úton

vg.hu

Két ország is beintett Von der Leyennek: elutasítják a magyar elnökség bojkottját

ripost.hu

Nagy vihart kavar az Uránusz, ezekre a csillagjegyekre feszült napok várnak

mandiner.hu

Angliából üzent az ukránoknak Orbán Viktor

ripost.hu

Magyar Péter első hete az Európai Parlamentben: letették voksukat a háborúpártiak mellett

mindmegette.hu

Nincs klímád? Ezzel az egyszerű trükkel könnyedén lehűtheted a lakásod

ripost.hu

VV Seherezádé: „Jövőre már szeretnénk babázni”

ripost.hu

Szoboszlai visszatért Liverpoolba, és igencsak érdekes dolgot szúrtak ki a szurkolók - videó

ripost.hu

Rémálom az Anfield Roadon; Szoboszlai sorsa megpecsételődött Liverpoolban

ripost.hu

Lecsapott az özönvízzel érkező vihar Magyarországra, mutatjuk képeken

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: Így bulizik Gelencsér Timi

SZTÁRDZSÚSZ

A kutyának sem kell Zámbó Jimmy csepeli villája: Lejjebb kellett vinni az árát

SZTÁRDZSÚSZ

„El fogják vágni a torkodat, ne merj aludni este” – Beparáztatták a börtön előtt Manuelt

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült az igazság: valójában ezért ment tönkre Sofia Vergara házassága

SZTÁRDZSÚSZ

Hatalmas megtiszteltetés érte a magyar zenészt, de egy dologra oda kell figyelnie

SZTÁRDZSÚSZ

Durván túltolták: Botrányosan néz ki a magyar sztárpár

SZTÁRDZSÚSZ

Megfagyott a levegő a koncerten: összeesett a színpadon és azonnal meghalt az énekes