SHOWBIZ

Szerző Buster

Létrehozva: 2023.11.02.

A Nagy Ő: Eddig védte, most eltiporja riválisát az anyuka

Különös és egyben elgondolkodtató fordulatot tartogat az idei Nagy Ő csütörtöki adása. Betti egy pillanat alatt teszi meg azt, ami miatt korábban megalázta riválisát.

Igaz, hogy szerelemben és háborúban nincsenek szabályok. Viszont ha egy pontig azt játsszuk, főleg a kamerának, hogy telis-tele vagyunk empátiával és ösztönből védjük a gyengébbet, akkor zavaró lehet mások számára, ha egy ponton minden elvünket elhajítjuk és akkorát rúgunk a gyengébbe, hogy a fal adja a másikat. A Nagy Ő egyik nagy esélyese, Betti éppen ezt teszi a mindent eldöntő rózsaceremónia előtt, amivel talán Jákob Zoltán szívét elnyerheti, de a nézők szimpátiáját aligha.

A Nagy Ő
Betti első kőrben persze csiholt némi érzelmet az arcára. (Fotó: TV2)

Napraforgó...

Segítségképpen idézzük most fel azt a napot, amikor a mezőny legfiatalabb és legidősebb tagja került kegyetlen döntéshelyzetbe a közösen elnyert római randi előtt. Mint ismeretes, Natinak és Enikőnek azt kellett eldönteniük, hogy kettejük közül ki legyen az, aki végül ténylegesen felszállhat az "örök város" felé tartó járatra. A 20 éves szőkeség végül győzött, amivel mélyen megbántotta 47 éves ellenfelét. A Római randi után pedig elszabadult a pokol, amiben hatalmas, mi több, főszerepet osztott magára Betti, az "igazság bajnoka" és a "gyengék védelmezője".

„Szóval te szeretsz tiporni, ugye? 

Csak amúgy meg olyat találtál be, aki nem tudja megvédeni magát.

Úgy érzed, hogy húszévesen te vagy a világ közepe!” – támadt Natira villogó szemekkel, agressziót sugárzó testtartással Betti, aki nem sokkal korábban azt is kijelentette, hogy ő bizony soha, de tényleg soha, nem tenne semmi hasonlót senkivel, pláne nem a "gyengécske" Enikővel.

Képmutatásból jeles!

Nos, ez a szenteskedés hamar alábbhagyott Bettiben, hiszen a csütörtöki adásban nemhogy megteszi ugyanazt, mint Nati, ráadásul próbálja megmagyarázni, hogy ő aztán nem olyan… Lelehetőség kap ugyanis arra, hogy azonnal megjelenjen a milliárdos és Enikő első és vélhetően egyben utolsó randiján és helyet cseréljen a már egyébként is összetört nővel.

„Ma van az utolsó rózsaceremónia és megvan a lehetőséged arra, hogy Zolival nem kevés időt tölts együtt, kettesben. Egy autó vár a kastély bejáratánál. Most kell döntened” – közölte Bettivel a nála lévő sárga rózsa kínálta lehetőséget Lékai-Kiss Ramóna. Betti pedig döntött is… „Mivelhogy én Zoli szívéért jöttem és vannak tisztázatlan dolgaink, ezért én elfogadom ezt, és szeretném” – mondta a meghökkent lányok gyűrűjében az édesanya, aki talán már ezen a ponton fogalmazni kezdte védőbeszédét, hiszen számíthatott rá, hogy néhányan szembesítik majd korábbi szavaival, hiszen éppen azzal védekezett, amivel korábban Nati is.

„Pedig ez talán kicsit rosszabb is”

Erre nem is kellett sokáig várnia, hiszen miután megjelent Zoli lakásán és kitúrta a vágyott randevúból Enikőt, ő is visszatért a kastélyba, ahol Nati már "élesre fent körmökkel" várta. Erről így beszélt a TV2 kamerájának:

Rendesen patkányság, amit a Betti megcsinált Enikővel. Hogy ennyi bőr van ennek az embernek a képén…

– fogalmazott élesen a fiatal lány, aki amint meglátta a kastélyba visszatérő anyukát, azonnal bele is vájta a már "élesre resztelt körmeit". „Szerinted ezt jól csináltad, hogy megtetted ezt az Enikővel? Csak mert idáig engem kérdeztél fel arról, hogy én mit képzelek magamról. Pedig ez talán még egy kicsit rosszabb is, hiszen nekem Enikő nem volt barátnőm. A múltkori szituációban olyan szinten nekem álltál, pedig ugyanazt megcsinálod vele!” – fakadt ki Nati, akinek szavait a címzett természetesen nem vette magára.

Hogy a lányok vitája hová fajul és Bettinek sikerül-e elhitetnie a lányokkal, hogy ő bizony nem ugyanazt tette, amit fiatal riválisa korábban, az kiderül csütörtök este a TV2 képernyőjén, közvetlenül az Ázsia Expressz után.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csak erős idegzetűeknek: rettenetesen nézett ki a Barca holland sztárjának sérülése - kép

origo.hu

Átlépte Ukrajna a vörös vonalat, véres megtorlás jöhet

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Németországban felismerték: hatalmasat tévedtek a magyarokkal kapcsolatban

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp megindokolta, miért nem kezdett Szoboszlai: „Utálom ezt”

origo.hu

A NATO őrült terve elpusztíthatja ezt az európai országot

mindmegette.hu

Majka fiának szülinapi tortája kedvenc focistájáról árulkodik

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

jatek.hirfm.hu

Nyerő ajándékok. Vigye el őket a Hír FM játékában (hirdetés)

ripost.hu

Mennyire vagy művelt? 10 emberből 9 nem tudja ezeknek a szavaknak a jelentését

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor