TÜZELŐÁLLÁS

Szerző ML

Létrehozva: 2024.04.15.

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Újabb meglepő vereségbe szaladt bele a Liverpool, amely hazai pályán kapott 1-0-ra a Crystal Palace-tól az angol bajnokságban. Szoboszlai Dominik teljesítményétől most sem voltak elájulva a rajongók és ismét sok utálkozó kommentet kapott a közösségi médiában.

Muszáj volt javítania a múlt hétvégén a Liverpoolnak, miután az Atalantától hazai pályán szenvedett 3-0-s vereséget az Európa-ligában. Az angol bajnokságban azonban szintén óriási pofont kapott, ismét az Anfield Roadon maradt alul, ezúttal a Crystal Palace tréfálta meg őt (0-1).

Szoboszlai (balra) a második félidőben kapott játéklehetőséget, amikor mág "égett a ház"
Szoboszlai sem tudta megmenteni a Liverpoolt egy újabb kínos vereségtől Fotó: AFP

Szoboszlai Dominik ezúttal a cserepadon kezdett, de a második félidő legelején már pályára lépett Wataru Endo helyett. Teljesítménye ezúttal sem volt meggyőző, bár közel állt a gólpasszhoz, Diogo Jotát hozta nehezen kihagyható helyzetbe, a portugál lövését viszont blokkolták a gólvonal előtt. A 23 éves középpályás hetek óta hullámvölgyben van, a közösségi oldalán pedig újfent megtalálták a feldühödött rajongók.

Nagyon gyenge vagy, még 10 millió eurót (3,9 milliárd forint) sem érsz; Bárcsak ne igazoltunk volna le; Hol van a sok elképesztő bombagól amit lőttél korábban?; Modellnek kéne lenned, nem pedig focistának; A legrosszabb formádba kerültél

 – érkeztek a bántó kommentek. Szoboszlai március 31-én posztolt legutoljára az Instagramra, azóta nem volt új bejegyzése.

A Liverpool február végén nyerte meg a Ligakupát, sokáig pedig úgy tűnt, hogy mind a négy sorozatban a csúcsra érhet a klub. Az FA-kupából azonban kiesett a Manchester United ellen, az Atalantával szemben (Európa-liga) pedig idegenben kell háromgólos hátrányt ledolgoznia. A bajnokságban egy hét alatt a listavezető pozícióból a harmadik helyre zuhant. A Manchester City 73 ponttal vezet, jobb gólkülönbsége miatt pedig az Arsenal megelőzi a szintén 71 pontos Liverpoolt.

Szoboszlaiék csütörtökön Bergamóba látogatnak az El-visszavágóra, a bajnokságban április 21-én, vasárnap a Fulham otthonába utaznak.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

origo.hu

Óriási földrengés rázta meg Nápolyt

ripost.hu

4 év után előmerészkedett a botrányos színész, alig lehet ráismerni a Transformers sztárjára

borsonline.hu

84 éves lenne Pécsi Ildikó, így néz ki most a sírja – fotó

vg.hu

Svájci autópályák: úgy végzik az útfelújításokat, ahogy arról a magyarok csak álmodhatnak – videó

life.hu

Ben Affleck és Jennifer Lopez kapcsolata rémálommá vált: esélye sem volt, hogy működjön

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában

ripost.hu

Az UFO-vadász állítja, hogy aggasztóbb dolgot talált, mint az idegenek

travelo.hu

Egy sziklán keressétek Svájc legismertebb éttermét

ripost.hu

Katalin hercegné végre személyesen adott hírt magáról

ripost.hu

Te ismered a Rubik-kocka titkát? Lerántjuk a leplet

ripost.hu

Te felismered a magyar retró slágereket a szövegük alapján? - Kvíz

ripost.hu

Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Pál for President!” – Dárdai Pálból elnököt csinálnának a Hertha szurkolói

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt Szoboszlairól a kapitány; nagy öröm Dárdainak a meghívó

TÜZELŐÁLLÁS

„Jó döntést szeretnénk hozni" - BL-győztes sztáredző a Fradi kiszemeltje

TÜZELŐÁLLÁS

Nincs megállás, újabb változások következnek a Fradinál