Létrehozva: 2024.05.21.

Fontos határidő jár le: eddig van idő nyilatkozni!

A mai napon véget ér a 2024-es e-szja bevallási időszak. Aki eddig még nem tette meg, ma, kedden még nyilatkozhat az adója egy százalékáról, és ma lehet utoljára kérni az adókedvezményeket is!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által készített szja-bevallási tervezetet május 21-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni. Aki ezt az utolsó pillanatra hagyta, ma még megteheti.

határidő, naptár, lejár, NAV, szaj, e-szja
Május 21-én véget ér a 2024-es e-szja bevallási időszak. Fotó: Brian A Jackson / Shutterstock

A magánszemélyeknek így a legegyszerűbb jóváhagyni az adóbevallást

A NAV idén is több millió ember adóbevallását készítette el, amit sok esetben csak át kell nézni és jóvá kell hagyni. A tervezetet legegyszerűbben azok nézhetik át, akik elektronikus azonosítással rendelkeznek: a NAV honlapjáról elérhető webes felületen, az e-SZJA-n találják. Aki például adóvisszatérítésre jogosult vagy az adóhátralékát nem tudja egyben rendezni, az ugyanezen az oldalon ki is egészítheti a tervezetet a visszaigénylési adatokkal és a részletfizetési nyilatkozattal, továbbá az adó befizethető bankkártyával a felületen is.

Mi történik, ha nem nézzük át, hagyjuk jóvá az adóbevallást?

Aki nem módosít a tervezetén, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – a kiajánlott tervezet lesz a bevallása május 21-ével. Vagyis, ha nem nyilatkozunk például a visszajáró adóról, sok pénztől eleshetünk, illetve aki nem egészíti ki a bevallástervezetét olyan jövedelmekkel és azok adójával, amikről a tervezet nem tartalmaz adatot, de magánszemélyként információval rendelkezik róla (ingatlan-bérbeadásból származó jövedelem, az ingó- és ingatlanértékesítés vagy a tőzsdei ügyletek jövedelme), adott esetben bírságra is számíthat.

Mit tehet az, akinek nincs Ügyfélkapuja?

Akiknek visszajár a befizetett adóból vagy fizetniük kell a bevalláskor és az 500.000 forintot meg nem haladó szja és szocho-fizetési kötelezettségükre részletfizetést kérnének, azoknak a papír alapú bevallási tervezethez melléklet személyre szabott kiegészítő nyilatkozatát kell kitölteni és visszaküldeni május 21-éig.

Meddig lehet átnézni és jóváhagyni az szja-tervezeteket?

Elektronikusan május 21-én éjfélig. Akinek menet közben kérdése adódik, az ingyen felhívhatja a NAV Infóvonalát a 1819-es telefonszámon, ami május 21-én 20 óráig érhető el. A NAV emellett a fővárosi és vármegyei központi ügyfélszolgálatai is rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket:

  • a IX. kerületben a Vaskapu utca 33-35. szám alatt,
  • a XIII. kerületben a Dózsa György út 128-130. szám alatt,
  • a XIII. kerületben a Kresz Géza utca 13-15. szám alatt,
  • illetve a XIV. kerületben a Gvadányi utca 69. szám alatt.

Ezek és a vármegyeszékhelyeken működő központi ügyfélszolgálatok 21-én este 18 óráig tartanak nyitva.

Az 1+1%-ról is ma éjfélig lehet dönteni

Kedvezményezettet két csoportból lehet választani, de mindegyikből csak egyet-egyet. Az egyik csoportba a civil kedvezményezettek tartoznak, vagyis az egyesületek, alapítványok és közalapítványok, de csak azok, amiket 2017. december 31-ig a bíróság nyilvántartásba vett. A másik csoportba (további 1%-os felajánlás) egyrészt az úgynevezett technikai számos kedvezményezettek tartoznak, vagyis a bevett egyházak, vallási egyesületek, bejegyzett egyházak és nyilvántartásba vett egyházak, másrészt a Nemzeti Tehetség Program.

Kinek nem válik automatikusan bevallássá a NAV-által készített tervezet?

Az őstermelők, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozók tervezete nem válik automatikusan bevallássá, mert kötelezően ki kell egészíteniük a tervezetet. Ha nem teszik meg, a NAV tizenöt napos határidővel felhívja őket, hogy pótolják a hiányt. Ha ennek ellenére sem adnak be adóbevallást, akkor a hivatal 50.000 forint bírsággal büntetheti őket.

 

origo.hu

A világháború küszöbén: örült tervről beszél a NATO

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

metropol.hu

Elképesztő összeget ajánlottak Köllő Babettnek egy éjszakáért

vg.hu

Sebestyén Balázs, a hős: ő állította meg az M0-son forgalommal szemben száguldozó negyven tonnás kamiont

life.hu

Kevin Costnert nagyon megviselte botrányos válása: "Meg vagyok tépázva"

magyarnemzet.hu

Gond van a magyar szurkolók egységével a Németország elleni mérkőzés előtt

ripost.hu

Elképesztő látványban lehet részed a hétvégén a fővárosban!

travelo.hu

Videó: Új zenélő szökőkút ontja a dalokat ebben a magyar városban

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

ripost.hu

Most jött a szörnyű hír: kisiklott egy vonat Magyarországon, zajlik a mentés

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

ripost.hu

Lánya zokogva jelentette be: újabb legendát veszítettünk el

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Ma szavaz az ország, a tét minden eddiginél nagyobb: háború vagy béke?

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Te nyerted meg a 2,7 milliárd forintot? Ezek az ötöslottó nyerőszámai

MANI

Kiderült, kinek a pénzére utaznak a kiberbűnözők - meglepő, de nem az idősekére!

MANI

Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!