Létrehozva: 2020.06.29.

Elraboltak és megerőszakoltak egy 15 éves szűz lányt Érden

Az erőszak után egyszerűen kidobták a lányt az utcára. A járókelők találtak rá.

Szerző Ripost

Az Origo információi szerint hétfőn reggel Érden, egy 15 éves lányt ismeretlen támadók betuszkoltak egy autóba, elvitték valahova, majd megerőszakolták. Ezek után kitették az egyik helyi utcában és ott hagyták.

Úgy tudni, a lány anyja már reggel bejelentette az eltűnését a rendőrségen, mivel nem jelent meg az üzletben, ahol a gyakorlatát tölti. Ezek után nem csak hatóságok, de a társai is keresni kezdték.

Fotó: 123rf

Információk szerint ezek után a rendőrséget azzal hívták fel ma délután, hogy

egy 15 éves kislányt berángattak egy autóba az egyik érdi étterem előtt, elvitték és megerőszakolták.

A támadók ezek után a Néra utcánál tették ki, ahol valószínűleg a járókelők találták meg. A ruhája szakadt volt és felületi sérülések látszódtak rajta. Az Origo úgy tudja, hogy

a lánynak véres volt a fehérneműje, amikor megtalálták. A támadás előtt szűz volt.

Az esettel kapcsolatban a lap megkereste a rendőrséget, akik elárulták, hogy fél ötkor kaptak hasonló tartalmú bejelentést.

„A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság haladéktalanul megtette a szükséges intézkedéseket, megkezdte a körülmények tisztázását. A bejelentésben megnevezett lány meghallgatása és orvosi vizsgálata folyamatban van” – írták a válaszukban.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek