LOVE

Szerző Buster

Létrehozva: 2023.11.28.
Módosítva: 2023.11.29.

Jákob Zoltán vallomása: Ez nem jött össze, szingli vagyok

Sokan szurkoltak Jákob Zoltánnak és Bettinek, hogy a műsor utolsó adása után sikerüljön elmélyíteniük a kapcsolatukat. Nos, van, hogy sem a remény, sem az ima nem segít…

A magyar milliárdos és Betti kapcsolata jól indult. Néhány nappal A Nagy Ő idei szériájának utolsó adása után még úgy tűnt, hogy Betti és Zoli egy hullámhosszra került. Erre utalt az a videó is, amit a Ripost egyik szemfüles olvasója készített az első, közös és persze romantikus vacsorájukról. Az üzletember akkor a tőle megszokott óvatossággal nyilatkozott. Annyit árult el az ország-világ előtt alakuló kapcsolatról, hogy az ismerkedési fázisban tartanak, hiszen a nyáron véget ért forgatás óta csak elvétve találkozhattak, mindössze telefonon és az interneten keresztül tartották a kapcsolatot Bettivel. Most pedig eldöntötték, nem folytatják az ismerkedést. 

A párizsi út Jákob Zoltán és Betti számára is örök emlék marad (Fotó: TV2)

Igazuk lett a károgóknak… 

Természetesen a műsor után hamar beindultak a találgatások és sokan gondolták úgy a neten kommentelők közül, hogy Magyarország 39. leggazdagabb embere és a körmösként dolgozó édesanya nem fogja megtalálni az összhangot és végül a „szakítás” mellett döntenek. Jákob Zoltán nemrég tért haza Dubajból, ahová éppen azért utazott, hogy távol a magyar rögvalóságtól, elgondolkodjon azon, lehet-e jövője egy kapcsolatnak közte és Betti között. A döntés végül megszületett, amit hazatérve meg is beszélt „választottjával”, így a végső elhatározásra már együtt jutottak. Zoli erről a kedd esti Tények Plusz adásában és a Ripost-nak is mesélt.


Elengedtük egymást…”

„Bettivel elkezdtük építeni a kapcsolatunkat, közvetlenül azután, hogy a TV2-n véget ért A Nagy Ő. Sajnos azonban nem jött össze… Újra ellátogattunk a szüleihez, akik ismét nagy szeretettel fogadtak. Voltunk vacsorázni és Betti megfőzte nekem a kedvenc ételemet. Próbálkoztunk, de valahogy nem találtuk meg a közös hangot. Ha én ”lecsavartam” a hangerőt, ő visszatekerte. Volt néhány olyan kérdés is, amit helyre kellett tennünk, miután láttam, hogy mik történtek a műsorban, amiket én a forgatás alatt nem láthattam. Egy ponton én úgy döntöttem, hogy elutazom néhány napra Dubajba, hogy magamban legyek és döntésre jussak a jövőnket érintő legfontosabb kérdésben, vagyis hogy lehet-e nekünk közös utunk. Miután hazatértem, ismét leültünk egy nagy beszélgetésre és engedtük egymást.” 

Nincs harag, sem csalódás, csupán két ember útkeresése volt ez a kis történet, aminek a végén mindketten rájöttünk, hogy más-más irányba kell tovább haladnunk.

„Mindennek ellenére Bettit nagyon megszerettem. Ő egy igazán helyes lány, és ami a legfontosabb, nagyon jó ember. De ez nem jött össze, szingli vagyok” - fogalmazott Jákob Zoltán, aki jelenleg Mauritiuson pihen és mint mondja, ha nem is azonnal, de rövidesen „visszaül a lóra”, hiszen nem adta fel a reményt, hogy valahol él ezen a világon egy nő, akit boldoggá tehet és, aki boldoggá teheti őt.

Jákob Zoli az Egyenlítőn túlról jelentette be a szakítást (Fotó: TV2)

Biztosan vár rám valahol az igazi”

„Köszönöm szépen a kérdést, jól vagyok! Éppen a bátyámmal és a két legjobb barátommal töltjük a szokásos, évi közös nyaralásunkat. Minden évben más és más egzotikus úti célt határozunk meg. Idén Mauritiusra esett a választásunk és remek döntést hoztunk. Hogy nem jött össze a szerelem? Hát nem… De, ahogy A Nagy Ő-ben Edina mondta a búcsúzáskor: Biztosan vár rám is valahol az igazi! Ebben én is hiszek, és ha most nem is keresem olyan nagy elánnal, azért nyitott szemmel járok” - kacsintott Jákob Zoltán.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Gendersemleges kifejezéssel helyettesítenék az anya szót

origo.hu

Elképesztő dolog derült ki Putyinról

vg.hu

Ennyi volt: kivonul Budapestről a népszerű szolgáltatás

life.hu

50 éves lett a világ egyik legszebb nője, aki 30-nak sem néz ki – 10 érdekesség Eva Mendesről

magyarnemzet.hu

Forrnak az indulatok Olaf Scholz háborús kijelentése után

origo.hu

Erre költi a pornózásból szerzett vagyont Molnár Anikó

lakaskultura.hu

A tökéletes konyháért nem kell messzire menni, elég csak kilátogatni a Konyhakiállításra

lapcentrum.hu

Fizessen elő most hatalmas kedvezménnyel a Mandinerre és wellness-utalványt is nyerhet!

life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod (hirdetés)

life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata (hirdetés)

she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

SZTÁR

Most jött a hír, elhunyt a népszerű magyar színész

LOVE

Pál Dénes: "Jól érzem magam a nőuralomban!"

LOVE

Hoppá! Csinos szőke lányt csókolt meg kamerák előtt Hadas Alfréd – videóval

LOVE

Tündéri baba: Így fog kinézni Kulcsár Edina és G.w.M kisfia a mesterséges intelligencia szerint

LOVE

Puskás Peti szívszorító sorokkal köszönt el: „Így már sose utazunk többet…”

LOVE

„A megcsalás ismeretlen számunkra” – Bódi Csabi elárulta a házassága titkát