RETRO RÁDIÓ

Gyász: hosszan tartató betegség után meghalt a magyar politikus

Gyász: hosszan tartató betegség után meghalt a magyar politikus
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 27. 13:45

79 éves korában halt meg Kósáné Kovács Magda.

Július 27-én meghalt Kósáné Kovács Magda, a Horn-kormány munkaügyi minisztere, volt európai parlamenti képviselő.

Halálhírét családja tudatta a nyilvánossággal, mint kiderült: hosszan tartó és gyógyíthatatlan betegség miatt vesztette életét a 79 éves baloldali politikus.

Pályafutása hajnalán irodalomtörténészként kezdett, majd magyar-francia szakos középiskolai tanárként folytatta útját, később a felsőoktatásban és illetve szakszervezetekben is dolgozott.

A rendszerváltáskor az MSZP színeiben politizált, az 1990-es választáson listán jutott be a parlamentbe. Később Józsefváros egyéni körzetben megválasztott képviselője lett, 1994-95-ben munkaügyi miniszter, 1996-tól az MSZP ügyvezető alelnöke.

Az első, 2004-es választáson került be az Európai Parlamentbe, ahol az Európai Szocialisták frakciójának alelnökévé választották. 2011-ben egyik alapítója lett a Demokratikus Koalíciónak – írja az Origo.

„Elhunyt Kósáné Kovács Magda. Szomorú szívvel búcsúzom tőle. Egy okos és tisztességes politkus, aki bölcsességgel kormányozta a körülötte zajló világot. A Demokratikus Koalíció hatalmas vesztesége a távozása. Nyugodjék békében!”- búcsúzott tőle a hímtag-botrányban elhíresült, tépázott hitelességű Gréczy Zsolt.

Elhunyt Kósáné Kovács Magda. Szomorú szívvel búcsúzom tőle. Egy okos és tisztességes politkus, aki bölcsességgel... Közzétette: Gréczy Zsolt2020. július 27., hétfő

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.