Létrehozva: 2024.04.24.

Házasság első látásra: Petra és András újra együtt!

Az eddigi adások alapján ezt senki nem gondolta volna. Együtt mutatkozott a Házasság első látásra balhés párja.

Szinte felbukkanásuk óta lázban tartja a nézőket, illetve, persze az internet népét Dávid Petra és Kabai András kapcsolata, akik a Házasság első látásra egyik legmegosztóbb párja.

Házasság első látásra Petra András esküvő
Petra és Andris a Házasság első látásra egyik legmegosztóbb párja  (Fotó: TV2)

Igazán se veled, se nélküled kapcsolat az övék, hiszen a műsor folyamán volt már hatalmas vitájuk, ráadásul nem is egy, sőt, Petra már a gyűrűjét is lehúzta a vécén.

Éppen ezért meglepő, hogy különböző nyilatkozatokból és posztokból úgy tűnik, a két szereplő már nem haragszik egymásra. Láthattuk azt is, hogy közösen nézik vissza az adásokat igaz, nem édeskettesben, hanem általában Gerivel kiegészülve , és most újabb bizonyíték látott napvilágot arról, hogy együtt töltik a szabadidejüket.

Kísérőzene a Házasság első látásra mellé

Emlékezetes pillanat volt a műsorban, amikor Andris meg akarta lepni Petrát, ezért behívta egy zenei stúdióba, ahonnan a lány elkésett. Ebből nagyon kellemetlen percek és hatalmas veszekedés lett, ennek ellenére a meglepetés elkészült: a lemezlovas műsorbeli felesége jellegzetes köszöntéséből dalt csinált, amihez később – szintén a műsor forgatása után – klip is készült.

Most pedig úgy tűnik, ezen a vonalon maradva építik tovább a kapcsolatukat. Ismét stúdióba vonultak, és megzenésítették a műsorban előfordult legdurvább szállóigéiket:

Mr. Dávid Petra

Hú, de irritálsz!

Hogy te micsoda egy paraszt vagy!

Megadod a számodat?

Ahogy látható, nevetgélve, jókedvűen készült a videó, sőt, a béke jegyében még az ominózus nyalóka is előkerült, és ezúttal Andris csatlakozott a cukorka szopogatáshoz. Azt, hogy mi lesz a végkifejlete a kapcsolatuknak, egyelőre még nem tudni, de egyes források szerint hamarosan mindenre fény derül.

 

origo.hu

Pornózásra akarják rávenni Ivana Knöllt, a világ legszexibb fociszurkolóját - képek

ripost.hu

4 év után előmerészkedett a botrányos színész, alig lehet ráismerni a Transformers sztárjára

borsonline.hu

Most érkezett: tragédia történt péntek kora reggel, 14 ember meghalt, hetet sikerült kimenteni

vg.hu

Üzemanyag: döntöttek az új árakról – péntektől drágulás jön

metropol.hu

"Készen állok a halálra" – Prosztatarákot diagnosztizáltak a népszerű sorozatsztárnál

ripost.hu

"Nem tudom értelmezni" - váratlanul stílust váltott Tóth Andi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 24.: a Rák megvédi magát, a Mérleg segít valakin

ripost.hu

Innen nincs visszaút: Ben Affleck szerint a házassága J-LO-val csupán egy lázálom volt

ripost.hu

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó

ripost.hu

Nem hiszel a szemednek: világsztár mellett feszít PSG Ogli

ripost.hu

„Azt sem tudtam, hogy hova kapjak” – perceken múlt, hogy minden pénzét elveszítse Anikó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Tetoválással gyászol Oroszlán Szonja: „Dani emlékét véglegessé tettük”

SZTÁRDZSÚSZ

Vegyes fogadtatást kapott, valóra váltotta az álmát Madonna

SZTÁRDZSÚSZ

Ekkorát nőtt Berki Krisztián és Mazsi kislánya: mindenkit levett a lábáról a kis Emma – exkluzív fotók

SZTÁRDZSÚSZ

VV Virág túlzásba esett a plasztikával a követői szerint