RETRO RÁDIÓ

Titokban megházasodott a Kőgazdag Fiatalok sztárja?

Niki
Szerző
Niki
Létrehozva2024. 10. 21. 16:00

Herceg Csabi és Herceg Letícia a műsor első évadában szerepeltek, ahol már sokat beszéltek az álomesküvőjükről, ám akkor az is kiderült, Csabi elköltötte az erre szánt összeget. Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy a Kőgazdag Fiatalok 1. évadának szerelmes párja végre összekötötte az életét, a legnagyobb titokban.

A Kőgazdag Fiatalok Herceg Csabija köztudottan szeret a luxus autóival, nyaralásaival vagy éppen otthonával kérkedni. A műsor első évadában pedig elárulta, az esküvőjük sem lesz ez alól kivétel, ugyanis nem akármilyen fényűzés közepette szeretné feleségül venni kedvesét Lettit. Most azonban a rajongók azt gyanítják, valami mégsem a tervek szerint alakult, ugyanis egy TikTok-ra kikerül fotó arról árulkodik, hogy a hétvégén megtartották a menyegzőt, de Csabi és párja mélyen hallgatnak.

Kőgazdag Fiatalok Csabi
Úgy tűnik a Kőgazdag Fiatalok szereplői a legnagyobb titokban házasodtak össze (Fotó: TV2)

Herceg Csabi és Letti a Kőgazdag Fiatalok tavalyi évada alatt szinte végig a nagyszabású esküvőt szervezték, ám a fiú az utolsó pillanatban meghiúsította a terveket, ugyanis egy Lamborghinire költötte a nagy napra szánt jelentős, fél millió eurós büdzsét. A menyasszony ezen persze érthető módon fel is háborodott, de úgy tűnik, sikerült tisztázniuk a dolgokat és nem csak hogy együtt maradtak, de már össze is házasodtak. A csavar a történetben azonban az, hogy a pár egyik tagja sem osztott meg fotókat a nagy napról, csak egy Herceg Csabiról szóló rajongói oldal buktatta le őket a TikTok-on. A kommentelők persze kapva kaptak az alkalmon, hogy beleszálljanak a titokzatos eredetű pénzzel villogó ifjú milliomosba.

Ez volt a 200 milliós esküvő? Nem tengerpartól volt szó, meg hogy mindenkit kireptetnek?

 – írta az egyik kommentelő.

„Hol van ezeknek több száz milliója? Kamu az egész – tette hozzá egy másik felhasználó.

@12herczegcsabifan @⚜️Herceg⚜️ @Herceg Letícia @Kevin💕🥷🏽 @Viola🤍 ♬ eredeti hang - Herczeg Csabi fan

Sokak szerint a Kőgazdag Fiatalok sztárjai szülői örömök elé néznek

A pár sosem titkolta, hogy szeretnének szülők lenni, méghozzá fiatalon, ezért nem meglepő, hogy néhány követőjük ezt is számításba vette. Sokan úgy vélik, talán ez állhat a titokzatos esküvő hátterében:

Hagyjuk már, hogy luxus, nem véletlenül nincs róla egy poszt sem. Biztos gyorsan meg kellett oldani, mert jön a gyerek.

„Tipikus. 1-2 hét és jön a bababejelentős poszt – írta még valaki.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.