Létrehozva: 2024.02.19.

Őrületes felfedezést tett a James Webb űrtávcső, ez mindent megváltoztathat

Élettelennek hitték, de lehet, hogy mégsem az.

Közvetlenül a Neptunusz pályáján túl, a Naptól számított nyolcadik és egyben utolsó bolygó után fagyott objektumok gyűrűje található.

Naprendszer világegyetem világűr univerzum kozmosz
Hatalmas felfedezést tett a tudós / Fotó: Unsplash (Illusztráció)

Ez az úgynevezett Kuiper-öv, lényegében egy nagy korong a külső Naprendszerünkben, amely hússzor olyan széles, és akár 200-szor akkora tömegű is lehet, mint a Mars és a Jupiter közötti területet elfoglaló aszteroidaöv. Többnyire kisebb égitesteket tartalmaz, amelyek a Naprendszerünk keletkezésekor jöttek létre, hasonlóan az aszteroidaövhöz, de míg a kisbolygók többnyire kőzetekből és fémekből állnak, addig a Kuiper-övben lévő objektumok többnyire fagyott anyagokból, például metánból, ammóniából és vízből épülnek fel.

Szintén a Kuiper-öv részét képezi a Plútó, egy törpebolygó, amelyet korábban rendes bolygónak minősítettek, amíg a szakértők úgy nem döntöttek, hogy az égitest már nem felel meg ezeknek a kritériumoknak. Ez elég egyszerű: a Naprendszerünk középpontjában a Nap áll, aztán négy bolygó, majd egy aszteroidaöv, aztán négy bolygó, majd a Kuiper-öv.

A James Webb űrteleszkóp döbbenetes felfedezést tett, egy szakember ugyanis ezen keresztül megfigyelt néhány fagyott objektumot a világegyetemben. Az Icarus című tudományos folyóiratban megjelent új tanulmányban kifejtették, hogy a teleszkóp erejét felhasználva a szakértők képesek voltak felfedezni, hogy ezek a Naprendszerünk peremén lévő halott, fagyott dolgok nem is olyan élettelenek, mint azt korábban gondoltuk.

KÜLFÖLD

A naprendszer titka: létezhet egy kilencedik bolygó?

A naprendszer peremén keringhet az ismeretlen égitest.

KÜLFÖLD

A naprendszer titka: létezhet egy kilencedik bolygó?

A naprendszer peremén keringhet az ismeretlen égitest.

Ez azt jelenti, hogy a bolygóknak lehetnek melegebb belsejei, amelyek folyadékokat vagy gázokat juttathatnak a fagyott felszínre. Sőt ez akár arra is utalhat, hogy a Kuiper-övben lévő törpebolygók felszíne alatt óceánok lehetnek, ami nem lenne ismeretlen, hiszen a Jupiter Europa nevű holdja is rendelkezik ilyen tulajdonsággal. Ezek a korábban halottnak, fagyottnak és üresnek hitt objektumok valójában élő törpebolygók lehetnek – írja a Ladbible.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagyon megváltozott Katalin és Vilmos nagyobbik fia, aggódnak érte

origo.hu

Újabb terrortámadás Moszkvában, megrázó videó

borsonline.hu

Szomorú látvány: ez lett a sorsa Pécsi Ildikó áron alul eladott telkének – fotó

mandiner.hu

A Liverpool legendája határozott véleményt fogalmazott meg Szoboszlairól

ripost.hu

Áll a forgalom Budapest felé, akkora baleset történt

vg.hu

Kiderült, mit fognak csinálni a kínai rendőrök Magyarországon – nem azt, amire sokan gondoltak

origo.hu

G.w.M ismét luxusautót vett Kulcsár Edinának

life.hu

A vashiány és a vas pótlása (hirdetés)

ripost.hu

Le sem tagadhatná: apjára ütött Kulcsár Edina és G.w.M kislánya - Fotó

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

lapcentrum.hu

A fenntarthatóság most duplán kifizetődő, ugyanis a digitális Mandinerrel most elektromos rollert lehet nyerni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Az orvosok is elhűltek attól, amit a gyanútlan nő szemében találtak

NA NE!

Hajszálon múlott sokak élete: kamikaze akciót hajtot végre egy villamosvezető

NA NE!

Egy valódi kísértetet vettek videóra Anglia szellemjárta kocsmájában? - Rémisztő videó

NA NE!

Kihalt állatok lephetik el újra a földet, itt van a különös terv

NA NE!

„Az anyósom apasági tesztet követelt, de végül az ő mocskos titkára derült fény!"

NA NE!

Ledöbbentek a metró utasai: undorodtak attól, amit egy fiatal pár művelt

NA NE!

"Túl dögös vagyok a randizáshoz" – külseje miatt van elátkozva a nagymellű nő

NA NE!

Sárkányok, majomemberek, és harmadik világháború: ez vár ránk még 2024-ben egy időutazó szerint