tóth gabi
A harcművész kedvese, Jákli Mónika Nyerő Párosbeli szereplése után lett ismert, ahol elárulták, az édesanya a szülés után két nappal tudta meg, hogy megcsalták. A pár ennek ellenére is együtt maradt, most azonban kiderült, Boráros Gábor újra hűtlen volt, ami már végzetes hibának bizonyult Mónika szemében. Az influenszer el is árulta, mit gondol a második megcsalásról.
Jákli Mónika Boráros Gábor párjaként került be a köztudatba, de sokan csak akkor figyeltek fel rá, amikor kiderült, hogy a harcművész megcsalta, amiről ő szülés után, még a kórházban szerzett tudomást. A pár ennek ellenére is együtt maradt, most azonban újabb félrelépés derült ki, amit az édesanya már nem tudott megbocsátani. Móni most őszintén beszélt az érzéseiről.
Az influenszer a Ki vagy te valójában? podcast vendége volt, ahol elmondta, mit gondolna egy második megcsalásról, igaz akkor még mit sem tudva a történtekről, hiszen az interjú még nyáron készült. Ennek ellenére, Móni pontosan tudta, mit tenne egy ilyen helyzetben, mintha csak érezte volna, hogy szerelme előbb-utóbb újra hibázni fog.
Ha most történne ez, hogy megcsalna esélyt sem adnék neki, hogy megmagyarázza. Nem akarnám megbeszélni, nem akarnék vele még találkozni sem. Nem tudom, hogy hogy éltem túl akkor és van, hogy néha bánom, hogy akkor megbocsátottam
– vallotta be a sztáranyuka.
Ezek után nagyon úgy tűnik, hogy Boráros Gábor és Jákli Mónika már sosem lesznek egy pár, bármennyire is igyekszik az apuka. Pedig a forgatáson Móni még nagyon pozitívan nyilatkozott a kapcsolatukról:
Most azt látom rajta, hogy igyekszik, de nagyon sokat csavarog, és én ezzel nem tudok azonosulni. Már megtanultunk így élni, de nehéz. Illetve eleinte Zorához sem tudott úgy közeledni, ahogy szerettem volna, mert nem altatott, nem fürdetett. Most viszont már jön és csinálja, látom rajta, hogy akarja és szeretne jó apa lenni, csak olyan mintha nem tudna
– mesélte.
Jákli Mónika kora ellenére Gábor csak a második férfi az életében, akivel 12 évig voltak együtt és persze van egy közös kislányuk is, így nem csoda, hogy az édesanya minden erejével azon volt, hogy egyben tartsa a családját párja első botlása után:
Amikor megtudtam a kórházban, úgy döntöttem, hogy nem mondom meg neki, hogy tudok a megcsalásról. Szerettem volna átélni azt a csodát, amikor hazaviszem a kislányomat, megmutatom neki az otthonát úgy, hogy az apukájával együtt vagyunk, és nem akartam ezt elrontani. De végül annyira nem úgy viselkedett Gábor, mint ahogy kellett volna, hogy nem bírtam tovább és 4-5 nap után megmondtam neki. Borzasztó volt. És ma sem tudom, hogy mi volt bennem, ami miatt annyira Gáborral akartam lenni, hogy ezt megtettem és megbocsátottam neki. Akkor még annyira össze akartam tartani a családomat, hogy ezen túlléptem, mert olyan gyerekkort akartam adni a kislányomnak, ami egyikünknek se volt meg. De nem titkolom, hogy nagyon szenvedtem, majdnem belehaltam.