POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.10.21.

Az olasz ügyészség rátámadt az albániai menekülttáborra

Ahogy Berlusconira és Salvinire is rátámadtak.

Az albániai táborok megnyitása, majd a migránsok visszaszállítása Olaszországba vitához vezetett a kormány és az ügyészség között annyira, hogy Antonio Tajani miniszterelnök-helyettes szerint az ügyészek úgy támadják a kormányfő Giorgia Melonit, mint Berlusconival tették.

Antonio Tajani, a Hajrá Olaszország (FI) kormánypárt vezetője a Corriere della Sera napilapban hétfőn kijelentette, „tegnap Silviót, ma Giorgiát támadja az ügyészség ugyanazon szárnya”.

A szenátus elnöke, Ignazio La Russa a La Repubblica című lapnak nyilatkozva hangoztatta, hogy az ügyészségnek tudomásul kell vennie, hogy a jobboldal van kormányon.

A kérdésben az államfő Sergio Mattarella is felszólalt hangsúlyozva, hogy a hatalmi ágakat „nem korlátozhatja saját világszemléletük, ami töréshez és megosztottsághoz vezet”.

A déli Bari városában vasárnap este mondott beszédében az államfő, aki maga is jogász, a hatalmi ágak együttműködését szorgalmazta kijelentve, hogy minden intézmény az ország közössége egészét képviseli.

Mattarella az ügyészségek és a kormány közötti feszültségre reagált, ami az albániai táborok megnyitását követően alakult ki.

A kormány október 11-én migránsközpontokat nyitott Albániában, de az ott elhelyezett első csoportból senki sem maradt a táborokban, mivel az illetékes római bíróság nem engedélyezte a bevándorlók albániai elhelyezését.

A tizenkét egyiptomi és bangladesi férfit már át is szállították Olaszországba. Jelenleg Bari migránstáborában vannak. A bíróság szerint sem Egyiptom, sem Banglades nem számít biztonságos országnak, ezért menedékkérőknek számítanak, tehát

miután benyújtják menedékkérelmüket, szabadon mozoghatnak majd Olaszország területén.

A római belügyminisztérium a két országot májusban biztonságosnak nyilvánította, de a bírói határozat szerint az uniós jogszabályok ebben az esetben felülírják a nemzeti tárca határozatát. Az Európai Bíróság egy állásfoglalása szerint egy unión kívüli országot csak akkor lehet biztonságosnak nyilvánítani, ha annak egész területe annak számít.

Carlo Nordio igazságügyi miniszter „abnormálisnak” nevezte a bírói döntést. Jogorvoslatot jelentett be, amelyet a tervek szerint a hétfő esti kormányülésen fogadnak el. A tárcavezető megjegyezte,

nem a jogászok dolga eldönteni, melyik ország számít biztonságosnak.

Az olasz bírók és ügyészek országos egyesületének (ANM) elnöke, Giuseppe Santalucia elfogadhatatlannak nevezte a miniszter kijelentéseit, és aggodalmát fejezte ki, úgy vélve, hogy a bírókkal és ügyészekkel szembeni „agresszív hangvétel” precedens nélküli.

Ezzel egy időben az Il Tempo napilap hozzájutott Marco Patarnellónak, a Semmítőszék ügyészhelyettesének elektronikus leveléhez, amelyet a kormányfő, Giorgia Meloni is közzétett közösségi oldalain.

Patarnello azt írta, „Meloni ellen nem folyik vizsgálat, tehát nem személyes érdek motiválja, hanem politikai meggyőződés, és ez még erősebbé teszi és cselekedeteit ezért még veszélyesebbé”. Patarnello hozzátette: Meloni még Berlusconinál is veszélyesebb, „ezért megoldást kell találni”.

Giorgia Meloni úgy reagált,

„íme a demokratikus ügyészség egyik képviselője”.

Az ügyész Silvio Berlusconi volt kormányfő és az ügyészségek közötti küzdelemre utalt, amely a kilencvenes évekbeli Tiszta Kezek vizsgálatsorozattól egészen 2013-ig tartott, amikor Berlusconit első alkalommal jogerősen elítélték adócsalás címén. Berlusconi első kormányának bukásához 1995-ben a vele szemben indított ügyészi vizsgálat vezetett. A milánói ügyészcsoport tagja, Francesco Saverio Borrelli 2002-ben az „ellenállni, ellenállni, ellenállni!” jelszót használta Berlusconi akkori kormányával szemben.

Maurizio Gasparri, a Hajrá Olaszország (FI) felsőházi frakcióvezetője az államfő, a legfelsőbb bírói tanács és a kormány fellépését kérte Patarnello kijelentéseire, amelyek szerinte egyértelműen „kormányellenes lázadásra szólítanak, ezért nem maradhatunk tétlenek”.

A legnagyobb ellenzéki erő, a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára, Elly Schlein úgy látta, Giorgia Meloni nem tesz mást, mint az áldozat szerepében tetszeleg. „Két évvel ezelőtti hatalomra kerülése óta bezárkózott a kormánypalotába, és kizárólag a közösségi csatornákon szól az emberekhez” – mondta Schlein.

Hangoztatta, hogy az albániai táborok sértik az emberi és a nemzetközi jogokat.

A PD és szövetségesei az Európai Bizottsághoz fordultak kötelezettségszegési eljárást sürgetve Róma ellen az Albániával között migrációs megállapodás miatt.

Matteo Salvini, a Liga vezetője is felszólalt, akire az ügyészség hat év börtönt kért egy civilhajó feltartóztatása miatt. Salvini azt kérdezte, „ha nem lehet senkit sem kiutasítani, akkor ha abból a tizenkét illegális migránsból, akit Albániába vittünk, de másnap visszatértek Olaszországba, az egyik bűncselekményt követ el, kirabol, megerőszakol, megöl valakit, ki lesz felelős a következményekért? Az ügyész, aki visszahozta országunkba?”

Az olasz kormány folytatni kívánja a menedékkérelmek EU-n kívüli elbírálására vonatkozó terveit, annak ellenére, hogy jogi akadályba ütközött az Albániában felállított új olasz fogadótáborokba érkezett első csoport ügyében.

Egy római bíróság pénteki döntése értelmében 12 olyan migránst kell Olaszországba szállítani, akiknek kérelmét Albániában létesített központokban akarták elbírálni. A bíróság arra alapozta döntését, hogy az érintettek olyan országokból – Egyiptomból és Bangladesből – származnak, amelyek nem minősülnek biztonságosnak, így ügyüket nem lehet az unió határain kívül intézni.

A bírósági döntést követően a migránsokat az olasz parti őrség hajója Albániából az Adriai-tengeren át a dél-olaszországi Bari kikötővárosba szállította.

Giorgia Meloni miniszterelnök kormánya közölte, hogy fellebbezni fog a döntés ellen, és hétfőn rendkívüli kabinetülést tart az ügyben. Meloni ezután bejelentette, hogy koalíciója további rendeleteket fog hozni. „Nem hinném, hogy az igazságszolgáltatás dolga lenne eldönteni, hogy mely országok biztonságosak, ez a kormány dolga” – jelentette ki.

Olaszország az első olyan uniós állam, amely egy, az EU-n kívüli országban létesített fogadótábort a bevándorlási szándékkal érkező migránsok ügyének a feldolgozására.

Egy olasz bíróság nem hagyta jóvá pénteken, hogy az Albániában létesített migránstáborokban helyezzék el az elsőként odaszállított 12 embert, bangladesi és egyiptomi férfiakat. Georgia Meloni miniszterelnök hétfőre kormányülést hívott össze a bírósági ítélet nyomán kialakult helyzet megvitatására.

A Földközi-tengerről kimentett bevándorlók szerdán érkeztek egy olasz hajóval az Albániában működtetett két olasz befogadóközpont egyikébe.

A római törvényszék különleges bevándorlási tanácsa pénteken közölte: az Európai Bíróság állásfoglalása értelmében a férfiak nem biztonságos országból származnak, ezért nem felelnek meg az Albániában történő fogva tartás követelményeinek, és Olaszországba kell vinni őket.

Az olasz kormány migránskihelyezési programja értelmében csak 22, biztonságosnak minősített országból származó bevándorlót visznek Albániába.

Banglades és Egyiptom is szerepel az olasz kormány ezen listáján, az Európai Bíróság azonban korábban egy Csehországot érintő migrációs ügyben úgy foglalt állást, hogy egy EU-n kívüli országot csak akkor lehet biztonságossá nyilvánítani, ha annak egész területe veszélytelen.

A pénteki döntéssel érintett bevándorlók szombaton indulnak Olaszországba az ANSA olasz hírügynökség szerint.

Giorgia Meloni miniszterelnök Olasz Testvérek nevű pártja bírálta a „politikailag elfogult bírákat”, az X mikroblogportálon hangsúlyozták, hogy az ítélet „lehetetlenné’ teszi az illegális bevándorlók visszaküldését.

Ez már a második csapás a vitatott eljárásra, miután az eredetileg odaküldött tizenhat bevándorló közül négyet már át kellett szállítani Olaszországba, mert ”sérülékeny csoporthoz tartozónak„ minősültek.

Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter közölte, hogy Róma fellebbezni fog a döntés ellen, míg Antonio Tajani külügyminiszter kijelentette, hogy nem a bírák dolga „megváltoztatni a törvényeket vagy akadályozni a kormányt a munkája végzésében”.

Elly Schlein ellenzéki vezető, a balközép Demokratikus Párt vezetője szerint a bírósági döntés előrelátható volt, „nem azért, mert látnokok vagyunk, hanem mert olvassuk a törvényeket”.

A politikus azt tanácsolta Giorgia Meloninak, hogy „bontson le mindent és kérjen bocsánatot az olaszoktól”. Szerinte az Albániával a Meloni-kormány által megkötött megállapodás messze nem modellértékű, sőt sérti a nemzetközi, az európai és az olasz jogot.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek