tóth gabi
A nézők és persze maguk a Jákob Zoltán szívéért harcoló lányok sem pontosan értik, hogy az alig 20 éves tanuló, mit is akarhat a nála 34 évvel idősebb milliárdostól. A kishölgy most túl is lőtt a célon.
Nati az a fajta lány, aki nem tisztel sem Istent, sem embert, és céltudatosan teper azért, hogy elnyerje Magyarország 39. leggazdagabb emberének figyelmét. Nem válogat az eszközökben, ami nála leginkább a személyeskedésbe átmenő véleménynyilvánításokban merül ki. Nati korábban illette már jelzőkkel szinte az összes vetélytársát, de ha ő kap kritikát bárkitől, fejvesztett vagdalkozásba kezd, aminek többnyire nincs jó vége.
A fiatal lány most a „névtelen kérdések éjszakáján” akadt ki, miután a Vivienhez érkező kérdésre nem fogadta el a választ. „Vivi, te mit tennél meg, hogy híres legyél, vagy bekerülj egy műsorba? Akár a szex is beleférne?”- hangzott el a névtelen kérdés, melyre a kérdezett így válaszolt:
Biztos, hogy nem! Egyáltalán, be sem akarnék kerülni egy műsorba, ott kezdődik az egész. Nyilván ez kivétel, hiszen itt a Zoli miatt jöttem, nem a műsor miatt
- jelentette ki Vivien, aki ezzel kavicsot dobott a tóba és többen meg is támadták. Köztük Nati is, aki A Nagy Ő kamerájába mondta véleményét. „Vivi egyértelműen a népszerűségért és a pénzért van itt!”- jelentette ki a 20 éves lány.
Vivi ezen a ponton egy 16 éves kamaszlányhoz hasonlította Natit, aki itt már képtelen volt türtőztetni magát. „Jó, akkor úgy viselkedek! Neked ezzel mi a bajod? Legalább helyre tudlak tenni kicsit, mert anyád nem tett helyre, úgy néz ki!” - szakadt ki a mindent elsöprő tahóság Nati száján, amire Vivien sem tudott már mit mondani. „Szerintem ez övön aluli volt és ez undorító...” - jegyezte meg csendesen. A szőkeség még ezután sem érezte, hogy túllépett egy határt és képes volt még egy lapáttal rátenni a személyeskedő vitára. „Undorító? Te vagy az undorító, ahogy kinézel”- tetézte a bajt Nati, aki azt sem vette észre, hogy a szobában mindenkiben megült a vér.
Nati később "őszintén" bocsánatot kért:
Végül Lékai-Kiss Ramóna úgy döntött beavatkozik és megpróbálta helyre tenni a fiatal lányt, aki látszólag nem is értette, mi a gond azzal, ahogyan viselkedik.
Átléptünk egy határt!
„Ez egy verseny valóban, de egy biztos Nati, senkinek, de senkinek az édesanyját a szádra szerintem ne vedd! Se most, se a továbbiakban. Ha elfogadsz tőlem egy tanácsot...” - oktatta ki megsemmisítő mondatataival A Nagy Ő műsorvezetője a fiatal lányt. Natit ugyan látszólag nem hatotta meg az intelem, de a hölgyeken jól látszott a megvetés, amivel felé viseltettek a kínos, vagy inkább méltatlan szituációban.
Hogy Nati viselkedéséhez mit szól Jákob Zoltán és hogy a tanulónak ezután van-e még helye a kastélyban, az kiderül A Nagy Ő folytatásából.