KÜLFÖLD

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.03.04.

Lélegeztetőre került egy ötéves: döbbenet, mitől lett rosszul

Egy másik kislány, valamint a gyerekek édesanyja és nagymamája is kórházba került. Mindannyian juhok féregtelenítésére szolgáló oldattal mosakodtak.

Ötéves kislány került lélegeztetőgépre Szatmár megyében, miután az édesanyja lemosta a birkák féregtelenítésére használt oldattal. Az év eleje óta ez a második hasonló mérgezéses eset a megyében.

Két kislányt, édesanyjukat és nagymamájukat mérgezés tüneteivel vitték a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházba, miután a juhok féregtelenítésére szolgáló oldattal mosakodtak - írja a Maszol.

A nagymama, az édesanya és a kétéves kislány állapota stabil, egészségi állapotuk kedvezően alakul. Az 5 éves kislányt intubálták, és további speciális kezelést igényel az intenzív osztályon

 - közölte az egészségügyi intézmény. Idén ez már a második eset, hogy Szatmár megyében, hogy a juhok féregtelenítésére szolgáló oldattal mérgeztek meg gyerekeket. Január 6-án egy édesanya és 7 éves gyermeke került súlyos állapotban kórházba. Tavaly decemberben három – 7, 11 és 13 éves – szászvárosi kislányt szállítottak a dévai kórházba, miután édesanyjuk birkáknál használt tetűirtó oldattal mosta meg a hajukat. Egy másik hasonló eset ugyanebben az időszakban Ialomita megyében történt, akkor egy ötéves gyermek meghalt, két másikat pedig súlyos állapotban szállítottak kórházba. Őket nagymamájuk mosdatta meg a juhok féregtelenítésére használt szerrel.

Az egészségügyi hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy az állatgyógyászati anyagok embereken való alkalmazása különösen veszélyes, főleg a gyermekek esetében.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meccs közben csókolta meg egymást két röplabdázó - videó

origo.hu

Megremeg a világ Putyin váratlan videója miatt

borsonline.hu

Bekövetkezett: hosszas betegség után elhunyt a Forma-1 legendás alakja

mandiner.hu

Így zajlott Sulyok Tamás és Zelenszkij találkozója!

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

vg.hu

Kína megijedt: Oroszország lenyúlhatja legközelebbi szövetségesét

origo.hu

Meghan Markle és Harry herceg hatalmas bejelentést tett

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek sorsfordító változásokat hoz a Sárkány hava

life.hu

A vashiány és a vas pótlása (hirdetés)

ripost.hu

Több tízezer forint plusz pénzt ér ez a hír a nyugdíjasoknak

ripost.hu

Kórházba került a gyönyörű híradós, komoly műtétre szorul

lapcentrum.hu

A fenntarthatóság most duplán kifizetődő, ugyanis a digitális Mandinerrel most elektromos rollert lehet nyerni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánik a turistaparadicsomban: egy ember meghalt, száznál is többen a magasban rekedtek

KÜLFÖLD

„A mennyben újra találkozunk” - halálos balesetet szenvedett az apa és kislánya

KÜLFÖLD

Azt hitte, csak fáj a feje: csak 12 hónapot adtak a 3 gyerekes édesapának

KÜLFÖLD

Virágok és mackók a tragédia helyszínén: teherautó gázolta halálra a kislányt az iskola előtt