FÜLES

Szerző K.B.

Létrehozva: 2024.02.21.

Károly király az állapota ellenére is dolgozik, lefotózták munka közben

A királynál néhány hete diagnosztizáltak rákos betegséget.

Ahogy arról korábban lapunk is több cikkben beszámolt, III. Károly király egy rutin prosztata műtétre érkezett egy londoni magánkórházba, ám ott a vizsgálatok kimutatták, hogy rákkal küzd az uralkodó. Az idős király most rákkezelésen vesz részt, és addig visszalépett a hivatalos megjelenésektől is. Államfői feladatait azonban nem hanyagolja el, és szerdán újra munkába állt, és személyesen találkozott az angol miniszterelnökkel Rishi Sunakkal.

King Charles hospital visit
A király továbbra is dolgozik a rákdiagnózisa után /Fotó: Northfoto

A Metro számolt be róla, hogy a király saját bevallása szerint könnyekig hatódott a sok jókívánságtól, és attól a támogatástól, amit az alattvalóitól kap. Azonban eddig tudott csak pihenni, most már szüksége volt arra, hogy újra munkába álljon. Államfőként továbbra is ő kezeli a papírok aláírását, és a hozzá érkező iratok felülvizsgálatát. Emellett részt vett szerdán a titkostanács havi ülésén is, illetve az alsóház, és a felsőház tagjaival is személyesen találkozott megbeszélésre. A miniszterelnökkel való találkozóján le is fotózták, amint mosolyogva vágta bele magát újra a munkába.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült döntése mindent megváltoztat

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Örömhír: végre megérkezett a gólya a népszerű műsorvezető családjába

hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Leleplezte titkát Király Viktor, így még sosem láttuk!

FÜLES

Vilmos herceg először állt munkába azóta, hogy kiderült, Katalin hercegné rákos

FÜLES

"A mát inkább töröljük" - Zimány Linda szomorú bejegyzést tett közzé

FÜLES

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése