Létrehozva: 2024.06.25.

CSOK-ot igénylők figyelem: íme néhány kiskapu, amiről kevesen tudnak!

Családi Otthonteremtési Kedvezményt (CSOK) egy adott család egy adott házra tud igényelni, ahol aztán 10 évig életvitelszerűen tartózkodniuk kell. Vagy mégsem? Át lehet vinni a CSOK-ot egy másik házra? El lehet költözni 10 éven belül is? Most kiderül!

A CSOK, a CSOK Plusz és a falusi CSOK folyósításának egyik alapfeltétele, hogy a pénz megérkezésének időpontjától számított 10 évig az érintett ingatlanban kell lakni a támogatott személyeknek és gyermekeiknek is, különben milliókat bukik az adott család. Mos kiderült, hogy van ez alól néhány kivétel, sőt, arra is van lehetőség, hogy egy másik ingatlanra átvigyük a CSOK teljes összegét. Mutatjuk a részleteket!

CSOK PONT 
CSOK támogatás, CSOK Plusz
Át lehet vinni a CSOK-ot egy másik házra? Fotó: Róka László /  MTI

A 10 éves bentlakási kötelezettségről

CSOK (falusi, Plusz) kölcsön és támogatás akkor igényelhető, ha az igénylő házaspár az igényléskor és a kölcsönszerződésben is bizonyító erejű magánokiratban nyilatkoznak -többek között- a közös háztartásban élésről. További alapfeltétel, hogy a támogatással érintett gyermek(ek) is közös háztartásban, életvitelszerűen éljenek az igénylő szülőkkel. Méghozzá 10 évig, folyamatosan. Ez alól csak náhány esetben van kivétel.

Mit jelent az életvitelszerű bentlakás?

Az adott ingatlan kell legyen a bejelentett lakóhelye mind a szülőknek, mind a gyermekeknek. Egészen pontosan az állandó lakcímüknek (lakóhely) a lakcímkártyájukon a CSOK-kal érintett ingatlan kell, hogy legyen.

Mikor úszható meg a bentlakási kötelezettség?

  • ha a gyermek tanulmányai folytatása miatt kollégiumba vagy albérletbe költözik tanulmányai idejére,
  • ha valamelyik családtagot hosszabb ideig tartósan egészségügyi intézményben kezelik,
  • ha valamelyik (vagy mindkét) szülő más településen vállal munkát és emiatt odaköltözik a család (legfeljebb 5 évig lakhatnak máshol)
  • ha a támogatott személy és a gyermek köteles a szolgálati helyén (pl. egyházi személyes esetében) térítésmentesen biztosított szolgálati lakásban lakni,
  • ha valamelyik családtag közeli hozzátartozó ápolása miatt ideiglenesen máshol lakik,
  • ha valamelyik családtag börtönben van,
  • ha a támogatással érintett gyermek nagykorú lesz és elköltözik.

Ezeken kívül más okból nem lakhat máshol se a gyerek, se a szülők!

Így vihető át a CSOK egy másik házra

A CSOK akár teljes összege átvihető egy másik ingatlanra a 10 éves elidegenítési tilalom lejárta előtt is-hívja fel a figyelmet a money.hu. A CSOK teljes összegének átviteléhez nagyobb hasznos alapterületű és nagyobb értékű ingatlant kell vásárolni vagy építeni. További feltétel még, hogy az eladott ingatlan adásvételi szerződésének megkötésétől számított 30 napon az eladás tényét a kormányhivatal felé jelezni kell, egyúttal a korábban kapott CSOK összegét egy kincstári letéti számlára be kell fizetni. Ha az újabb lakás értéke és hasznos alapterülete egyaránt nagyobb a korábbinál, a CSOK teljes összege továbbvihető, vagyis visszakapjuk azt a letéti számláról.

A kormányhivatalok adatai alapján Budapesten és Pest vármegyében 2015 óta mintegy 1100 esetben történt fedezetcsere, amely a teljes országra vetítve hozzávetőleg 4000 esetet jelenthet.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek