Létrehozva: 2020.07.27.

A terror-Beatles tagjai elismerték több nyugati túsz megkínzását

Két brit állampolgárságú ISIS harcossá vált dzsihadista, akik az akcentusuk miatt a Beatlesnek nevezett terrorista négyes tagjai voltak, több év raboskodás után elismerték, hogy részt vettek nyugati túszok verésében, kínzásában, és elrablásában is, köztük a később meggyilkolt amerikai segélymunkás, Kayla Mueller kínzásában.

Alexanda Kotey és El Shafee Elsheikh , akiket még 2018-ban fogtak el kurd csapatok, korábban azt állították, semmi ehhez hasonlóban nem vettek részt, az amerikai nő nevét még csak nem is hallották soha.

Ezzel szemben az NBC News által megszerzett, és múlt csütörtökön sugárzott interjúban már egészen mást állítanak.

Elseikh, aki szudáni menekültek gyermeke, elismerte hogy ő és Kotey összeköttetésben voltak a túszok családjaival, és az volt a feladatuk, hogy váltságdíjat szerezzenek értük.

Például Elseikh kapta meg az érkezése napján Szíriában elrabolt Kayla Mueller segélymunkástól a szüleinek e-mail címét, és ezen 4.55 millió fontos váltságdíjat követelt az Iszlám Állam terrorszervezet.

„Én vettem el az e-mail címet tőle, egy nagy, sötét szobában volt egyedül, és nagyon félt” – mondta Elseikh.

Kotey megerősítette: „Egy szobában volt egyedül, ahova senki sem ment be”.

Az USA külügyminisztériuma szerint viszont a lányt rendszeresen megerőszakolta és megkínozta 18 hónapos fogsága alatt az azóta likvidált ISIS vezető, Abu Bakr-al Bagdadi. A terrorszervezet szerint a lány egy jordán légicsapás során vesztette életét, a teste azonban sosem került elő.

A dzsihadisták azt állítják, hogy tényleges kínzásban nem vettek részt, viszont rendszeresen ütötték, verték a túszokat.

Az USA szerint azonban mindez hazugság, bizonyítékaik vannak arról, hogy mindketten nevet szereztek maguknak a „waterboarding”, a keresztre feszítés, az elektrosokkolás és egyéb kegyetlen kínzási technikák használatával a csoporton belül.

Bár nem tudni, hogy az interjút hogyan szerezte meg az NBC, ez valószínűleg akkor történt, amikor még kurd fogságban voltak a brit dzsiadisták 2019 októberében Szíriában.

A halál „Beatles” korábban Londonban élő tagjai: Kotey, Elsheikh, Mohammed Emwazi és Aine Davis valóságos kivégzőosztagot alapítottak az ISIS-en belül, felelősnek tartják őket 27 nyugati túsz kivégzéséért. Ennél jóval nagyobb azoknak a száma, akiket túszul ejtettek, megkínoztak, rabságban tartottak.

Emwazi, azaz „Jihadi John” 2015-ben meghalt egy légicsapásban.

Davist foglyul ejtették, és 7 éves börtönbüntetését tölti Törökországban.

Kotey-t és Elseikh-et megfosztották brit állampolgárságuktól, ami ellen fellebbeznek, mivel ha az USA ítéli el őket, vagy Guantanamóra kerülnek, vagy pedig halálbüntetést kapnak, míg a brit bíróságon ennél jóval enyhébb ítéletre számíthatnak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói