Joe Biden bejelentette visszalépését az elnökjelöltségtől

KÜLFÖLD
HŰHA

Szerző H. A.

Létrehozva: 2024.06.12.

Ízléstelen? Durva kritika érte a várandós Kulcsár Edinát

A sztáranyukát többen is kritikával illették.

A negyedik gyermekével várandós az egykori szépségkirálynő, Kulcsár Edina. Férjével, Varga Márk G.w.M-mel még február végén jelentették be, hogy úton van a baba, aki a kislányuk, Amara után, a második közös gyermekük, de a pár mindkét tagjának született már két-két gyereke, az előző kapcsolataikból. Edináék ezúttal kisfiút várnak, a sztáranyukának pedig mostanra már igencsak kikerekedett a pocakja, amit ő nem is próbál meg takargatni.

LB_20240426_szepseg_0020
Kulcsár Edina / Fotó: Ladóczki Balázs

Az influenszer ugyanis előszeretettel oszt meg a közösségi oldalán olyan fényképeket, amiken szoros, testhez álló ruhákat visel, és a csinos magassarkú cipőkről sem mondott le a várandósság miatt. Edina ruhaválasztását nemrég többen is szóvá tették a legutóbbi Instagram-fotója alatt, amin ezúttal is egy testhez simuló, rózsaszín öltözékben örökítették meg.

Nagyon szűk ez a ruha. Tényleg nem szeretnék kritizálni, de egy eseményre? Mintha meztelen lenne

- jegyezte meg az egyik kommentelő.

Teljesen egyetértek veled. A babát is nyomja az ilyen feszes ruha: én most vagyok 7 hónapos, de lassan a polcokat SEM viselem, nemhogy ilyen feszes ruhát. A babának SEM tesz jót

- helyeseltek egy másik hozzászólásban, míg más ennél jóval rövidebb és lényegretörőbb véleményt fogalmazott meg:

Ízléstelen.

Az egykori szépségkirálynő mellett azonban ezúttal is kiálltak a rajongói, akik semmi kivetnivalót nem találtak az öltözékében.

Nagyon jól áll neked ez a ruha! A terhességet nem eltakarni kell, hanem igenis büszke anyukaként megmutatni! Csodálatos kép! Szép vagy így is, Edina!

- jelentette ki Edina egyik követője.

A fényképet és a posztot IDE kattintva lehet megtekinteni!

 

origo.hu

Joe Biden visszalépett, nem indul a választáson

ripost.hu

Most jött: brutális erejű tömegkarambol az M5-ösön, most mentenek

borsonline.hu

Ennek a 3 csillagjegynek ígérnek gazdagságot a csillagok

hirtv.hu

Üdvözlik a vendéglátósok, hogy Orbán Magyarországra hozza a Trump-féle programpontot + videó

ripost.hu

Őrjöngenek a szurkolók; Szoboszlait irodájába rendelte az új edzője

vg.hu

Giorgia Meloni: „ez hülyeség és gyerekes”

ripost.hu

"Sok boldogságot" - Mikes Anna leleplezte, mi történt a hétvégén, özönlenek a gratulációk

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. július 21.: a Kos új lapot nyit, a Nyilas felpörög

ripost.hu

Most jött a lesújtó hír: elhunyt az életműdíjas magyar színésznő, gyászol a Vígszínház

ripost.hu

Már közel 600 ezren látták: titokban készített siófoki videó szivárgott ki Szoboszlairól

ripost.hu

Kvíz: ha ebből a 10 régi magyar szóból már 7-et is ismersz, átlagon felüli vagy

ripost.hu

Összeesett a nyugdíjas a tatabányai üzletben, ez tették a vásárlók - Kifakadt a Lidl alkalmazottja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ezt nem láttuk jönni! Molnár Anikó minden szexuális perverzióját elárulta

HŰHA

Alig ismernek rá a rajongók, döbbenetesen megváltozott a 62 éves Zoltán Erika arca – videó

HŰHA

Kiderült: Ezért akar visszajárni a baracskai börtönbe Galambos Lajos

HŰHA

Mi történt? Aurelio házához újra kivonultak a rendőrök

HŰHA

Hollywood kedvenc sztárjáról lehullt a lepel: „Hiperparanoiás volt, nem nézhettünk a szemébe se!"

HŰHA

Újabb botrány a Való Világban: teherbe esett az egyik játékos

HŰHA

"Sok boldogságot" - Mikes Anna leleplezte, mi történt a hétvégén, özönlenek a gratulációk

HŰHA

"Kisbabát vársz?" - Mindenki ledöbbent Berki Mazsi friss fotóján