INSIDER Visszaszólt a Mészáros Csoport: már a kezdetektől jelen vannak Pakson A Mészáros Csoporthoz tartozó D.C. THERM Üzemi Szolgáltató Kft. már a nyilvános felhívás előtt bekapcsolódott a Paksi Atomerőműnél kialakult helyzet kezelésébe. A vállalat szakemberekkel, hajókkal és vízügyi munkálatok elvégzésével támogatja az Országos Vízügyi Főigazgatóságot. Pakson a haváriahelyzet kezdete óta folyamatosan dolgoznak a probléma mielőbbi megoldásán.
KÜLFÖLD Egy darab sajt miatt halt meg a férj Az özvegy pert indított a sajtkészítő vállalattal szemben.
INSIDER Eddig nem látott fotók kerültek elő a Fidesz tisztújító kongresszusáról Orbán Viktor ígéretet tett a Fidesz szavazóinak.
POLITIK Megint orosz üzemanyagraktárakat robbantottak fel az ukránok Ügyesen célzott, soozatos támadások.
POLITIK 2020. 07. 27. A terror-Beatles tagjai elismerték több nyugati túsz megkínzását Két brit állampolgárságú ISIS harcossá vált dzsihadista, akik az akcentusuk miatt a Beatlesnek nevezett terrorista négyes tagjai voltak, több év raboskodás után elismerték, hogy részt vettek nyugati túszok verésében, kínzásában, és elrablásában is, köztük
POLITIK 2020. 07. 27. Migránsok szökésben Fejér megyében és Olaszországban Egy olasz táborból több mint száz migráns lépett le az éjszaka leple alatt, de Fejér megyében is feltartóztattak egy illegális migránsokkal teli személyautót.
POLITIK 2020. 07. 27. Sose támogatta a baloldal a munkahelyek védelmét A Fidesz közleményben reagált a mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd politikusának sajtótájékoztatójára.
POLITIK 2020. 07. 27. Vádolják a brit kormányt, tönkreteszik az emberek nyaralását? Éles vádak fogalmazódtak meg a brit kormány ellen, miután ismét szigorítottak a koronavírus-járvány miatti intézkedéseken.
KÜLFÖLD 2020. 07. 27. Covid-19: Koronavírust semlegesítő speciális maszkot fejlesztettek ki A vírust semlegesítő, többször használható maszkot fejlesztettek ki Portugáliában.
KÜLFÖLD 2020. 07. 27. A Brit Királyi Haditengerészetnél betiltják a „férfias szavak” használatát Az internet népe csúnyán kigúnyolta a katonai szervezet döntését, amivel állítólag az „intézményesült szexizmust” szeretnék megállítani.
INSIDER 2020. 07. 27. Szívmelengető: teljesítették a leukémiás Bence álmát a pápai tűzoltók – fotó Hatéves kisfiú álmát váltották valóra a tűzoltók.
KÜLFÖLD 2020. 07. 27. Gyerekeik előtt, puszta kézzel fojtotta meg feleségét egy férfi Menekülés közben még unokatestvérét is fogságba ejtette.
INSIDER 2020. 07. 27. Gyász: hosszan tartató betegség után meghalt a magyar politikus 79 éves korában halt meg Kósáné Kovács Magda.
KÜLFÖLD 2020. 07. 27. Szatyorba rejtve rabolta el a csecsemőt a kórházból egy nő – videó Nem sokkal később már a rendőrök kopogtattak az ajtaján.