KÜLFÖLD

Szerző P. E.

Létrehozva: 2023.12.08.

Borzalom: meghalt egy 2 éves kislány, miután elkapott egy ritka vírust egy galambtól

A kisgyermek életét nem tudták megmenteni. A galambürülék miatt fertőződött meg.

Egy kisgyermeket kórházba szállítottak az ausztráliai Randwickben, majd egy hónappal később tragikusan meghalt – most az orvosok úgy vélik, hogy galambürüléktől kaphatta el a Newcastle-betegséget.

galamb
Fotó: Pexels

A kétéves kislány leukémiával küzdött és éppen a második kemoterápiás kezelésén esett át, amikor megkapta a fertőzést. Az orvosok először értetlenül álltak a dolog előtt, mivel ez egy rendkívül ritka vírus, amely általában baromfikon keresztül terjed. Majd később rájöttek, hogy egy galamb adhatta át a kórt a kislánynak.

A kisgyerek, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, az ötödik áldozata a kórnak, mióta felfedezték. Három hétig megfázásos tünetektől, valamint hányingertől és hányástól szenvedett. Ezek után azonban az állapota rohamosan romlani kezdett és epilepsziás rohamokat kapott. Annak ellenére, hogy az orvosok vírusellenes szereket, antibiotikumokat és görcsoldó gyógyszereket adtak a gyereknek az agyduzzanat és a fájdalom kezelésére, állapota nem javult. Tragikus módon egy hónappal a kórházba szállítása után meghalt.

A Newcastle-betegséget az 1-es típusú madárparamyxovírus (APMV-1) okozza, és a madarak nyakának csavarodását és szárnyak remegését okozhatja. Annak ellenére, hogy embereknél rendkívül ritka, jellemzően csak szemfertőzésekhez vezet. A kislánynál viszont a vírus miatt agyvelőgyulladás és agyi ödéma lépett fel - írta a Mirror.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: megtámadták Amerikát

mindmegette.hu

Itt a vége: súlyos döntést hozott a Pepco, a sokak által kedvelt üzletlánc

magyarnemzet.hu

Diákokat vittek el a rendőrök a kaposvári iskolából, azt is elmondták, miért

ripost.hu

Kulcsár Edina és G.w.M nagy bejelentést tett a második gyermekükről

vg.hu

Órákon belül Magyarország fölé zuhan egy műhold

origo.hu

Műtét után halt meg az esküvőjére készülő színész

lakaskultura.hu

A berendezés szelidítette meg ezt az újépítésű pasaréti házat

life.hu

Nem csak a tűrőképességeden múlik, hogyan éled meg a havivérzéssel és a PMS-sel járó fájdalmakat(x)

ripost.hu

Krémes sütés nélkül, 15 perc alatt összedobod

life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata(x)

ripost.hu

Hátborzongató: kiszivárgott a hivatalos protokoll világvége esetére

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

A dühös gazdák forradalmát a rendőrség sem tudja letörni

KÜLFÖLD

A kislányok nem öltözhetnek hercegnőnek Berlinben: karneváli genderútmutató a minisztériumból

KÜLFÖLD

250 traktor vonult Berlinben, a vasutasok után a berlini "BKV" is sztrájkra készül

KÜLFÖLD

Te észreveszed, ha átvernek? Ilyen pofátlanul trükköznek a multik

KÜLFÖLD

Óráink vannak hátra és becsapódik egy műhold a Földbe

KÜLFÖLD

Egy brit atomtengeralattjáró majdnem lebombázta magát

KÜLFÖLD

Körözési listára tett egy ukrán modellt Oroszország

KÜLFÖLD

"A barátnőm az apámtól terhes - nem érdekli a 26 év korkülönbség sem"