KÜLFÖLD

Szerző L.A.

Létrehozva: 2024.10.21.

Meggyilkolta a terhes kismamát, majd kivágta a hasából a babát, hogy ellophassa magának

A nőnek nem lehetett gyereke, ezt nem tudta elfogadni.

Egy nő állítólag a lakásába csalt egy terhes anyukát, megölte, majd kivágta a meg nem született babát a hasából.

terhes, terhesség, várandós, kismama
Fotó: Unsplash.com

A 25 éves, brazil származású Paula Jana Ferreira Melót feltehetően egy ismerőse ölte meg szörnyű módon, aki azt tervezte, hogy ellopja a babát, és úgy tesz, mintha a sajátja lenne. A gyanúsítottat, Joseane de Oliveira Jardimot azután kapták el, hogy az áldozat vérével a lábai között és egy csecsemővel a kezében megjelent a kórházban.

Az orvosok halottnak nyilvánították a gyereket, és riasztották a rendőrséget, miután a vizsgálatok kimutatták, hogy nem ő hozta világra az újszülött fiút. A rendőrök a lakásába behatolva az ágy alatt, műanyagba csomagolva találták meg élettelenül a biológiai anyát.

Paula november 5-én hozta volna világra második gyermekét, Endricket. A rendőrség szerint a gyanúsított október 14-én, hétfőn hívta a lakására a nőt, hogy felajánljon neki egy babakocsit. A Porto Alegre-i lakásban állítólag támadója fejbe verte Paulát, felvágta a hasát, és kivette a babát a méhéből. Ezután a nő vérével összekente magát, hogy úgy tűnjön, most szült. A szomszédok mentőt hívtak, és a 42 éves Joseane-t és az újszülöttet egy városi kórházba szállították. A nőt kedd kora reggel a kórházban tartóztatták le. A helyi média szerint várhatóan emberöléssel, holttest elrejtésével és gyermekgyilkossággal fogják megvádolni.

Paula egy nyolcéves kislányt hagyott hátra. Sógora, Bruno Lopes a helyi médiának elmondta, hogy már pelenkákat, ruhákat és játékokat vásárolt a csecsemőnek. Már csak egy babakocsit kellett beszereznie.

A gyilkos állítólag nem tudott teherbe esni, emiatt kattant be. A saját születésnapjára időzítette a bűncselekményt, hogy a baba akkor szülessen meg, mint ő. Paula férje összetört a tragédia miatt - írja a Mirror.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek