FÜLES

Szerző Trinity

Létrehozva: 2024.06.24.

Kínos lebukás: Óriási kamu Kulcsár Edina és G.w.M rongyrázása

A sztárpár mindent megtesz, hogy a fényűzés látszatát keltse. Ám Kulcsár Edina és G.w.M most kellemetlen helyzetbe került.

A negyedik gyermekét váró Kulcsár Edina és férje, a rapper G.w.M eddig kínosan igyekeztek azt a látszatot kelteni, hogy nemcsak elképesztően boldogok, de bőven van mit a tejbe aprítaniuk.

Kulcsár Edina, G.w.M
Kínos lebukás: Kiderült Kulcsár Edina és G.w.M titka  / Fotó: Szabolcs László

Bár a sok gyerek és a még több elfoglaltság miatt luxusutazásokkal nem kérkednek a közösségi médiában, arra odafigyelnek, hogy milyen autó volánja mögé huppannak be. Talán még mindenki emlékszik arra, mikor G.w.M. egy több tízmilliós luxusautóval lepte meg az akkor még Amarával várandós Kulcsár Edinát. Ez egy piros szalaggal átkötött hófehér Porsche Macan volt, ami még használt állapotban is legalább 12-13 millió forintba kerül. Újonnan véve még borsosabb árú, a neten azt láttuk, hogy 27 millió forint körüli összeghatártól már itthon is kapható.

Edina akkor hónapokon át vezette a luxusjárgányt, majd a szemfülesebbeknek feltűnt, hogy a verdát bizony lecserélték, a szerelmespár most egy tekintélyt parancsoló BMW terepjáróval furikázik, ami persze szintén nem adatik meg mindenkinek.

Csak porhintés Kulcsár Edina és G.w.M luxusa?

A szemfüles netezők egy megdöbbentő hirdetésbe futottak bele a Facebook virtuális piacterén! Nem más autót kínálnak ugyanis tartósbérletre, mint Kulcsár Edina és G.w.M meseautójának hitt BMW-t, ami a hirdetésben ráadásul az egykori szépségkirálynő otthona előtt parkol. Több, mint gyanús!

A hirdetés szerint a kocsi jelenleg is Magyarországon van, és azonnal vihető, amennyiben a leendő új bérlője ki tudja fizetni a 15,6 millió forint kezdőösszeget, majd később a havi 670 ezer forintot. Cserébe viszont 22 hónapra garantáltan a miénk lehet a fekete monstrum és a biztosítással sem kell törődnünk, a havi bérlet ugyanis azt is tartalmazza.

A hirdetés felkerült a Reddit nevű közösségi oldalra is, a felhasználók pedig azonnal csámcsogni kezdtek azon, hogy Edina és G.w.M valójában mindenkit átvernek az anyagi helyzetükkel, és valójában egyáltalán nem élnek olyan fényűző életet, mint ahogy azt kifelé mutatják.

 

origo.hu

Üzent a Fradi-tábor a magyar börtönből az Európai Parlamentbe beült szélsőbaloldali, olasz bűnözőnőnek - fotó

ripost.hu

Érthető módon nem ment be ma dolgozni, gyászol Bochkor Gábor

life.hu

Ez tartja Katalin hercegnében a lelket, ha történne vele valami: "Megnyugtató számára"

hirtv.hu

Átadták az első magyar gyártású Hiúz páncélost + videó

mindmegette.hu

A Meki exséfje elárulta: ezt a szendvicset ne rendeld, ha jót akarsz magadnak

hirtv.hu

Ismét ellentmondásba keveredett Magyar Péter + videó

ripost.hu

Nem korai ez még? Komoly döntést hozott Szoboszlai Dominik és barátnője

travelo.hu

Tragédia: Életük legnagyobb kalandjára készültek a szerelmesek, már csak a testüket találták meg a tengeren

ripost.hu

"Amikor ideköltöztem..." – Csuti kedvese lerántotta a leplet Kulcsár Edina titkáról

ripost.hu

Összeroppant a gyásztól Katus Attila

ripost.hu

Így eszik az indiánok a sárgadinnyét: próbáld ki, hihetetlen lesz a hatás

ripost.hu

Ez gyorsan ment, Szoboszlai Dominik máris lenyűgözte edzőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Meglepő pletyka! Teljes titokban szakíthatott a magyar sztárpár

FÜLES

Marics Peti besokkalt: rajongója tálalt ki a fesztiválon történtekről

FÜLES

Itt az újabb bizonyíték! Szakíthatott a TV2 sztárpárja

FÜLES

„PlayStation is lesz benne” — ismét új autót vett Kulcsár Edina és G.w.M

FÜLES

Népharag zúdul az RTL-sztárjára, 260-nal száguldozott

FÜLES

Lánya jelentette be a szomorú hírt: elhunyt a legendás budapesti cukrász

FÜLES

„Nem vagyok nyitott jelenleg, a következő 50 évben” - Tóth Andi a magánéletéről vallott

FÜLES

Generációk nőttek fel a zenéin: Holtan találták meg otthonában a legendát