FÜLES

Szerző Doris

Létrehozva: 2023.11.18.

"Hamarosan bejelentik" – Őrült pletyka kering Vajna Timiről és Schwarzeneggerről

Egy neve elhallgatását kérő bennfentes fontosnak tartotta, hogy nyilatkozzon a "románcról".

Hetek óta lázban tartja a külföldi (legfőképp az angolszász és az amerikai) sajtót az a szóbeszéd, miszerint a közel 4 éve elhunyt filmmogul özvegye, Vajna Tímea olyan közel került a 76 éves Arnold Schwarzeneggerhez, hogy már jóval több van köztük, mint barátság. A pletyka terjedését az is segítette, hogy a Terminátort nemrég egy ismeretlen nővel is látták csókolózni, és állítólag már nincs együtt Heather Milligannel, vagy legalábbis nem felhőtlen a boldogságuk.

Vajna Timit hírbe hozták Schwarzeneggerrel Fotó: Markovics Gábor

Az tény, hogy Timit és Schwarzit többször is látták bringázni Kaliforniában, és az a bensőséges pillanat sem kerülte el a lesifotósok figyelmét, amikor a volt kormányzó Timi szájára adott egy cuppanós puszit. Ami egyébként lehet a barátság jele is.

Előkerült egy neve elhallgatását kérő bennfentes

A kialakulóban lévő románcról szóló pusmogásba most beszállt a US Weekly nevű portál is, nekik egy rejtélyes informátor nyilatkozott, aki nem fedte fel a kilétét, ahogy ez ilyenkor lenni szokott. Az illető egész pontosan ezt mondta:

"Arnold élvezi az életét, és nagyon bejön neki Timi. Még nem hivatalos a kapcsolatuk, de a közös barátok látják, hogy bánnak egymással, és azt gondolják, hamarosan bejelentik, hogy együtt vannak. Már az első perctől érezhető volt köztük az összhang, és bár nem sietik el az ismerkedést, imádnivaló párt alkotnak. Folyton nevetgélnek, Timi igazán fiatalon tartja Schwarzeneggert" – árulta el a bennfentes, aki azt is hozzátette, Timi és Arnold közös barátok révén ismerkedett meg.

Túl élénk a külföldiek fantáziája

"Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja" – nos, bár ez a mondás kétségkívül sok esetben megállja a helyét, most mégis arról lehet szó, hogy Arnold és Timi között nincs több barátságnál, és mindig van közös témájuk, hiszen már Andy Vajnának köszönhetően is ismerték egymást. Ezt erősíti, hogy a bringázások alkalmával Timi régi-új kedvese, Zoltán is feltűnik a képeken, az már más kérdés, hogy Angliában vagy az Egyesült Államokban őt nem ismerik fel. Ezen a felvételen például közvetlenül Timi mögött bicajozik.

EXCLUSIVE: Arnold Schwarzenegger Spotted For The First Time Since Cyclist Lawsuit in Los Angeles
Fotó: TheImageDirect.com / Northfoto

Szerelemről szó sincs

A fentebb említett tényeket Lénárt Évi jósnő szavai is alátámasztják, aki utánanézett, milyen valójában a két híresség kapcsolata. Nos, azt kijelenthetjük, hogy itt valóban csak barátságról van szó, ám az nagyon erős és őszinte kettejük között!

Ez egy szoros barátság

kezdte a Ripost-nak Évi, majd megosztotta a részleteket is.

„Arnold a lányaként szereti Timit. Annak idején pedig megígérte Andynek, hogy amíg ő élni fog, vigyázni fog rá. Ennek a kötelességének eleget is tesz, ám nem véletlenül. Úgy látom, hogy Timivel egy karmikus barátság van köztük, azaz előző életükben is barátok voltak. Szerelemről tehát szó sincs... " – szögezte le Évi, aki egyébként korábban is jósolt már Timinek. Akkor annak nézett utána, hogy az özvegy álma, hogy édesanya lehessen, mikor fog megvalósulni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kvíz: Ön ismeri az ételek régies elnevezését?

origo.hu

Kína sokkoló bejelentése után minden megváltozik

metropol.hu

Halála után is gyerekeken segít a 9 évesen elhunyt Szász Níla

mandiner.hu

Életveszélyes manőver: kis híján tragédia lett az összetűzésből (VIDEÓ)

life.hu

Színpszichológia: ezt árulja el rólad a kedvenc színed

origo.hu

Zelenszkij kábítószerrel áraszthatja el Európát

lakaskultura.hu

Itt a Sárkány éve: 7 feng shui tipp a lakás minden helyiségébe

life.hu

Nem csak a tűrőképességeden múlik, hogyan éled meg a havivérzéssel és a PMS-sel járó fájdalmakat(x)

ripost.hu

Megtörte a csendet Vilmos herceg: feleségéről van szó

life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata(x)

ripost.hu

Forrnak az indulatok: kemény vádak érték Szabó Ádám kedvesét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Kulcsár Edina és G.w.M nagy bejelentést tett a második gyermekükről

FÜLES

„Nincs víz, nincs vevő” — A kutyának sem kell Zámbó Jimmy 50 milliós nyaralója

FÜLES

Varsányi Réka köszöni szépen már jól van: „Nagyon egyedül voltam”

FÜLES

"Babát vársz?" – eljegyzése után gyanús fotóval jelentkezett a magyar színésznő

FÜLES

"Ez már sok..." - kiakadtak a rajongók Kulcsár Edina és G.w.M pénzszórásán

FÜLES

Gelencsér Timi tündököl az esküvői ruhájában - Fotó

FÜLES

Friss fotókon Suri Cruise: így néz ki Tom Cruise és Katie Holmes ritkán látott lánya

FÜLES

Imádják az emberek Berki Mazsi legújabb fotóját, nem akárkivel látható rajta