tóth gabi
Az OnlyFans-sztár már régóta szeretne maga mellé egy férfit, de nem mindenáron. Molnár Anikó szerint a tökéletes férfi számára olyan valaki, akivel közösen lehet tartalmat gyártani (erotikus fotózás) és a magánéletben is harmóniában éljenek. Féltékenységről szó sem lehet!
Molnár Anikó számára eljött az idő, hogy számot vessen az elmúlt másfél évéből, és igencsak meglepő eredményre jutott. Az OnlyFans-oldala a mai napig hasít, amiből végre annyi pénzt keres, amennyiből kényelmesen megél, az erotikus munkája miatt viszont hatványozottan nehezebb lett számára a párkeresés kérdése.
Az OnlyFans-sztár saját bevallása szerint nem akar túl sokat az élettől: egy olyan társra vágyna, aki a barátja, a haverja, a szeretője és a cinkostársa is egyben. Ilyenből azonban a jelek szerint kevés és sajnos egyre kevesebb van.
Hiszek abban, hogy az OnlyFans munkám mellett is van esélyem arra, hogy megtaláljam az igazit
– mondta a lapunk megkeresésére, Molnár Anikó
Természetesen nem állítom, hogy egyszerű a helyzet, mégis hiszek benne, hogy van a világon valahol valaki, aki mindenben a társam tudna lenni. Igen, mindenben! Olyan párt szeretnék ugyanis, akivel a munkámat is megoszthatom, vagyis együtt szerepelnénk a fotózásokon. Ez a fajta tartalomgyártás nehéz munka, nagyon sok időt vesz igénybe, sokat kell ötletelni, az oldalt működtetni... könnyeb lenne, ha lenne valaki, akivel közösen vihetnénk a vállalkozást. És nem mellesleg, ha velem dolgozna, akkor szó sem lehetne féltékenykedésről.
Anikó azt is pontosan tudja, hogy milyen típusú férfire vágyik:
Négy féle férfitípust ismerek: az első a konzervatív, hűséges és soha nem csalná meg a feleségét. A második típus aki azt mondja magáról, hogy konzervatív, de nem úgy él, mindenkinek hazudik, főleg a családjának. Aztán vannak olyanok, akik az ösztöneiknek élnek, és azon belül is két típus van: aki csak a párjával éli meg a kalandokat és van, aki beenged mást is alkalmanként. Ez a legutolsó az én emberem: Aki mellém illene, az az akivel egy szövetséget alkotunk, de alkalomadtán a munka kedvéért a tartalomgyártásba beveszünk egy harmadik személyt is
Molnár Anikó egyébként nem ragaszkodik ahhoz, hogy mindenképpen találjon valakit, ha nem jön fehér lovon a herceg, akkor ő jól el van egyedül is:
Ha nem lesz párom, akivel ezt csináljam, akkor maradok egyedül, most a prioritás a munka. Az OnlyFans oldalam töretlenül megy, hasít, ha őszinte akarok lenni, akkor bevallom, hogy én sem hittem benne, hogy ilyen sokáig sikeres lesz. Teljesen átrendezte az életemet, amit egy cseppet sem bánok. Nagyon sok munkaórám és energiám is van benne, és nyilván azzal is tisztában vagyok, hogy mérföldköveket kell lépnem ahhoz, hogy fennmaradjon az érdeklődés. Egy ilyen mérföldkőnél vagyok most is, de erről részleteket itt nem árulhatok el. Akit érdekel, látogasson meg az oldalamon és meglátja, hogy miről beszélek...