KIAJOBB

Szerző ML

Létrehozva: 2024.05.22.

Szívükhöz kaptak a rossz hírtől, aggódnak a szurkolók Szoboszlai miatt

A Liverpool hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy Arne Slot lesz a klub következő vezetőedzője. A holland szakember június 1-jétől áll munkába, az angol sajtó pedig megtudta, hogy ki az a négy futballista, akinek kulcsszerepet szán a tréner.

Rendkívül érzelmesre sikerült a Liverpool szezonzáró bajnoki a Wolverhampton ellen (2-0). Ez volt Jürgen Klopp utolsó összecsapása a Pool kispadján, az Anfield Roadon pedig könnyfakasztó búcsút szerveztek a német szakembernek.

Jürgen Klopp kilenc év után távozott a Liverpooltól Fotó: AFP

Ezt követően a klub hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy Klopp utódja Arne Slot lesz, aki 2023-ban bajnoki címet ünnepelhetett a Feyenoorddal. A támadófocit kedvelő holland trénertől hasonló játékot remélnek, mint Klopptól. A brit The Telegraph már odáig ment, hogy megnevezte azt a négy liverpooli futballistát, akik kulcsszereplők lesznek a Slot-rendszerében. Szoboszlai Dominik nincs köztük.

A védelem tengelyében továbbra is Virgil van Dijk lesz a vezér, szemlézte a cikket a Player. A csapatkapitány ugyan már 32 éves, de még mindig úgy érzi, hogy képes a legmagasabb szinten teljesíteni. A jövőjével kapcsolatban ugyan voltak olyan pletykák, amik arról szóltak, hogy csapatot vált, ezt azonban nemrég cáfolta. „Hatalmas átmenet lesz, és én ennek a részesévé válok. Boldog vagyok itt, szeretem a klubot, mint ahogy azt láthatjátok is”mondta korábban Virgil van Dijk.

A saját nevelésű jobbhátvéd, Trent Alexander-Arnold is nyugodt lehet. A Liverpoollal már 310 tétmérkőzésen van túl, még mindig csak 25 éves. Az idei szezonban három góllal és négy gólpasszal segített csapatának a bajnoki bronzérem megszerzésében.

A támadósorban Mohamed Szalah és Darwin Núnez azok, akikre Slot mindenképpen számít. Előbbi  kapcsán rendre felmerül a távozás gondolata, a 31 éves szélsőt Szaúd-Arábiából ostromolják nagy erőkkel. Szalah azonban nemrég az egyik közösségi médiás posztja alá írta, hogy mindent megtesz azért, hogy jövőre is trófeákért hajtson a klubbal. Núnez esetében egyértelmű volt a javulás a tavalyi szezonjához képest, ám a helyzetkihasználásával továbbra sincsenek megelégedve a rajongók. A támadó idén azonban bebizonyította, hogy valóban óriási potenciál lakozik benne, így valóban hiba lenne Slotnak lemondani róla.

Szoboszlai Dominik azonban nem érezheti magát biztonságban. A 23 éves középpályás tavaszi szezonja nem sikerült a legjobban. Sérülések hátráltatták, majd az idény végére kiszorult a kezdőcsapatból. A magyar válogatott csapatkapitányának nagyon jól jön a nyári Európa-bajnokság, ahol vezérként megmutathatja Slotnak, hogy igenis a Liverpool kulcsemberei közé tartozik.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

origo.hu

Az UEFA cenzúrázta Rossi nyilatkozatát

ripost.hu

„Nagyon le van lakva szerencsétlen” – Kulcsár Edina felismerhetetlen, durván beszóltak neki a követői

borsonline.hu

Ezt üzente Orbán Viktor a magyar válogatottnak az újabb vereség után

mandiner.hu

Inkább maradjanak otthon vagy fussanak: teljes a káosz Németországban a magyarok elleni meccs előtt

metropol.hu

Iszak Eszti lebukott: a barátnője leplezte le

mandiner.hu

Sebestyén Balázs megidézte a posztkommunista korszellemet: ha nyerünk, akkor „Hajrá, magyarok!”, ha viszont veszítünk, akkor O1G!

ripost.hu

Szívszorító, min ment keresztül Katalin hercegné, hogy ne tűnjön betegnek

mindmegette.hu

Elbúcsúzhatunk a felvágottaktól is: ezek az élelmiszerek tűnnek el a boltok polcairól

ripost.hu

Halálos baleset történt Magyarországon, friss házas az áldozat

ripost.hu

A mai modern, sikkes nő frombrét visel, mutatjuk, hogy mi az

ripost.hu

Időutazó leplezte le a piramisok rejtélyét, igen, az idegenekhez van köze mindennek

ripost.hu

”A jóképű mindenedet!” Krausz Gábor mosolyától elolvadt az internet

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Döbbenetes, ennyit változott a magyar válogatott Eb kerete

KIAJOBB

Meglepő lista, kiderült, kié a legértékesebb Eb-keret

KIAJOBB

„Mégis kérdezgetnek Magyarországon” – Nagy kritika Marco Rossitól: kifakadt hazájában

KIAJOBB

„Jó vér, egy művész fia” – az új Szoboszlait látják a Fradi búcsúzó csillagában

KIAJOBB

Összecsap a két ellenség, ilyen lesz az Eb pénteki napja

KIAJOBB

Rossz hírt kapott Gulácsi a német-magyar Eb-meccs előtt

KIAJOBB

Marco Rossi: Szégyelltem a csapatom játékát

KIAJOBB

Király Gábor óriási poénra készül a német-magyar Eb-meccsen